1998-ban Rómában a Pápai Magyar Intézetben a Stephanus-díjat Paskai László bíboros-prímás adta át Joseph Ratzinger bíborosnak. Akkor elmondott köszönőszavai talán ma még nagyobb aktualitással bírnak. Bevezetőgondolatával Szent István fiához írt Intelmeit idézve elmondja, hogy az az írás a keresztény humanizmus egyik legszebb dokumentuma és egy mindig új aktuális politika etikája. Ez az etika ma igazi védőbástyaként jelenik meg azon barbárság ellen, amely különböző ideológiák csalfa ígéretei mögül fenyeget minket.
Kiemeli, hogy korunkban és hosszú évszázadok során, amikor a politikai stratégia és gondolkodás a keresztény hittel és életszentséggel nehezen összeegyeztethetőnek, sőt összeegyeztethetetlennek látszik, Szent István alakjában a két pólus között tökéletes a szintézis: „Szent István keresztény Magyarországot teremtett hitben fogant erkölcse, saját bölcsessége és megbékítő erejének irányításával. Ma, miközben Európa egységét akarjuk helyreállítani, a kereszténység tanítását megtagadó borzalmas háborúk után újra fel kell idézni Szent István királyt mint a keresztény Európa egyik alapítóját: olyan ember ő, aki képes volt népének önazonosságát nemcsak megőrizni és megújítani, hanem ezzel egyidejűleg szeretett hazáját békésen beilleszteni a keresztény népek közösségébe, miközben követte az idézett alapelvet: »Hagyd, hogy mindenben a szeretet vezessen.«”
A Hittani Kongregáció prefektusa sokra becsülte a kitüntetést, amely arról a Magyarországról érkezett, ahol a vallást több mint fél évszázadon át üldözték.
Tizenöt év telt el azóta, és mennyi súlyos újabb teher került ezek alatt az évek alatt az akkor 71 éves bíboros vállaira.
A tudósélet már 1977-ben megszűnni látszott. Pünkösd előestéjén a München és Freising tartomány érseke lett. Önéletleírásában olvasható erről: „A püspökszenteléssel kezdődik el életem jelenlegi szakasza. A jelen nem a meghatározott időpont, hanem egy élet ’most’-ja, és ez a most lehet hosszú, de akár teljesen rövid is. Számomra még mindig az életem ’most’-ja az, ami püspökké szentelésemkor a müncheni dómban a kézrátétellel elkezdődött. Éppen emiatt innentől kezdve nem tudok visszaemlékezéseket írni, hanem csak megpróbálom kitölteni ezt a ’most’-ot.” Ezeknek a gondolatoknak megfelelően választotta püspöki jelmondatát – „Az igazság munkatársai” –, illetőleg a két szimbólumot is a címerében. Az egyik nemcsak az úton levés jele, de egyben „a kagyló utalás nagy mesteremre, Szent Ágostonra, utalás teológiai munkásságomra, és utalás a titok nagyságára, ami továbbél, mint minden emberi tudományunk”.
A másik szimbólum pedig Korbinián legendájából való. A freisingi alapító püspök Rómába tartott, de útján lovát széjjeltépte egy medve. A szentéletű ember annak a helyére fogta be a medvét, és miután az állat a hátára rakott csomagjait Rómáig cipelte, ott szabadon engedte.
Szent Ágoston is meggörnyedve látja magát a püspöki tisztség súlya alatt. „A tudósok életét választotta, és Isten ’igásállata’ – derék ökör – lett, aki Isten kordéját húzza ebben a világban.”
Ahogyan Szent Ágoston belátja, hogy ezzel az alázatos szolgálattal, mint engedelmes eszköz, van olyan közel az Úrhoz, hogy annál közelebb nem is lehetne, ugyanúgy: „A megpakolt medve helyettesítette Szent Korbiniánnak a lovat, vagy még inkább az öszvért, sőt öszvérje lett akarata ellenére; ez nem éppen annak a képe, amilyennek nekem is lennem kell és amilyen vagyok? Igásló lettem érted, Uram, és éppen így vagyok teljesen és mindig Benned.”
Szent Ágoston a Párbeszéd Félix manicheussal című művében írja: „Nem olvassuk az evangéliumban, hogy az Úr kijelentette volna: Elküldöm a Vígasztalót, aki majd megtanít titeket a Nap és a Hold járására. Keresztényeket, nem matematikusokat akart képezni.”
Ezt a mondatot a magam részéről mintegy a mottójának érzem A NÁZÁRETI JÉZUS címmel három kötetben megjelent monumentális alkotásnak.
Úgy vélem, bizonyítani látszanak ezt az első kötet Előszavábanírottak is. Amikor megjegyzi, hogy régóta érlelődik benne a Jézus-könyv megírásának gondolata, és azt is jelzi, hogy miért. Míg a ’30-as és ’40-es években olyan Jézus-könyvek születtek, amelyek Krisztus képét úgy festették meg, hogy azokban vált láthatóvá Isten az ember Jézus révén, az igazi ember képe pedig Isten felől, addig az ’50-es évektől „A ’történeti Jézus’ és a ’hit Krisztusa’ közötti szakadék egyre inkább mélyült, s a kettő szemlátomást elszakadt egymástól. Ám mit jelenthet a Jézus Krisztusba, az élő Isten Fiába vetett hit, ha éppen az ember Jézus annyira más volt, mint ahogyan őt az evangéliumok bemutatják, és ahogyan őt az Egyház az evangéliumokból kiindulva hirdeti?”
Mindhárom kötet fülszövegében olvasható azonban, hogy nem tanítóhivatali aktus, hanem „az Úr arca (vö. Zsolt 27,8) személyes keresésének kifejeződése részemről”.
