A Szervátiusz Szalon őszi nyitórendezvényén, 2022. szeptember 21-én este az alapítvány székházában átadták az idei Szervátiusz-díjakat. A rangos kitüntetést ebben az évben Bakos Attila filozófus, író, költő és Bocskay Vince szovátai szobrászművész vette át. Az estet Szervátiusz Klára, a Szervátiusz Alapítvány elnöke vezette. A rendezvény kezdetén felolvasta Ladocsi Gáspár püspök Fohász a magyar kultúráért című imáját, mivel az „ma is időszerű, pedig 1995-ben írta és mondta el Szervátiusz Jenő kiállításának megnyitóján”. A műsorban közreműködött Sipos Mihály, a Muzsikás Együttes alapító tagja és Kardos Mária.
Ladocsi Gáspár: Fohász a magyar kultúráért
Gondviselő Istenünk! Saját képmásodra alkottad meg az embert, és arra rendelted, hogy tetszésedre alakítsa a világ arculatát. Amint tőled elfordult, elhomályosította képmásod. Kárpótlásul lelkünkbe írtad a testvériesség, az egy családba tartozás vágyát, amely csak álomnak bizonyul a földön. Reményünk életben tartására szívünkbe oltottad a hazaszeretet érzületét, amely szülőföldhöz láncol minket történelmünk megpróbáltatásaiban és vígabb esztendeiben egyaránt.
A honfoglalásban a hazává lett földet mi nem raboltuk el másoktól. A hazában mindenkit szíves szeretettel láttunk és látunk vendégül: elsőként az átvonulni szándékozó keresztes hadakat, a mában az etnikai tisztogatás áldozatait. Csak azt kértük minduntalan, becsüljék és szeressék országunkat, otthonunkat.
A magyar haza első kincse a szülőföld. Gazdagságát de sokszor és oly könnyedén eltékozoltuk! Mérgező hulladékot szórunk szét, és nem csak vegyi anyagokban. Segíts minket, Istenünk, hogy megtegyük mindazt, ami tettekre kötelez szülőföldünk szép határaiért!
A magyar haza második nagy kincse az anyanyelv, amelyet legszebben Neked, a magyarok Istenének imákban, versekben és dalokban köszöntünk meg. Igaz, káromoltunk is és gúnyoltunk is Téged rajta. Divattá és irodalmárerénnyé tettük a trágárkodást, az idegen szavak ma koptatják szókincsünket. Ne hagyj minket, Istenünk, szavainkban mélyebbre süllyedni!
A magyar haza harmadik kincse nemzedékeink virtusa, vagyis erényei és tehetségei. Mindkettő adomány Tőled, de kitartó emberi küzdelmekben hozták meg szép gyümölcseiket.
Nekünk példát mutató és bennünket patronáló szentjeid kórusába a legtöbbet a világon: harmincnyolcat az Árpád-ház adott. A Turul-ház. Évszázadokig a keresztény Európa pajzsa voltunk.
Elismert tudósaink a számkivetésben sem engedték elfelejteni a magyart.
Képíró és képfaragó művészeink intettek: szeresd a magyart, ne faragj le róla… Csak Kolozsvárról felemlítve: a képírók: Miklós és Tamás vagy Sándor és Zsigmond grafikusok, meg a képfaragók: Márton és György, István és Péter, a Diószegiek, Jenő és Tibor, a Szervátiuszok.
Egyszerű népünk dalai is a zeneoktatás legismertebb eszközévé tudtak lenni a modern világban. Ezzel a gondviselő jóságodból nekünk juttatott örökséggel tudjuk a jövő Európáját megajándékozni. Növeld bennünk a reményt, Istenünk!
A magyar haza negyedik nagy kincse az egyszerű nép hétköznapi szorgalma, dolgos keze. Egykor tíz falunak templomot épített, majd katedrálisokat, kővárakat és palotákat, később iskolákat és internátusokat emelt. Nemzeti Színházat, Lánchidat, Országházat. A történelemben mindig értesünkre adtad, hogy minden nemzedék életében kell lennie egy közös célnak, „szent akaratnak”, amely az embereket összefogja, amire illő öntudattal büszkék lehetünk. Szilárdítsd meg bennünk, Istenünk, az országépítő hitet!
