Menü Bezárás

Kapu Tibor a világűrben! – Minden magyarnak üzent és Gróf Széchenyi István szavait is idézte a második magyar űrhajós

Negyvenöt év után újra magyar űrhajós tartózkodik és tevékenykedik a világűrben!​ Kapu Tibor gépészmérnök, a HUNOR Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósa 2025. június 25-én, szerdán indult el három társával együtt a Nemzetközi Űrállomásra, ahol az Axiom Mission 4 (Ax-4) küldetés négyfős legénységének tagjaiként két hét alatt tudományos kísérleteket végeznek.

Kapu Tibor az első napon ezt üzente az űrből: „Tizenöt millió magyar emelt ma idáig. Támogatásotok olyan, mint a szürke hamu alatt nyugvó parázs, belül csendben izzik, de ha fát dobnak rá, egyként lángol. Családomnak, barátaimnak köszönöm, hogy ti vagytok a legerősebb támaszaim, a ti hangotok hangosabb, mint a rakétánk, erőtök nagyobb, mint a gravitáció. A világűr mindenkié, a Föld pedig egyetlen. Mi a bolygó négy különböző pontjáról indultunk, de társként, barátokként érkeztünk ide, a mi küldetésünk a tiétek is. Köszönöm mindenkinek szerte a világon, akik hozzájárultak ehhez a gyönyörű naphoz. Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” – idézte Gróf Széchenyi István szavait is a magyarok nagy büszkesége.

Az űrállomáson Kapu Tibor elsősorban magyar fejlesztésű űrkutatási eszközöket tesztel és magyar kutatók által előkészített tudományos kísérleteket végez majd. Harminc magyar fejlesztésű kutatást fog végrehajtani a Nemzetközi Űrállomáson. Ezek között szerepel egy biotechnológiai kísérlet, amely azt vizsgálja, hogy a kozmikus sugárzás hogyan hat a DNS-re; egy tanulmány, amely mikrogravitációban modellezi a bolygók légkörét a folyadékok viselkedésének megértése érdekében; valamint egy kutatás, amely azt vizsgálja, hogyan viselkednek az űrben a mikroorganizmusok.

A magyar űrhajós olyan kutatásokat fog végrehajtani, amelyek nemcsak Magyarország, hanem az egész nemzetközi tudományos közösség számára hasznosak lesznek.

Kapu Tibor Vásárosnaményben született 1991. november 5-én. Gyermekkorában arról álmodott, hogy vadászpilóta lesz. Középiskolai tanulmányait a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium hatosztályos képzésében végezte, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen alap- és mesterfokon gépészmérnök képesítést szerzett. Egyetemi éveit követően főként az autóiparban dolgozott, akkumulátorfejlesztésre szakosodott.

2022 januárjában jelentkezett a HUNOR Program országos űrhajós kiválasztási kampányára, amelyben összesen 247 jelölt kezdte meg több mint két éven át tartó többlépcsős tesztelését. Saját bevallása szerint jelentkezését az utolsó nap utolsó óráiban adta le.

2024 májusában a HUNOR Program négy űrhajósjelöltre szűkült keretéből választották ki Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajóssal együtt mint a program első számú hivatásos kutatóűrhajósát. Kiképzésének utolsó szakasza az Egyesült Államokbeli Houstonban zajlott a NASA és az Axiom Space vállalat közreműködésével.

2025. április 29-én a HUNOR Program a közösségimédia-felületein jelentette be, hogy az Axiom Mission 4 (Ax-4) legénysége terv szerint május 29-én indul útnak a Nemzetközi Űrállomásra. Többszöri halasztást követően 2025. június 25-én magyar idő szerint 8 óra 31 perckor sikeresen elindult az űrállomásra.

Kapu Tibor a második magyar űrhajós Farkas Bertalan után, aki kijutott a világűrbe.

Varga Gabriella összeállítása

A fénykép forrása: Kapu Tibor | Budapest

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük