Erdő Péter Naplójegyzetek a papság évében című. 2010 decemberében megjelent könyvének – hadd legyek szubjektív – korunk egyik legfontosabb kérdésével foglalkozó fejezete a „Létezhet-e Európa kereszténység nélkül?”. Európa nemcsak az Uniót jelenti, írja. Európában benne van Oroszország, illetve mindazok az országok, amelyeknek püspöki konferenciáit az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa összefogja. Így magába foglalja például Törökországot, Svájcot vagy Bosznia-Hercegovinát is, és más kisebb országokat, amelyek nem tagjai az Uniónak.
„Az a kérdés, hogy a keresztény örökség és Európa működése hogyan viszonyul egymáshoz, elsősorban így merül fel: hogyan lehet ma jogállamot működtetni demokratikus eszközökkel egy szélsőségesen relativista ideológia alapján, tehát ha egy szinte államvallási rangra emelt, teljes erkölcsi és ismeretelméleti relativizmus a hivatalos ideológia? Miért ne gyilkoljon például valaki, ha egyszerűen ő úgy érzi, hogy ez a jó, és nincs olyan objektív alap, amire hivatkozva azt mondhatnánk, hogy ennek az embernek nincs igaza, hanem a másiknak van igaza, aki azt mondja: ne ölj! Ha azt mondjuk, hogy csupán a hatályos büntetőtörvénykönyv alapján teszünk közöttük különbséget, akkor az a következőt jelenti: az állam vagy az államok nagy része, illetve most már olykor maga az Unió által kibocsátott jogszabályok mögött nincs olyan erkölcsi bázis, amely az önkéntes jogkövetést megalapozná. Vagyis nem úgy áll a dolog, hogy a társadalomban vannak szokások, vannak értékek, amelyek mentén rendeződik az emberek közösségi viselkedése és ennek bizonyos szélsőséges eseteit a közhatalom kénytelen végső soron fizikai szankciókkal is garantálni, azaz jogszabályok formájában rögzíteni és védeni, hanem csupán a közhatalom által kibocsátott és pusztán formális többség alapján, tartalomtól függetlenül elfogadott jogszabályok lennének az egyedüli irányítói az emberek viselkedésének. Ám ha ezt az emberek nem teszik magukévá, ha nincs mögötte az a meggyőződés, hogy az nekik valamilyen szempontból jó, azaz nincs motívum az önkéntes jogkövetésre, akkor a törvényhozó, illetve a jogrendszer működésében érdekelt szervezet – a mi esetünkben az állam – nem tehet mást, mint hogy kétségbeesetten próbálja az egyik jogszabályt védeni a másikkal.”
A kiadott jogszabály az csak jogszabály marad, attól, hogy kiadták, még nem fogják szívesebben követni. Ellenőrzésére elegendő energia nincs, minden állampolgár mögé mégsem lehet rendőrt állítani. „Pedig minél bonyolultabb a jogszabályok rendszere, annál nagyobb ellenőrzést, annál nagyobb erőszakszervezetet kívánna meg, hogy pontosan működtethető legyen. De éppen ellenkezőleg, az állami erőszakszervezetek létszáma, hatékonysága inkább csökken. Vagyis a jogrendszer túlbonyolódik és egyre működésképtelenebbé válik. Ezt először a fejekben, azután már az utcán is meg lehet tapasztalni.”
Egyes európai politikusok már rádöbbentek arra, hogy erkölcs nélkül, valamilyen minimális erkölcsi meggyőződés nélkül a jogállam működésre képtelen. Az állam pedig nem tud erkölcsöt létrehozni. Erkölcsre szüksége van, hogy létezhessen, de önmaga nem tudja létrehozni, mert a társadalmi viselkedést szabályzó normák összessége, amelyeket kötelezőnek érzünk és úgy gondoljuk, hogy azt követnünk kell, ha úgy van előírva számunkra, hogy a nem követést büntetés követi, még mindig ott tart az ember, hogy nem minden esetben tartja vissza ez a büntetéstől való félelem. A bíboros megállapítja: „Következésképpen erkölcsi értékhordozó közösségekre van szükség ahhoz, hogy a társadalom és az állam működőképes legyen. Vagyis nagyon helyes az 1990. évi IV. törvénynek az az utalása, hogy az egyházak a társadalom kiemelkedő értékhordozó tényezői. Vagy ahogy ma Franciaországban szokás mondani: az állam nem képes erkölcsi értékeket létrehozni, ezt az emberi közösségekben találja meg, ezért fontosnak tartja az ilyen közösségek, különösen az egyházak és a vallási közösségek támogatását és elismerését.”
„Hívő emberként nekünk is kötelességünk komolyan venni ezt a felelősségünket. Komolyan venni, hogy Krisztus tanítása és a természetes ész eligazít abban, hogy mi a helyes, mi a helytelen, és közösségileg tovább tudjuk adni a keresztény és emberi életeszmény értékeit, s ezzel egész népünk és egész Európa segítői, sőt fenntartói tudunk lenni. Adja Isten, hogy Európa visszataláljon a saját keresztény gyökereihez!”