Fogadd tőlünk most a hálát és dicsőítést! Tégy minket országod építőivé országunkban!
Vésd megkeményített szívünkbe, hogy a szülőföld szeretete, az anyanyelv értékelése, a tehetségek támogatása és a dolgos kezek megbecsülése nélkül semmit sem tudunk megtartani, még kevésbé építeni.
Legyen elég erőnk ehhez az alapokat megszilárdítani, a falak megtartó erejére vigyázni, a bensőnkhöz tartozó tereket otthonná szépíteni, és mindezt tegyük a Tőled adott, őseinktől örökül hagyott és általunk alakított szép mívességgel! Ámen.
Bakos Attila író-filozófust Szervátiusz Klára laudálta, az alábbi gondolatokkal: Ha röviden és a lényeget akarnám csak mondani Bakos Attiláról – az íróról, filozófusról –, akkor csak ennyit mondanék: Hölgyeim és Uraim, itt áll Önök előtt Kőrösi Csoma Sándor mai utódja. Amiként Kőrösi, úgy Bakos Attila is igen hosszú utat tett meg a magyar ősmúlt feltárásáért. Csak míg az előd, Csoma Sándor hosszú évek alatt sok-sok kilométert gyalogolt, ő már repülővel szelte át a nagy távolságot, és szellemi síkon rótta az utat: elsajátította a szanszkrit nyelvet, így eredetiben olvashatta, kutathatta az ősi írásokat. Kőrösi a tibeti–magyar szótárt állította össze, Bakos Attila a szanszkrit–magyart adta ki. A szentté avatott előd is rájött arra, hogy a szanszkritot kellett volna szótáraznia, hiszen a tibeti annak csak egy nyelvjárása. S bár elsősorban az ősi védikus filozófia iránti érdeklődés sarkallta a keleti útra és tanulásra, de rábukkant a magyarság eredetének nyomaira, dokumentumaira is. Elkötelezetten vállalta a sorstól számára kijelölt feladatot, amelyről ő így beszél: „Lelki, szellemi életem kibontakozásának pillanata egy mindent átformáló találkozás 1982-ben a hét nyelven beszélő magyar származású tudós-szerzetessel: Narajan Szvámival, akit életem leginspirálóbb személyének, mesteremnek tekintek. Ekkor 21 éves voltam. A jelekből értve tudtam, most végre átléphetem tudati határaimat. 1993 januárjában egy hosszú, bizalmas beszélgetés végén a mester mosolyogva így szólt: Szabadítsd fel, lelki értelemben, Magyarországot! Majd elkomolyodva azzal bízott meg, hogy egy rendhagyó trilógiában, lépésről, lépésre tárjam fel a 6 ezer éves óind védikus kultúra részleteit úgy, hogy összevetem az ősi magyar hagyomány gondolatrendszerével. Nyomban magamhoz öleltem a feladatot, bár ezt abban a reményben tettem, hogy mindezt lényegileg együtt csináljuk. Ám az isteni elrendezés közbeszólt, beszélgetésünk után néhány hétre a mester eltávozott e világból... Alig telt el egy esztendő és először, s mint később kiderült: utoljára Magyarországra látogatott elhunyt mesterem atyai barátja: Govinda Szvámi. Új szellemi tanítóm, bölcs mentorom arra kért, mondjam el, mit kért utoljára tőlem eltávozott mesterem. Én naiv egyszerűséggel azt mondtam: hogy szabadítsam fel Magyarországot. Govinda Szvámi egy nevetés után így szólt: Mindannyiunk előtt tudott dolog volt Narajan Szvámi lehetetlent nem ismerő elszántsága, amit derűs, lelkes szívéből tovább akart adni neked. Isten tiszta híve, szolgája ő mindörökké, tehát mindenben segítek e felszabadításban. Sok év munkája nyomán így születtek sorban a kötetek. Előbb a Duna Evangéliuma, majd a Kőtörő fű, s végül a Magyarország harmadik szemmel, amelynek megjelenését tudós mesterem már nem várhatta meg, 2010-ben az Úr örök kedvteléseibe lépett. Utolsó találkozásunkkor, amint