Nem ezt vártam Tőled, Kálmán Lacika!
Ezt nem, hanem azt, amit mindig adni szoktál: a mosolyodat, a humorodat, az olykor-mindig lacis koraérettségedet, a tántoríthatatlan erkölcsi tisztességedet.
Azt vártam, mert hittem utolsó, Facebook-on 2021. november 8-án 23:55 órakor küldött üzeneted minden szavában, hogy „Kedves Rózsa! Jó látni, hogy továbbra is rendületlenül a magyarság szolgálatában töltöd a mindennapjaidat! Sajnos, valóban nem jó a 12., de bízom benne, hogy akkor majd tavasszal sikerül összehozni egy találkozót!!! További sok energiát, egészséget, a péntekhez pedig sok sikert kívánok! Lacika”
Azt, hogy a drága kincseteket jelentő kisbabátok csatolt fotójához nem fűztél semmi megjegyzést, gondolhattam apai büszkeségnek is, hogy lám, a doktori iskola, az új tanév kezdete és a többi elfoglaltság mellett még ezért sem tudtál volna Szegedről felugrani a Molnár C. Pál Múzeumban tartandó könyvbemutatóra, noha közös munkánkról írott értékelésed is gyöngyszemként ragyog az antológiában.
Nem ezt vártam Tőled egy röpke hónap elteltével, számodra is Isten legszebb ajándékára várakozva, hanem azt, aki kétszer is tökéletesen szervezte meg Szegeden a könyvbemutatóimat, ismertetett meg egy város legértékesebb embereivel – elsősorban családjával és legközelebbi barátaival, aki ilyenkor a legbüszkébb, délvidéki gyökerek erősítette szegediként előre megrendelt szegedi halászlével fogadta kis csapatunkat – és mi Varga Gabival ámulva és meghatottan fogadtunk magunkba minden új benyomást. És ha valaki, aki élettapasztalata alapján egy kicsit furcsának tarthatta volna ezt a minden szakmai és emberi elvárást felülmúló hozzánk-állást egy huszonéves fiatalembertől, akkor az én lehettem volna.
De nem volt furcsa, csak bizonyságtétel, hogy az élet legszebb ajándéka a fiatalokban rejtezik, az új nemzedékekben, akikért semmi áldozat nem hiábavaló. És most akár halmozhatnám is a közhelyeket, a szuperlatívuszokat, a saját szavaidat nem tudnám felülírni. Hadd idézzelek:
„Kedves Rózsa! Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én nem hiszek a véletlenekben. Minden okkal történik, ahogy okkal történt az is, hogy 2013 márciusában Téged jelöltek ki mentoromnak az első Kőrösi Csoma Sándor Program keretein belül…
Kedves Rózsa! Lehet, hogy nem is sejtetted, de a mentori támogatásodon túl személyiségeddel és cselekedeteiddel példát mutattál nekem. Sosem felejtem el az éjszakába nyúló beszélgetéseinket, ahol szájtátva hallgattam kalandos életed történetét, benne azt a megannyi kegyetlenséget, amit át kellett élned. Számtalanszor eltűnődtem azon, hogy mindezek ellenére mégis hogyan tudtál ennyire életvidám maradni. Aztán ahogy telt az idő, szépen lassan rájöttem arra, hogy mindig is a hit volt a Te mozgatórugód. Hinni egy szebb és egy jobb holnapban.
Ez a Hit sosem engedte, hogy feladd a reményt, átsegítve ezzel Téged megannyi megpróbáltatáson. Ez adott erőt Neked ahhoz, hogy az ellenséges vizek viharos hullámain is rendíthetetlenül haladj előre. És azt hiszem, ez az a hit, amely immáron húsz éve működteti életed egyik nagy művét, a Kalejdoszkóp magazint. Ez már önmagában is óriási siker. Hogy is tartja a mondás? Egy sikeres férfi mögött mindig ott áll egy erős nő. Na, most akkor ezt fordítsuk meg: egy sikeres nő mögött mindig ott áll egy intelligens, végtelenül kedves és udvarias férfi (azt hiszem, mindannyian tudjuk, kiről van szó). Ha pedig ezeket mind összeadjuk, akkor egyértelműen kijön a végeredmény: egy, az anyahazától nyolcezer kilométerre immáron több mint két évtizede működő magyar kulturális magazin mögött ott áll egy összetartó pár. Megtisztelő volt mindezt személyesen is megtapasztalni. A Veletek eltöltött idő és a közös munka nagyban formálta személyiségemet.
Kedves Rózsa! Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én nem hiszek a véletlenekben. Én Istenben hiszek, és egy hazában, amit úgy hívnak: Magyarország. Hiszem és tudom, hogy Ő is hisz bennünk, különben nem égne szerte a világban a magyarság lángja. A tüzek égnek, a lángokat vigyázzák! Bízom benne, hogy egyik közülük még nagyon sokáig Te leszel!”
