Devich Márton: Fülei Balázs nemzedéke kiemelkedő zongoraművésze

Elhangzott 2024. szeptember 18-án, a Szervátiusz Jenő-díj átadásának ünnepségén

Hölgyeim és Uraim! Láttak már foltos szalamandrát? Gondolom, kevesen, mert ezt a védett kis kétéltű állatot ritkán lehet megtalálni, pedig Magyarországon őshonos. Kedveli a sűrű növényzetű, mohával borított, bokrokkal, cserjékkel és kövekkel tarkított lejtőket, valamint az öreg lomberdőket, ahol sok a kidőlt fa és farönk. Általában éjjel aktív, de nagyobb esők alatt és után nappal is előbújik.

Mit tesz tehát Fülei Balázs apuka?

Fogja a gyermekeit, beöltözteti őket tetőtől talpig vízhatlan ruhába, és a zuhogó esőben útra indul az erdőbe szalamandraleső túrára. Nem csodálatos?

Tisztelt Vendégek, ez az eltökéltség, szabadság, bátorság számomra rendkívül jellemző Fülei Balázsra, arra az emberre, aki miközben a legfinomabb, puhább, lágyabb, legárnyaltabb, leglíraibb hangokat képes megszólaltatni a zongorán, mondjuk egy romantikus Chopin-, Schubert- vagy Brahms-darabban, a vad és varázslatos természet rajongója. Persze ezért játszik elementárisan Bartókot is. Egyébként a bogarakról is mindent tud, egyszer egy csapatban kirándultunk, jöttek-mentek-repdestek a rovarkák, ő pedig biológiaórát tartott, mi micsoda és mi jellemző rájuk.

Azért kezdtem mindezzel ezt a laudációt, mert számomra a természethez és a természetességhez, az eredendőhöz, őserőhöz, ősszépséghez való végtelen vonzódás köti össze leginkább Szervátiusz Jenő és Fülei Balázs, vagy akár az említett Bartók Béla művészetét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Fülei Balázsnál sokoldalúbb muzsikust nem ismerek. Már édesapámtól nagyon sokat hallottam róla. Balázs a növendéke volt, mondhatom, egyik legkedvesebb tanítványa. Mindig mondta, milyen tehetséges és mennyire érdeklődő ez a fiú. Nemcsak a zene iránt, hanem a zenei létezés iránt, a nagy kérdések iránt, hogy mi a művészet, mi a feladata, van-e feladata, hogyan is közelítsünk meg egy-egy remekművet, mit és hogyan tud kifejezni egy-egy zenei frázis, motívum, gondolat. Jól megértették egymást, egymás humorát is bírták, merthogy Balázsnak az is van, bőséggel tudja ontani a poénokat, széles mosoly kíséretében. Nekem mindig hálás a szívem azért, hogy Balázs sokat emlékezik édesapámra, a kamarazeneórái páratlan hangulatára – és ezt örökíti tovább.

Aztán, még mindig ne szigorúan a zongoraművész Fülei Balázsról beszéljünk. Beszéljünk a borok és borászat szerelmeséről. A Balatonakali és Dörgicse közötti Fenye-hegyen működő családi pincéről, és nedűje, a Fenyeleve zamatos ízéről, amit oly sokan kóstolhattunk. Beszéljünk a videózás szerelmeséről, aki profikat megszégyenítő technikai tudással és virtuóz vágásokkal tud hangulatos kisfilmeket készíteni akár egy szüreti mulatságról.

Hadd ejtsek szót a rádiós Fülei Balázsról is. Aki felkérésemre csaknem négy éven át volt a Bartók Rádió műsorvezetője, és úgy éreztük, lubickol ebben a feladatban. Élő adásban a Muzsikáló délután rendszeres hangja volt hétfőnként, valamint a Kvartett című, részben közösen megálmodott műsorunk házigazdája. Hallgatóink rajongtak érte, nem véletlenül, hiszen olyan lelkesedéssel, pontossággal és szeretettel vezette ezeket a műsorokat, hogy mindig magával ragadta a hallgatóságot. Rengeteget készült egy-egy műsorra, mert mindig a legmagasabbra tette a lécet.

Balázs mindig minőséget képvisel, kompromisszumok nélkül, a zongorázásában is.

Azt persze nem lehet érteni, hogy a nap 24 órájába hogyan présel bele 48 órányi munkát.