előtte térdeltem, kezét fejemre tette, s csak ennyit szólt: folytasd, és megáldott. Talán ekkor fogalmazódott meg bennem először a Narada Akadémia gondolata, a mód, amiként valamit visszaadhatok mindabból, amit Istentől, Tanítóimtól és az Élettől lelkiekben kaptam.” És immár sok éve, ahogyan számtalan tanítványa tudja, működik a Narada Akadémia és a Danvantara Könyvkiadó, amely a védikus szellemi értékeket adja a magyar olvasó kezébe. Sokan hivatkoznak arra Bakos Attila bemutatásakor, hogy majdnem katolikus pap lett. Pap lett ő – nem középiskolás fokon – Brahmana, hindu pap, átlépte hát tudati határait. „Keressetek, kutassatok, mert a világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar társadalom az ősi indiai kultúra tárházában” – írta Kőrösi Csoma Sándor, aki minden ellenkező híreszteléssel szemben igenis megtalálta őseink nyomát Indiában. S bár az MTA változatlanul nem engedi kutatni a hagyatékát, Bakos Attila feltárja annak lényegét. Nem ismerem, ahogyan szinte senki sem, Kőrösi hagyatékát, mégis azt mondom, hogy Bakos Attila hozzátett ahhoz. Amennyiben a nemzetünk, a népünk ősi spirituális lényét, a lelkünket is feltárja munkáival. Keleti szép örökségünket – ahogyan Szervátiusz Tibor mondja az ars poeticájában. Hálás szívvel mondok köszönetet áldozatos, áldásos munkájáért – ha nem veszik túlzásnak – minden magyar nevében. S biztos állíthatom, amiként Szervátiusz Tibor művészi nagyságát sem ismeri még eléggé e nemzet, úgy Bakos Attila szellemi nagysága is felméretlen ma. Igaz, felmérhetetlen mindkettő földi értelemben. Milyen jó, hogy mindketten csak a népüknek s leginkább a Legfelsőbbnek akartak, akarnak megfelelni! Öleljük magunkhoz napjaink – szerintem – legnagyobb szellemi vezetőjét, és az ő tanítását, ismerkedjünk meg a három kötetbe zárt Tudással. A harmadik kötetből idézek végül: „Mivel nyelvünk fennmaradt, általa és benne rendelkezésünkre áll az a titkos kód, amelynek segítségével az ősmúlt, így igaz történetünk szóra bírható, illetve éppen, mert nyelvünket használva magyar mód gondolkozunk, szellemiségünk általa újratermékenyülhet. Az igazság ugyanis sohase korszerűtlen. Tény azonban, hogy nemcsak az anyagi testünk, de az egész teremtett világ ki van téve az enyészetnek. A pusztító idő kikezdi, lebontja a mulandóság dimenziójában a mégoly tiszta igazságokat is. A Legfelsőbb Úr éppen ezért minden földi világkorszakban eljön gyermekeihez, hogy megismertesse a magasabb szellemi világokba való visszatérés eszközeit, módszertanát. Ahány ősi beavatás, annyi vallási megközelítés létezik. Ezeknek azonban egységesen van egy ősi, közös alapja, egy olyan szilárd talaja a közösségi szakralitás számára, amin a személyes megtisztulás és Istenre eszmélés metafizikai tanítása és eredményes megvalósításának gyakorlata kivirágozhat.” Vagy ahogyan e nagy tudású mester: Bakos Attila fordításában magyarul megjelent Bhagavad-Gíta írja: „A Teremtés kezdetén minden lény megnyilvánulatlan, a középső szakaszban megnyilvánul, majd a Teremtés felbomlásakor újra megnyilvánulatlan lesz. Mi okod hát a bánatra?” Szervátiusz Klára
A Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat 2022-ben Süveg Eszter, a Csíkszeredai Művészeti Líceum diákja nyerte el.
A díjazottaknak a Kalejdoszkóp szerkesztősége nevében is szeretettel gratulálunk!
(Képek és szövegek forrása: Szervátiusz Alapítvány)