Menü Bezárás

Húsvéttól Szent Iván éjjeléig: 70 magyarországi helyszín, 35 ország, 200 társulat, 550 előadás a 10. Színházi Olimpián

Sajtóközlemény

2023-ban Magyarország ad otthont a nemzetközi kulturális élet egyik kiemelkedő eseményének, a 10. Színházi Olimpiának. Húsvéttól Szent Iván éjjeléig a világszínház ünnepi találkozópontjává válik Budapest és Magyarország. 2023. április 1. és július 1. között 35 ország 200 társulata érkezik az országba a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében, Budapest és Magyarország 70 helyszínén 550 előadás várja majd a közönséget. Az esedékes olimpiához csatlakozó budapesti és vidéki teátrumok egy külföldi és egy határon túli produkciót fogadnak – hogy melyeket, arról ők maguk döntenek. Így a Magyarországgal szomszédos országok magyar nyelvű színházi műhelyei is részesei lehetnek az olimpiának, a külföldi társulatok meghívása pedig tartós nemzetközi kapcsolatok kialakulását jelentheti a magyar teátrumok számára.

Folyamatosan bővülő programkínálat

A 10. Színházi Olimpia újonnan indult weboldalán már most megtekinthető a programok egy része, amelyek között találunk prózai, zenés és táncelőadásokat, gyermek- és ifjúsági színházi darabokat is. A következő hetekben újabb és újabb produkciók válnak majd nyilvánossá a közönség számra. A programokról és a színházi ünneppel kapcsolatos hírekről a www.szinhaz.org oldalon olvashatunk.

A 2022. december 13-i sajtótájékoztatón. Fotó: Steirer Máté, Rozgonyi-Kulcsár Viktória

Az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Miskolci Nemzeti Színház, valamint a kortárs magyar színházi seregszemlét szervező Debrecen az olimpia kiemelt helyszíne lesz. Az ISTA (International School of Theatre Anthropology) műhelyként működik majd Pécsváradon Eugenio Barba szellemi irányítása alatt. A magyar bábszínházak és a táncművészek is egész országra kiterjedő programsorozattal csatlakoznak az olimpiához. A programban utcaszínházi látványosságok éppúgy szerepelnek, mint szakmai események: könyvbemutatók, workshopok, mesterkurzusok, kiállítások és konferenciák. Az olimpia kínálatának szakrális vonulatát a passióelőadások jelentik.

Fesztivál a fesztiválban

A jubileumi színházi fesztivál központi eseményeit a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) öleli fel a Nemzeti Színházban. A MITEM többéves sikere miatt nyerte el a Színházi Olimpia nemzetközi bizottságának bizalmát a Nemzeti Színház és Vidnyánszky Attila, aki az olimpia művészeti vezetője.

Magyarország legnagyobb színházi fesztiválján olyan szakmai óriások rendezéseivel és munkájával találkozhat majd a közönség, mint Theodórosz Terzopulosz, Tadashi Suzuki, Romeo Castellucci, Szlava Polunyin, Heiner Goebbels, Eugenio Barba, Alessandro Serra, Liu Libin vagy Declan Donnellan.

Zentai Magyar Kamaraszinhaz: Tünder Mira

„A MITEM a 2014-es alapítása óta a párbeszéd, a nyitottság, az egymás iránti kíváncsiság szellemében szerveződik. A mai válságos időkben még fontosabbak a színház képzeletbeli bárkáján átmenteni ezeket az értékeket. A kultúra segítségével kell a párbeszéd hídjait fenntartani, amelyeket a politika lerombol” – mondja Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója.

Lesznek bábos és táncfesztiválok is, és fesztivált rendez az idén 100 éves Budapesti Operettszínház is. Az alternatív szcénát – többek között a Jurányi Ház és a Bethlen Téri Színház képviseli. A Győri Nemzeti Színház a Duna-menti teátrumokat fogja össze. Az amatőröknek és a diákszínjátszóknak is lesznek fesztiváljai.

Madách-bicentenárium a középpontban

Az olimpia egyik fókuszát a magyar drámairodalom egyik legnagyobb alkotója, Madách Imre jelenti, aki 200 éve, 1823-ban születetett, és akinek 140 éve mutatták be fő művét, Az ember tragédiáját. Madách munkásságát nemcsak konferenciák, kiállítások, új könyvek mutatják be, hanem egy egyedülálló esemény is. A világ számos országának színművészeti iskoláiból – Kanadától Anglián át Görögországig – érkeznek csoportok, akik Az ember tragédiája egyes színeit dolgozzák fel, majd ezekből egy nagy közös produkció is készül. Az ember tragédiájából származik a 2023-as Színházi Olimpia mottója is: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Olimpialapító művész hazánkról

Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia alapítója és nemzetközi szakmai bizottságának elnöke így nyilatkozik arról, miért Magyarországra esett a választás a tizedik esemény kapcsán:

„Azért, mert a régi és nagyszerű színházi hagyományokkal büszkélkedő Magyarország a színházi elmélet és gyakorlat világméretű fejleményeinek aktív alakítója. A gyönyörű Budapest a világ kulturális örökségének egyedülálló műemléke, nemzetközi kulturális metropoliszként készen áll, hogy hidakat építsen más színházi hagyományok felé. Tehetséges és tapasztalt művészeti, műszaki és ügyviteli szakembereinek köszönhetően a Nemzeti Színház a magyar színházi szakma intézményi központja: egyaránt nyitott a nemzetközi avantgárd színházi elképzelésekre és a hagyományok ápolására. Ez teszi különösen alkalmassá, hogy hídként összekössön különböző iskolákat és színpadi formanyelveket. Világunkban, amelyet a színházak homogenizálódása jellemez, a Nemzeti Színház a harmóniateremtés és Új Humanizmus mottó jegyében a sokszínűség, tolerancia, multikulturalizmus elkötelezett támogatója.”

Jelkép és feladat

A 10. Színházi Olimpia jelképe egy bárka. A bibliai párhuzamot is megidézve ezen menthetjük át önmagunkat és értékeinket. Hogy hová? A szervezők azt remélik: a békés jövőbe. Európában, a szomszédunkban háború van. Nagyhatalmak és kis országok nukleáris fegyverek alkalmazásával fenyegetőznek. Ilyenkor felmerül a kérdés: mi a művészek dolga? Szükség van-e ilyenkor a művészetre? Van-e létjogosultsága ezekben az időkben egy olyan kulturális eseménynek, mint a Színházi Olimpia? A művészek, akik a 10. Színházi Olimpiát szervezik, abban bíznak, hogy megóvhatják és ahol szükséges, újjáépíthetik azokat a hidakat, amelyeket a politika lerombol. Úgy hiszik, ehhez józanságra és mértéktartásra, jövőbe vetett hitre és egymás iránti bizalomra van szükség. És legfőképpen: a párbeszéd fenntartására. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a művészek, a kultúra képviselői nem a politika, az erő nyelvét beszélik, hanem párbeszédre törekszenek. Párbeszédre törekszenek az ukrán színházművészet képviselőivel, akiknek a háború miatt bizonytalan a részvétele a 2023-as olimpián, de most is folynak a tárgyalások, és az utolsó utáni pillanatig biztosítják számukra a lehetőséget, hogy bekerüljenek a programba. De az oroszországi művészekkel is párbeszédre törekszenek, akik a világ egyik legnagyobb színházi életének alkotói, Csehov, Sztanyiszlavszkij, Mejerhold, Ljubimov, Viszockij és Vasziljev országának művészei. A 10. Színházi Olimpia szervezői remélik, hogy ők is mihamarabb visszakerülhetnek a színházi körforgásba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük