Már több mint egy hónapja elbúcsúztak Tőle hozzátartozói, elfelejteni Őt azonban nem mindig sikerül még olyan embernek sem, aki nem rokona volt, hanem CSAK egy valaki a talán számba sem vehető páciensei közül. Akit azonban nem a véletlen, hanem Isten irányított hozzá közel egy évszázada, hogy az egész, az akkori pokoli világban vergődő életének értelmet adjon.
Két gyermek édesanyja lettem szakmai tudásának, elszántságának köszönhetően, annak ellenére, hogy egész Románia szakorvosai nevetve mondták a szemembe: „Maga soha nem lesz anya.”
Utolsó, részletes levele, amelyet könyvem készülésekor küldött nekem, bizonyítéka annak, hogy dr. Pachota Gyula nemcsak jó (olykor akár mágusnak gúnyolt) szakember volt, hanem ember, szív-lélek személyiség, aki a lehetetlennel szembeszállva is követte a szinte követhetetlent!
Álljon itt ama levél magyarul és angolul – családom és magam végső főhajtásaként. Isten nyugosztalja! (Dancs Rózsa)
„Kedves Rózsika!
A hajdani, roskadozó szülészet épületében, ahol emlékeim szerint hét-nyolc hónapot töltöttél káprázatos elszántsággal, mindketten versenyt futottunk gyermekeid életéért – Isten segítségével sikeresen.
A kanadai ismeretségen keresztül modern méhlazítót (Partusisten) szereztél be, ami döntőnek bizonyult a vetélés megelőzésében, illetve a koraszülés elnapolásában. Bizonyára emlékszel arra, hogy hányszor kényszerültünk az izomrelaxáns gyors bevezetésére, szerencsére mindannyiszor eredményesen, örvendve minden megnyert napnak. Még így is – ha jól emlékszem – a terhességed 36–37. hetében szültél (a te anyai memóriád bizonyára jobban emlékszik erre), de ez már a közös erőfeszítés győzelmét jelentette. A régi szülészet épületét jórészt lebontották, megőrizve annak első részét, amely kőből és téglából épült, valamint a homlokzatot a terasszal együtt, ahol egy kis napsugárhoz és friss levegőhöz jutottak a betegek, köztük te is. Az emlékek is megöregedtek, több mint harminc évesek. Jelenleg az épületben Böjte Csaba testvér érdemeként húsz árva iskolásgyermek él és tanul. Tervezem, hogy bekéredzkedem körülnézni, megszemlélni azt a helyet, ahol tizenhét évig dolgoztam, jobban mondva, viseltem a hideg inget az osztály működéséért.
Alább néhány sajátos szempontot sorolok fel, amely szakmai életem egy része volt, és ami kiindulópontot jelenthet számodra az események kibontásában.
Általában háromhavi rendszerességgel látogattuk meg a többségében nőket foglalkoztató üzemeket, „megelőző jellegű”, illetve „betegségfelfedező” nőgyógyászati vizsgálatokat végezvén. A cél – és ezt mindenki tudta – a terhességi állapot korai felfedezése volt. Megalázó helyzetet teremtett az a körülmény, hogy a munkásnőknek felkészületlenül, tisztálkodási lehetőség nélkül, a legelemibb higiéniai lehetőségeket mellőzve, a munkahelyről kilépve nőgyógyászati vizsgálaton kellett részt venniük. Nőiségükben és önérzetükben mélységesen megalázottnak érezték magukat, amit sokan meg is könnyeztek. A felfedezett fiatal terhességek azonnali nyilvántartásba és szigorú követési rendszerbe kerültek.
A területről származó spontán veszítések számának és körülményeinek elemzése hetente egyszer a kora reggeli órákban történt a kórházigazgató vezényletével (ezt magunk között abortuszróráténak neveztük). Feltérképeztük az esetek megjelenésének helyét és számát. Az elemzés kiterjedt azokra a három hónapot elmúlt terhességekre is, amelyeket először jelentettek be a terhesnyilvántartásba. Ezekért természetesen a körzeti orvos, a terepes káder és mi is, szakorvosok, kemény bírálatot kaptunk. A fogamzásgátlás természetes úton való alkalmazásának ismertetése tiltott volt. Ez hatványozottan vonatkozott az egyéb fogamzásgátló eljárásokra is. Külföldről az „antibébi” tablettát hazai gyógyszeres dobozokban hozták be elrejtve, mert a tettenérés büntetést vont maga után. Egy darab óvszer (koton) családi áldás volt még akkor is, ha ismételt használata szinte rendszeressé vált.
