2007. november 6-án magyarországi idő szerint 10.28-kor a budapesti Szent István Kórházban elhunyt Mózsi Ferenc költő, lapkiadó, az 1980–1994 közötti észak-amerikai magyar irodalmi élet és kultúra egyik kiemelkedő személyisége. Mózsi Ferenc, több mint tíz verseskötet szerzője, az 1984-ben Marrakesben (Marokkó) A Költők Világkongresszusán tiszteletbeli doktor címet kapott. Mózsi 1974-ben, huszonhét évesen érkezett az Amerikai Egyesült Államokba. 1980-tól 1994-ig a chicagói Szivárvány kiadója és szerkesztője, valamint a Szivárvány könyvek sorozatának kiadója. A Szivárvány könyvek sorozata jórészt a Magyarországon, valamint az elszakított területeken a kommunista hatalom idején tiltott irodalomnak számító könyvek sajtó alá rendezését és Mózsi Ferenc saját költségén való kiadását jelentette. Mózsi Ferenc hosszú éveken át nemcsak Chicagóban, de Észak-Amerika-szerte is minden jó magyar ügyet példamutatóan és készségesen támogatott.
Mózsi Ferenc neve jól ismert a torontói magyarok körében is, hiszen az éveken keresztül itt megrendezett „Mózsi-estek” éveken keresztül színvonalas kulturális eseményeknek számítottak. Mózsi már súlyos betegen, utoljára 2007. május 4-én lépett fel Torontóban Tóth János Rudolf énekessel. Mózsi számára a versírás létkérdés volt. Számára a „Kezdetben volt az ige” nem teológiai tétel, hanem tényleges költői parancsnak számított. Mint költőt a magyar szavak, szóösszetételek és a magyar nyelv felülmúlhatatlan kreatív lehetőségeinek káprázata ragadta magával. Huszonöt éven át írt verset Amerikában – magyarul, mert hitt a vers megtartó erejében. A magyar világjárók példájára Mózsi Ferencnek is először messzire kellett mennie, hogy megérkezzék önmagához. Az ő életútja minden kivándorló magyar életútját példázza: Elmentünk világot látni – és mit látnak szemeink? Önmagunkat. Ott is mi vagyunk. Amikor a külföldre kerülés vakrémülete eloszlott, arra ébredünk, hogy a hamuba sült pogácsába bele van gyúrva létüknek teste és vére is. „olyan örökséget hordozok, mely megmagyarázhatatlanul javamra és ellenemre van”, fogalmazza meg Kezdet című költeményében. Végső őszinteségünk pillanatában lelkünk legmélyére tapintunk. Olyan értékeket menthetünk csak át, amelyek megállják helyüket mind Chicagóban, mind Budapesten, vagy éppen Erdélyben. Nem új értékekről van szó, hanem a régi értékek éltető erejéről. „temetjük a múltat és reszketünk a jelentől tudjuk a holnap már nem a mi dolgunk számtalan harcban meggyötört arc tekint reánk”, ahogy az Állandó című versében olvassuk. Mózsi Ferenc, már betegen, másfél évvel ezelőtt (2006-ban – a szerk.) költözött vissza Magyarországra, ahol a rendszer semmi támogatást nem nyújtott a számára egy pártokon felüli, tisztán kulturális és az egyetemes magyar irodalmi érértékeket képviselő irodalmi lap kiadásához, de még a saját megélhetéséhez sem. Betegségének utolsó szakaszában már csak egyedüli testvérére és néhány hűséges barátjára támaszkodhatott. Az ő sorsa ebben is a magyar költők magukra hagyatott szomorú sorsát tükrözi. Mózsi Ferencet a rákoskeresztúri temetőben helyezik örök nyugalomra, édesanyja mellé. Fájlaljuk sietős halálodat, Feri.
Cambridge, Ontario, 2007. november 7.