A könyv nem a modern exegézis ellen íródott, annak értékeit elismerve „a magam részéről mindössze arra tettem kísérletet, hogy a pusztán történeti-kritika értelmezésén túl az új módszertani meglátásokat is alkalmazzam, amelyek lehetővé teszik a Biblia voltaképpeni teológiai értelmezését, és így természetesen megkívánják a hitet, ám a történeti komolyságot egyáltalán nem akarják és nem is szabad feladniuk”.
A könyv megírásához 2003-ban kezdett, és minden szabad percét erre a munkára fordítva 2006. szeptember 30-án, Szent Jeromos ünnepén fejezte be az első kötetet. Ez Jézus nyilvános működését a Jordánban való megkeresztelkedéstől Péter vallomásáig és a színeváltozásig leírva mutatja be alakját és üzenetét.
A második részt 2010. április 25-én, Szent Márk ünnepén zárja le. Ebben a jeruzsálemi bevonulástól és a templommegtisztítástól Jézus haláláig és feltámadásáig foglalkozik életének döntő szavaival és tetteivel.
A 2012. augusztus 15-én, Mária mennybemenetelének ünnepén lezárt harmadik kötet a gyermekségtörténet.
„Honnan való vagy?” – hangzik Pilátus kérdése, amit azért tesz fel, mert meg akarja érteni, hogy kicsoda Jézus és mit akar. A négy evangélium is ezt a két szorosan összetartozó kérdést akarja megválaszolni: „Kicsoda Jézus? Honnan jön?”
Ezeket a kérdéseket kívánja megválaszolni, annak alapján, amit a Máté és Lukács evangéliumok kezdetén olvashatunk, dialógust folytatva, esetleg ütköztetve a történeti kutatás eredményeivel.
„Végtére mégis teljes komolysággal fel kell tennünk a kérdést: vajon az, amit a két evangélista, Máté és Lukács más és más módon, illetve más-más hagyományokra alapozva elmond Jézusnak Máriától a Lélek által megvalósított fogantatásáról, történeti valóság, reális történeti tény, vagy jámbor legenda, amely a maga módján Jézus titkát akarja kimondani és értelmezni?” Elemzése igazolja, hogy nem mítosz, de: „Jézus fogantatása és születése Szűz Máriától a hitünk alapvető tétele és a remény fénylő jele.”
Lukács és Máté is összeállít egy családfát Jézus eredetének megragadására, amelyekről részletes elemzést olvashatunk. Mindkettő igazolja, hogy Jézussal újrakezdődik az emberiség. Olyan ígéretet fejez ki, amely az egész emberiséget érinti.
Azt hiszem, a keresztény ember szívéhez a legközelebb álló választ a „honnan” kérdésre János evangéliumának prológusa magyarázatával mutatja meg: „A Jézus eredetére vonatkozó kérdést egyben kibővítette, és az egész keresztény egzisztencia definíciójává tette, Jézus eredetéből kiindulva megmutatta övéinek identitását is.”
A hit új születéssel ajándékoz meg. Aki hisz, az a hit által Jézus saját új eredetébe lép be. A hit általi új születéssel Jézus Krisztusból kiindulva, az Ő származása a keresztény ember számára saját származássá lesz: „Igazi ’családfánk’ a Jézusba vetett hit, amely új származással ajándékoz meg minket ’Istentől’ való születéssel.”
A feltámadással kezdődött új teremtésnek Krisztus a kezdete és célja. Áttörte a halál kapuját, akik a keresztségben vele együtt meghaltak, vele együtt feltámadnak.
„Ha a kereszténység lényege a Feltámadottba vetett hit, akkor Péter különleges tanúskodása megerősíti őt küldetésében, hogy az a szikla legyen, amelyre az Egyház épül. Amikor elbeszéli a Feltámadott háromszor Péterhez intézett kérdését – ’Szeretsz Te engem?’ –, illetve háromszoros megbízását Krisztus nyájának legeltetésére, János még egyszer nyomatékosan kiemeli Péter maradandó küldetését az egész Egyház hitére vonatkozóan (Jn 21,15–17). Így a feltámadásról szóló híradás magától ekléziológiai jelleget ölt: a feltámadott Úrral való találkozás küldetés, amely a születő egyház formáját is megadja.”
„Tegyétek tanítványommá mind a népeket” (Mt 28,19) – adta a feladatot tanítványainak a Feltámadott.
Péter utódának különleges tanúskodása A NÁZÁRETI JÉZUSmindhárom kötete.
„Ma is nehéz helyzetben lenne Jézus, ha most születne meg, mert nem biztos, hogy a szent család helyet kapna, ha korunk embereinek ajtaján kopogtatnának be – mondta XVI. Benedek 2012 karácsonyi ünnepi beszédében. – Az időt megtakarító modern technológia korában semmire nem maradt időnk, és csak saját magunkat akarjuk, a kézzel foghatót, a megtapasztalható boldogságot és a személyes sikert. Önmagunkkal vagyunk eltelve és nincs helyünk másokra, a gyerekekre, a szegényekre és az idegenekre.”
Tudomásom szerint több tízmillió példányban és több mint harminc nyelven jelentek meg a kötetek, korunk embereihez szólva. Bízzunk abban a monumentális mű tekintetében, hogy teljesül, amivel Őszentsége a harmadik kötet Előszavát zárja: „Remélem, hogy ez a kis könyv – határai ellenére – sokakat segíthet Jézushoz vezető, illetve Jézussal járt úton.” (Joseph Ratzinger – XVI. Benedek: A Názáreti Jézus III., Szent István Társulat, Budapest, 2013)