A hivatalos terhességmegszakítást bizottság engedélyezte, amelyben ügyész, milicista, orvos, titkárnő vett részt. A jóváhagyásnak szigorú feltételei voltak, például az, hogy a nő négy gyereket szült és neveli őket. Ez mélységesen embertelen volt, hiszen ha a gyerekek közül az egyik házasságra lépett, vagy netán elhalálozott, akkor az ötödiket is meg kellett szülnie, mert a törvény szó szerinti értelmezése ezt írta elő. Nemsokára azután az előírás „szelídült”, azaz csak az első fele maradt meg, vagyis, hogy „négy gyermeket szült és nevelte őket”. Feltétel volt továbbá, hogy a terhes nő 45. évét betöltötte, vagy netán olyan betegségben szenvedett, amely a hordás ideje alatt életét veszélyeztette. Az egészségi állapot elbírálásának jogszerűségéről orvosi komisszió döntött.
Ha egy terhes bő vérzés (folyamatban lévő vetélés) miatt jelentkezett, és sürgős műtéti beavatkozást igényelt, akkor a következő volt a rendszabály: orvosi bizottság összehívása és ennek döntése, bejelentési kötelezettség a milícia felé (óra, perc), műszerek használatának engedélyezése. A szertár két lakattal volt zárva, a kulcsok külön-külön két nővérnél voltak. Ezáltal az ajtót csak mindkettő jelenlétében lehetett kinyitni. A műszerek forgalmát nyilvántartóban kellett vezetni és aláírással igazolni. A rendszeres hatósági ellenőrzés a nap bármely szakaszában várható volt.
Ha a beteg jóhiszeműen beszámolt arról, hogy milyen módszert alkalmazott az abortusz beindítására, az orvosnak – felelősségre vonás terhe mellett – az esetet jelentenie kellett a bűnüldöző szerveknek, tehát megszűnt az orvosi titoktartás. Ezekben az esetekben az orvosnak tanúként kellett megjelennie a bírósági tárgyaláson. Én ezt a hihetetlenül kellemetlen helyzetet úgy kerültem ki, hogy az adatok felvétele csak az orvos és a beteg jelenlétében történt meg, mert a nővér jelenléte (esetleg beépített személy?) és esetleges jelentése az orvos szabadságát is veszélyeztette. Ha a terhes tiltott beavatkozást végzett vagy végeztetett, rendszerint csak súlyos állapotban jelentkezett kórházi felvételre (vérzés, hidegrázás, láz), amikor a fertőzés már szétterjedt a szervezetében. Ez a félelemből fakadó hanyagság, időhúzás nemegyszer végzetessé vált, a fiatal anyákon már nem lehetett orvosilag segíteni, árván hagyta gyermekeit és családját.
Előfordult, hogy a terhes nő édesanyja, kétségbeesésében, lányának sorsát bűnös kezek beavatkozására bízta. Néhány nap múlva lányának temetésén őrjöngött bűntudatában. A beteg nő sokszor elrejtette az abortuszával kapcsolatos valós történéseket, pedig a tünetek bevallása nagy segítség lett volna az orvoslásban…
Manapság is elképesztően nagy a szülészeti-orvosi tevékenység felelőssége és tehertétele, persze egészen más körülmények között, mint ezelőtt. A megoldandó feladatok láttán az orvos első, főbenjáró gondolata: milyen eljárást válasszon, amelynek esetleges következményei elhanyagolhatóak, háttérbe szorítva a szakmailag indokoltabb beavatkozás melletti döntést.
A „védekező-deffenzív medicina” vitathatatlan időszakát éljük: úgy gyógyíts, hogy bajod ne származzon belőle. Vészesen elszaporodtak a nemegyszer nyerészkedési céllal beindított úgynevezett orvosi műhibaperek, amelyeknek zöme szülészeti vonatkozású. Külön ügyvédi irodák szakosodtak arra, hogy olyan eseményeket bányásszanak elő – valós vagy valótlan értékűeket –, amelyekkel támadni lehet akár évekre visszamenően is, busás pénzszerzés reményében…
Dr. Pachota Gyula”
(Dancs Rózsa: Pokoljárás – Sorsok az egykori romániai abortusztörvény idején, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2014. Pages 27–31.)
„Dear Rose,
In the ancient, now dilapidated building of the Maternity Ward, where according to my memory you have spent seven-eight months with sparkling determination, we had been both running a race for the life of your children – with God’s help successfully.