A Muzsikáló délután háromórás rádióműsor negyedórás állandó rovata pedig, amit megálmodott, kitalált, szinte védjegyévé vált, a „Muzsikáló világjáróból” kiderült, mennyi mindent tud a világról, a turizmusról, az építészetről, a különböző kultúrákról, a képzőművészetről, nyelvekről és persze a helyi gasztronómiáról. Vagyis imád utazni, és magába szív mindent, ami izgalmas, érdekes, de legfőképpen: értékes.

Fülei Balázs nemzedéke kiemelkedő zongoraművésze. Liszt-díjas, Artisjus-díjas, a Steinway hivatalos művésze, a Zeneakadémia docense és 2015 óta a kamarazene tanszékének a vezetője. A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban az ECHO Nyári Akadémia alapítója és művészeti vezetője. Az Auer Trió alapítója. Legalább tucatnyi lemeze jelent meg többek között Brahms, Liszt, Schubert, Dvorák, Mendelssohn, Beethoven, Debussy, Ravel, Bartók és Grieg műveivel. Csak néhány koncertterem, amelyben megfordult: a New York-i Carnegie Hall, a bécsi Konzerthaus, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium, a tokiói Kioi Hall, az amszterdami Concertgebouw. Koncertezett Indiában és valószínűleg elsőként játszott Bartókot Vietnámban. No és persze mindene a Zeneakadémia, a szíve közepe, amelyért nyílt sisakkal harcol. Hiszen az otthona, a hazája, és Balázs hazafi. Minden értelemben.

Járja a világot, koncertezik és mesterkurzusokat tart, szívesen karol fel fiatal tehetségeket, és bár a repertoárja óriási – például több mint harminc zongoraverseny van a kezében, köztük Beethoven, Brahms és Bartók összes zongoraversenye –, mindig nyitott az újra, újabb és újabb művek megtanulására. Ám amiben igazán egyedülálló, hogy szívesen hoz létre olyan programokat, amelyeken nemcsak zongorázik, hanem mesél a zenéről, sőt a zene és az emberi érzések összefüggéseiről. Képes segíteni abban, hogy miként értsünk meg egy darabot vagy mire figyeljünk a különböző előadásokban.

Fülei Balázs szereti az embereket. A kamaramuzsikálásról nyilatkozta egyszer: „A jó kamarazenélés lényege a tervezhetetlenség, a spontaneitás és az irányítani tudásnak, a partnerség váltakozásának a képessége. És ez fejleszthető. Én azért szeretem ezt tanítani, mert minden benne van: remekművek, emberi kapcsolatok, kommunikáció, hogy hogyan jelezzek a másiknak, mit sugároz egy-egy gesztus. Hétköznapi jeleneteket lehet leképezni egy-egy zenéléssel.”

Ő egy zenei pszichológus, lélekgyógyító, aki a zene segítségével képes az emberek, a hallgatói lelkébe látni és hatással lenni a szívekre. Kapcsolatot épít a művészetek között, például a költészet és a zeneirodalom összefüggéseit vizsgálja.

Az a mániája, hogy előadásaival „felrázza” az embereket. Azt mondta egyszer: „Az a rossz hírem, hogy a legtöbb klasszikus zenemű nem kikapcsolódást nyújt, hanem bekapcsolódást igényel.” Hé! Emberek! Figyeljetek már ide, hogy ez a mű milyen szép! Milyen drámai! Jobbítani szeretne minket, ahogy a világot is jobbítani szeretné, és keserűen éli meg a csúfságait.

Balázs mindig egyenes, őszinte, ahogy a zongorajátéka is az.

„Mindenkinek elismerem a munkáját, aki nem kamuzik!” – ezt is ő mondta. Érzékeny ember. Higgyék el, nagyon is képes sírni, de hála Istennek nevetni is, én tudom. Néha kicsit furcsa, kicsit különc, számomra rendkívül szerethető. Beszélsz vele, és nem mindig vagy benne biztos, hogy ott van veled. Jár valahol. Már-már azt mondom, képes fejben egyszerre több helyen lenni.

Ereje van. Magával húz. Ahogy a Szervátiusz-szobrok is „beszippantanak”.

Hölgyeim és Uraim! Egy szó, mint száz: egy rendkívül színes egyéniségről, egy csodálatos zongoraművészről és egy kiváló emberről beszélünk. És ha megkérik Fülei Balázst, bizonyára elvisz bárkit szalamandralesre, de vigyázat: kizárólag zuhogó esőben!

Drága Balázs! Szívből gratulálok a Szervátiusz Jenő-díjhoz!

(A fényképek forrása: Szervátiusz Alapítvány)