Sajtóközlemény
Az államalapítás és Szent István király ünnepe alkalmából a nemzeti könyvtár 2023. augusztus 20-án nyílt napot rendez a családok számára. Kicsiket és nagyokat egyaránt várnak több millió dokumentumot őrző raktáraikkal, szabadulószobáikkal, divattörténeti és Madách-kiállításukkal, kézműves-foglalkozásaikkal, óriás kirakóikkal. A külföldi érdeklődők angol nyelvű vezetésen ismerhetik meg az épület történetét.

Az Országos Széchényi Könyvtár nyílt napján a már hagyományosnak mondható programokon túl szeretettel várják vendégeiket új kiállításaikkal, amelyeket a Múzeumok Éjszakáján láthattak először az érdeklődők. Munkatársaik rövid divattörténeti áttekintést állítottak össze a XX. század két ismert nőalakjával a középpontban. A mai modellfotókhoz kísértetiesen hasonlatos felvételeket láthatunk: hanyag, cigarettázó, de határozott tekintet néz vissza ránk Babits Mihályné Tanner Ilona írónő (írói álnevén Török Sophie) fotóiról; a gazdagság és fiatalság könnyed és gondtalan bája sugárzik Makay Margit színésznőről, amint teniszruhában pózol, vagy éppen egy újságírónak mutatja be cipő- és táskagyűjteményét. Csak a ruházatuk árulkodik arról, hogy más korszakban járunk.
Másik rendhagyó kiállításuk a 140 év – álom a színpadon címet kapta. Az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtára színháztörténeti gyűjteményéből mutatnak be néhány különösen érdekes dokumentumot Madách Imre születésének 200. és színházi ősbemutatójának 140. évfordulója kapcsán. Az ember tragédiája színpadtörténetének kezdőpontjától (1883. szeptember 21.) indulva felsorakoztatják a XX. század első felének legizgalmasabb díszlet- és jelmezterveit, színházi fényképeit (1926, 1934, 1939). A színpadi függönyöket megidézve jutunk a kiállítási térbe, ahol a vendégek digitálisan lapozhatják Paulay Ede rendezőpéldányát, szelfizhetnek az ősbemutató Luciferével, odaképzelhetik magukat Oláh Gusztáv Szegeden kivetített díszletei elé. Szóbuborékokban elevenítik fel mindazon mondatokat, amelyek a Tragédiából származnak, de már aforizmaként tekintünk rájuk („A tett halála az okoskodás.” „Nem adhatok mást, csak mi lényegem.”). A kiállításhoz kapcsolódóan a látogatók maguk is alkothatnak; megmutathatják, hogy milyen jelmezeket terveznének a Tragédiához. Az érdeklődőket egész nap szakértő kolléga várja és kalauzolja a tárlatban.
A két kiállítás mellett bejárhatják az évszázadok értékeit is rejtő raktárakat, megismerkedhetnek a könyvtár épületének históriájával, feltárva azon részeket is, amelyek a modern kulisszák mögött még őrzik az egykori királyi palota emlékét. A vendégek részt vehetnek azon a vársétán, amelyen a Budai Vár címereiben és épületdíszeiben található állatábrázolásokat, állatszobrokat mutatják be.
Aki megpihenne, vagy csak szeretné kipróbálni kézügyességét, füzetkét, minikönyvet készíthet a ház restaurátorai segítségével, de vihet haza saját gyártású kitűzőt, hűtőmágnest és könyvjelzőt is. Óriás méretű, szokatlan formájú kirakókkal élesíthetik elméjüket gyerekek és felnőttek egyaránt, és két, a könyvtár történetéhez, izgalmas legendákhoz kapcsolódó szabadulószobát is kipróbálhatnak a vállalkozó kedvűek.
A kalandok után jólesik elnyújtózni a filmvetítőben, ahol – csatlakozva a Madách-kiállításhoz – Az ember tragédiája című animációs filmbe pillanthatnak bele az érdeklődők. A kulturált kikapcsolódás mellett széles étel- és italkínálattal várják a büfébe is a vendégeket.
Az OSZK kapui minden korosztály számára nyitva állnak a nemzeti ünnepen!
Helyszín:
Országos Széchényi Könyvtár
Budavári Palota F épület, V. emelet
1014 Budapest, Szent György tér 4–5–6.
Időpont: 2023. augusztus 20. 10.00–17.30