„Through your Canadian connection you were able to obtain a relaxant for your womb (Partusisten), that proved to be decisive in preventing contractions, or postponing them. You will likely remember how many times we have been forced to use it quickly, fortunately successfully every time, as we were happy to take every day gained. Even so, if my memory serves me well on the 36-37th week of your pregnancy you gave birth (your mother’s memory probably remembers it better), but this has already meant victory for our mutual efforts.
„The building of the old Maternity Ward has, for the most part, been demolished, keeping its first part that had been built of brick and stone, as well as the facade, along with the terrace, where the patients, yourself included, could enjoy a bit of sunshine and fresh air.
Even the memories have grown old over thirty years. At the present, thanks to Brother Csaba Böjte, twenty orphaned school aged children live and study here.
I am planning to ask permission to get in, to look around and view the place where I have worked, or rather „wore the cold shirt” to keep the facility functioning for seventeen years.
„Below I shall list a few things which were a part of my professional life those days, that could be starting points for you to unravel what has happened.
„In general we were visiting institutions where women worked, every three months.
We were conducting „preventative” or „discovering” examinations. The purpose – everyone knew this – was to discover pregnancies early.
A demeaning circumstance was always present in that the women had to come unprepared, as they were, without an opportunity to clean themselves, ignoring the most primitive opportunities for good hygiene, stepping out of the workplace into the examining room. The women felt their pride and integrity hurt, many were in tears.
The discovered young pregnancies were immediately recorded, and lined up for a strict regimen of follow-up. We examined the number of discovered abortions and their causes once a week during early morning conferences held by the director of the institution. We called this meeting among ourselves „abortus rotation.” We mapped the location and the number of cases. The analysis extended to those first discovered pregnancies that were beyond three months. For these, the district physician, the district police and we were all disciplined harshly. We were forbidden to provide information about natural ways of avoiding conception. This applied exponentially to information about contraceptives. Foreign made contraceptives were in fact smuggled in, hidden in local boxes of medicine, for being caught in the act was penalized. A single condom was a family blessing even if its repeated use has become routine.
„Official terminations of pregnancies were authorized by a committee, formed by a prosecutor, a secret police agent, the doctor, and a secretary. Strict criteria had to be met, for example that the woman had already delivered four babies and were still raising them in the home. This was deeply inhumane for if one of the woman’s four children died or got married and left the house he did not count. Then the woman had to give birth to the fifth child as well, so strict were the verbatim interpretations of the law. Later the „gave birth to four children” proviso sufficed.
Other criteria were that the woman had to have reached forty-five years of age, or if she suffered from a chronic condition that pregnancy would endanger her life. A separate commission made of doctors was responsible for determining the woman’s condition of health.
„If a woman showed up bleeding, and required urgent medical interference the following procedure had to be followed: A committee of doctors had to be called together, a report had to be filed to the militia (hour, minute), obtain permission for instrument use. The instruments were locked in a separate room with two locks, each key was in the possession of a separate nurse. Therefore the door could only be opened if both of them were present. The use of the instruments had to be recorded in a book and attested by a signature. Inspections of the book took place at all hours of the day, any day.
„If the patient revealed in good faith who helped her or how she tried to terminate the pregnancy, the doctor was obligated to pass on the information to the prosecutor, or be held responsible, so the doctor’s confidentiality ceased to exist. In this case the doctor had to appear in court to testify.
I managed to avoid this extremely unpleasant situation only by having no one but myself present to take notes, for the presence of a nurse (perhaps a built-in spy) threatened the doctor’s freedom as well.
„If the pregnant woman used illicit methods to terminate her pregnancy, usually she did not report to the hospital until her condition became severe (bleeding, cold trembling, fever), when the infection has already spread in her system. This neglect and delay, induced by fear, often became fatal, the young mother could no longer be helped medically, she left her family orphaned.
„It has happened that the mother of the woman, in her despair, left her daughter’s faith in the hands of charlatans. A few days later she was tearing her hair out over her child’s corpse in crazed remorse. Often the women híd the truth from the doctors, when it may have helped their treatment…
„Incredible burden of responsibility is placed on gynecologists even today, although in different circumstances. Seeing the options available the doctor’s first, most important decision is often to choose the option whose consequences are negligible, rather than what is best for the patient.
„We live in the age of „defensive medicine:” cure in such a way that no harm will come to us. Frighteningly prevalent are the „malpractice” lawsuits motivated by financial gain. Many of these have to do with pregnancies and birth. Special law offices specialize in mining for such results – of real or purported value – with which attacks can be launched – years after the fact, in hopes of a big payday…
Dr. Pachota, Gyula”
Dancs Rózsa: Trekking through Hell… – published by Angtológi Publishing, Lakitelek 2014. Translation: George Telch)