Menü Bezárás

Fecsó Péter: „Kalandozásaim vírusok, kórházak, ég és föld között”

Minden kornak megvan a maga járványos betegsége, ami több embert visz el, mint a háborúk. Nekünk a XXI. században a covid jutott. Elvitt elsősorban időseket, de életerős fiatalokat is. Felforgatta az egész életünket, megszüntette a társas kapcsolatokat, féltünk azoktól az emberektől is, akiket pedig szerettünk. Megállt a Nyugdíjas Klub működése, miközben egyre öregedtünk, és már csak Öregek Klubja lehettünk volna, de soraink is ritkultak.

Ez a járvány kettétörte saját kedvenc családkutatásaimat is. Csak arra szorítkozom, amit az interneten el lehet érni, bár az sem kevés. Mégis hiányzik a „terepmunka”, a Levéltár, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Hadtörténeti Levéltár, a Kassai Levéltár… stb. (Sokszor sokkal könnyebb volt eljutni Sárospatakra, mint a közeli Budai Várba!)

Vissza a covidhoz. Megjött a védőoltások első generációja, az elölt vírus. Először „ferde szemmel” néztem a világot, a két kínai vakcina után, de nem okozott semmi problémát egyik sem. A génmódosított RNS alapú oltást nagyon gyorsan kifejlesztették, de ugrás volt a sötétbe! A harmadik a Pfizer oltás volt, ami nem volt már kellemes utóhatású, ezért negyediknek Modernát kaptam, ami aztán „pu hao” (kínaiból) volt, azaz nagyon „rohadt”. Mindkettő megviselte az amúgy is meggyengült szívizmomat.

Hogy fokozzuk a hatást, kaptam egy kemény vírusfertőzést, ami talán nem covid volt, mert a teszt negatív volt. Csak majdnem megfulladtam! Kaptam oxigént és megtanultam ülve aludni.

Aztán szünet!

Majd februárban ismét egy erős influenzaszerű vírusfertőzés. A háromhetes, fuldoklásig menő köhögés „slankított”, lefogytam öt-hat kilót. (Sajnos a legkevesebb a hasamból ment le.)

Ezek után „javult” a vérnyomásom, és elindult a pulzusszám csökkenése is. El kellett hagyni a bétablokkolót is a meredek pulzuscsökkenés miatt, de az csak bandukolt továbbra is lefelé.

Kezdtem óvatosabban megközelíteni a fürdőszobát, mert az igen veszélyes hely! Ott lehet halálos balesetet szenvedni, mint kedves Karcsi barátommal is megesett. Nem szerettem volna otthon hasonlóan járni.

Rendszeresen vezetem a vérnyomásnaplót. Amikor már kétszer egymás után a pulzusszám benézett a 40-es érték alá, felhívtam kardiológusomat, aki egyébként már a barátom is. Ez pitvarfibrillációnak látszik, menj be a sürgősségire, csináltass EKG-t, labort! Hát az volt!

Le a kalappal a Váci Jávorszky Kórház Sürgősségis személyzete előtt, mert igen gondosan kezdtek ápolni az egyre sűrűsödő rosszullétek közepette. Nyilvánvalóvá vált, hogy onnan másik kórház következik, amire nem voltunk felkészülve.

Amíg vártam a kórházba járó csomagomra, kiültem a vizsgálóágy szélére. Egyszerre csak arra ébredtem, hogy fekszem és ijedt arcok tekintenek rám fölém hajolva. Hát, mi tagadás, soron kívül elájultam, de nem a fürdőszobában! Így is jól összetörtem magam, és még a fejemet is bevertem egy vasszekrényke élébe. Koponya-CT, ami kimutatta, hogy a fejemmel nincs baj a sebesülésen kívül.

Jöhettek a mentősök! De várjunk, rosszullét jött a mentősök helyett! Összeomlott a keringésem és „kiütöttek”! Visszatértem teljes öntudattal, ép ésszel, megfelelő közlékenységgel. Na ekkor jöttek a mentősök. Szállítás az Uzsoki Kórházba, némi „városnézéssel”. Útközben megint eszméletvesztés, majd a kórház udvarán még egy!

Láttam-e valamit a túlvilágból? Hát nem sokat, mert oda sem akartak beengedni! A második eszméletvesztésnél emelkedést éreztem, majd egy nagy fényességet, és nem láttam mögé! Jött velem szembe egy fehérruhás alak, aki a Jézus-ábrázolásokra hasonlított, a mellén egy tábla, rajta nagybetűs felirat: PÁSZTOROK!

Visszafordított, hogy folytassam a családkutatást a Pásztor családdal, akikkel őseim barátságban, sőt rokonságban is voltak. Én pedig balga módon velük nem foglalkoztam. Van még dolgom e világban!

Ezt az ügyeletes orvos is méltányolta az Intenzív Terápiás Osztályon. Kaptam egy ideiglenes pacemakert még azon éjjel. A tót (bocsánat: szlovák) gyökerű orvos megmentette az „üveges tót” életét, aki tulajdonképpen lemkó ruszin eredetű magyar vegyész, üvegmérnök.

Az ITO-ról áttettek a Kardiológiai őrzőbe, és következett öt nap szinte mozdulatlan fekvés a hátamon, amikor mindig is oldalfekvésben szoktam aludni. Megtanultam fecskendőből inni a vizet, nyelni, mint kacsa a nokedlit. De volt másik kacsám is! Aranyos és kedves ápolónők, valamint Bendegúz és Erik, az ápoló fiúk, akikbe lehetett kapaszkodni! Hogy bírják ezt a terhelést az éjszakánként mindig adódó demens és renitens betegekkel?

A Városmajorban kaptam meg az állandó pacemakert, a versenyketyerét. Megszűnt az életveszély!

Vissza az Uzsokiba, ahol megindultak az addig elfojtott életjelenségek. Egy kedves nővér segédletével a séta járókerettel. Igaz, hogy szaporátlan volt, ezért felkaptam és földi kötéltáncos módjára egyensúlyoztam a járókerettel.

Saját kérésemre hazaengedtek a jól megszokott közegembe, a saját ágyamba, a saját takarómmal takarózni, a saját kispárnámat gyűrögetni.

Ha összegezni akarom, a Teremtő vigyázott rám felülről, mindig jókor voltam jó helyen és jó kezekben. Továbbá van még feladatom e világban!

Most már csak erősödni kell! És folytatódik a családtörténeti kutatás és eredményeinek leírása.

Fecsó Péter (80)

Kosd, 2023. május

(Kép: Pixabay)

Vélemény, hozzászólás?