A keresztény hitnek és a hazaszeretetnek ilyen csodálatos megvallása után ha Karácsonykor a Jászolra meredünk, akkor nem a hiányzó Gyermek helyét látjuk, hanem azt a Kálmán Lacit, akinek lelke csillagként ragyog, hogy el nem homályosítható fényével mutassa a helyes utat, amely elvezet a lángokat vigyázó magyarság minden tagjához.
Azzal kezdtem, hogy nem ezt vártam Tőled, Kálmán Lacika, nem ezt a tragédiát, amit távozásod jelent nemcsak a családod, hanem mindannyiunk számára. Hanem a régi lendületet vártam Tőled, a beígért tavaszi találkozás létrehozását, a lendületet, amellyel megtetted az erdélyi utakat, a Gyöngyi lakodalmával összekapcsolt, a Tamás sepsimagyarósi látogatásával egybefonódó felfedezések izgalmát, az apai és ovóbácsis büszkeséget, amelyekről – a Tim Hortons forró kakaóját szürcsölgetve – mesélsz, mesélsz, mesélsz…
Ám a szavad elakadt, mert Isten úgy rendelte. Úgy szálltál át egy végtelen időzónába, hogy utolsó pillanatig sem adtad fel a reményt, a hitedet a gyógyulásban, viszont nem akartad, hogy sajnáljanak. Bármit vártam Tőled, most szégyellnem kellene, mert mégis mindennél nagyobb ajándékkal leptél meg: hogy életedben nem csupán üres szólam volt, hogy „Én Istenben hiszek, és egy hazában, amit úgy hívnak: Magyarország. Hiszem és tudom, hogy Ő is hisz bennünk…”
Isten adjon Neked örök nyugodalmat, szeretteidnek vigasztalódást és hitet a Feltámadás bizonyosságában!
Dancs Rózsa
A Dugonics András Piarista Gimnázium búcsúszavai
Kedves Barátok, Piarista öregdiákok és mind, akik ismertétek és szerettétek!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szegedi Piarista Gimnázium öregdiákja, Kálmán László (2005–2009.12.) hosszan tartó, rendkívüli méltósággal viseltetett betegség után 2021.12.20-án elhunyt.
A Gimnázium befejezése után 2012-ben a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon szerezte meg óvodapedagógus alapszakos diplomáját, 2016-ban pedig mesterszakot végzett a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Neveléstudományi Tanszékén. Tanulmányai során kétszer részesült Köztársasági Ösztöndíjban. Hallgatóként alapító tagja volt a 2010-ben megalakult Művészettel az Oktatásért Kutatócsoportnak, a műhely szakmai-tudományos munkájában mindvégig aktív szerepet vállalt, kezdeményezője volt a képes- és interaktívkönyves kutatásoknak. Két alkalommal nyerte el a Nemzetpolitikai Államtitkárság által kiírt Kőrösi Csoma Sándor Program Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíját, melynek keretein belül Kanadában, majd az Egyesült Államokban pedagógusként segítette a diaszpórában élő magyar közösségek munkáját. Szerepet játszott a magyar nyelvű Bóbita Gyermeklap elindításában, gyermekbábszínház vezetésében, rendezvényszervezésekben. 2019-ben szerezte meg óvodapedagógusi minősítését, majd ezt követően Újszentivánon és Szegeden óvodavezetőként dolgozott. 2020-ban felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskolájába. Kutatási területe az óvodáskorú gyermekek mérés-értékelés alapú fejlesztése volt.
Mindeközben, 2010 és 2017 között 93 meccsen viselte a FK 1899 Szeged labdarúgó csapat kék-fekete mezét, amelyben 7 gólt rúgott.
Felhívás!
A szegedi Dóm közössége gyűjtést indított Laci családjának a megsegítésére. Ha valaki szeretne csatlakozni, a lenti számlaszámra küldheti adományát 2022.01.10-én 20 óráig. A család jó barátja, Kondé Lajos atya, piarista öregdiák fogja az összegyűlt pénzt Ágotának, Laci feleségének továbbítani. Hálásan köszönjük felajánlásaitokat!
Az alábbi számlát nyitottuk ideiglenesen erre a célra:
Kedvezményezett neve: Kondé Lajos
Számlaszám (CIB Bank): 10700062-50898691-51100005
Külföldi utalás esetén: HU-8310700062-50898691-51100005
SWIFT kód: CIBHHUHB
A gyászmise online követhető itt:
https://www.fogadalmitemplom.hu/kozvetites.html
Fényképgaléria a Kalejdoszkóp archívumából
Kálmán Lacika Kalejdoszkópot köszöntő írása a gyűjteményes kiadásban
…a Kalejdoszkóp jubileumi kiadásában
… és az Együtt a nyelvhazában – A kanadai Kalejdoszkóp folyóirat versválogatása / Belonging Through Language – A collection of poems published in Canadian Kaleidoscope Magazine című kötetben
Míg jövőjét építettük Sorsa el volt döntve rég. Megkivánta, elszerette Tőlünk a hatalmas ég. Nem törődve semmit azzal, Hogy szivünknek fájni fog: Jöttek érte s mosolyogva Vitték el az angyalok! Ábrányi Emil (ifj.)
Lacika, sohasem felejtünk!