Szervátiusz Jenő születésének 120. és a Szervátiusz Alapítvány működésének 20. évfordulója alkalmából 2023. szeptember 15-én felemelő ünnepi rendezvénynek adott helyet a Magyar Országház Vadászterme. Az eseményt Fülei Balázs Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanárának zongorajátéka, Kodály Zoltán Marosszéki táncok című táncrondója nyitotta meg, Árpád fejedelem imáját Lázár Csaba Kazinczy-díjas színművész tolmácsolta. „A nemzet színe-java van itt jelen ma a szépséges, fenséges Parlamentben, amely régen nem Országház már, hanem a Nemzet Háza, Kövér László elnök úr és munkatársa jóvoltából. Ennek szánta a kiváló építész, Steindl Imre is: Nagy-Magyarország Házának” – fogalmazott megnyitó szavaiban Szervátiusz Klára, a jubiláló alapítvány elnöke. Beszédét így folytatta: „Naggyá kell válnunk újólag. Erre kötelez a múlt, a hazáért áldozatot hozó eleink, Isten akarata. El vagyunk tiltva magunktól – mondta Ratkó József költő történelmi drámája, a Segítsd a királyt című írása születésének idején. Kettős értelemben is – teszem hozzá én: el vagyunk tiltva egyrészt a történelmi énünktől, sok ezer éves nagyságos eredetünktől és múltunktól, másrészt önvalónktól, az örök és halhatatlan lélek-magunktól, istent hordozó mag-lényünktől. Pedig nincs más út a megmaradásunkhoz, mint a gyökereink megismerése, erősítése, isteni erőnk, hitünk, kultúránk. Ez végtelen, határtalan és halhatatlan. Talán soha nem volt olyan nagy szükség arra, hogy megfogalmazzunk egy nemzeti-erkölcsi minimumot, mint a mai, néha már elmebajosnak mutatkozó időben. Én Széchenyi egyik szép ösztönző mondatával kezdeném: Ne azt kérdezzétek, mit adott nektek a haza, hanem azt, hogy ti mit adtatok a hazának! Igen, csak addig marad meg a haza, amíg lesznek érte önzetlenül tenni kész, akár életüket is áldozó magyarok. Ehhez az is kell, hogy kicsit átértelmezzük a család fogalmát, s a legfontosabbnak a nagy családot: a nemzetet tartsuk s ennek követésére neveljük a jövő nemzedékeit. A kis család a felnövekvést segítő, meleg közeg legyen, amely a nemzet javára, szolgálatára neveli a fiakat, leányokat. Csak ez biztosíthatja a jövőt, hitem szerint.”
„Ha a nemzet javáról, szolgálatáról beszélünk, jogosan idézem ide a két Szervátiuszt, a nevükben is szolgálattevő nagy magyar szobrászokat, a magyar művészet ikertornyait” – hangzott az elnök asszony ünnepi beszédében. Szervátiusz Klára személyes hangon így fejezte ki a pillanat emelkedettségét: „Dicsérni, sőt dicsőíteni óhajtok ma ünnepi lélekkel. Dicsőítem Istent, aki adta nekünk, valamely részben nekem, Szervátiusz Jenőt és Szervátiusz Tibort. Hálatelt szívvel köszönöm a lehetőséget, a feladatot: úgy hordozni a művészetük iránti elkötelezettségemet, hogy az egyúttal a nemzet szolgálata is legyen. Hálásan köszönöm az utunkon nyújtott támogatást segítőinknek: Kövér László házelnök úrnak, dr. Hammer Hilda ügyvédnek, akivel együtt fogalmaztuk meg és indítottuk útjára a Szervátiusz Alapítványt. Folytathatnám a sort – de most Szervátiusz Jenőt szeretném méltatni, akinek kettős születésnapját ünnepeljük. A földi 120 éves, az égi éppen ma negyven éve történt.”
A kerek évfordulók alkalmából a Szervátiusz Alapítvány értékes ajándékokat: egy-egy Szervátiusz Tibor-szobrot adott át az Országház alakuló imacsoportjának és a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománynak. Előbbi Szervátiusz Tibor Krisztus című domborművét, utóbbi a művész fából készült, festett, Színes Madonna című szobrát kapta meg.
Berhidai Piusz tartományfőnök kiemelte: az ajándékként kapott szobor emlékezteti őket mint ferenceseket az identitásukra, azzal, hogy Szűz Máriát ábrázolja és azzal, ahogyan ábrázolja. „Számunkra fontos ez az emberközelség, és köszönjük, hogy hivatásunknak erre a mozzanatára is emlékeztet ez a szobor” – mondta.
Az ünnepi esemény a Szervátiusz Jenő-díj és -ösztöndíj átadásával folytatódott.
Szervátiusz Klára emlékeztetett, hogy a díjakat odaítélő Szervátiusz Alapítványt néhai hitvestársával, a 2018 áprilisában elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművésszel alapították 2003-ban, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából. Az ő emlékére hozták létre a Szervátiusz Jenő-díjat is, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a Kárpát-medencében alkotó magyar művészek munkáira.
A Szervátiusz Alapítvány azokat a művészeket díjazza, akik a nemzet megmaradásáért tevékenykednek. A Szervátiusz Jenő-díjat a kuratórium évente adja át olyan képzőművészeknek, akik a nemzeti kultúra gyökereit felmutató, magas színvonalú művészetet hoztak létre, a 2005-ben alapított alternatív Szervátiusz Jenő-díjat pedig azok kapják, akik munkájukkal hozzájárulnak a magyar nemzeti identitástudat erősítéséhez.
A Szervátiusz Jenő-díjat idén elsőként a kolozsvári születésű, jelenleg Budapesten élő Árkossy István festő- és grafikusművész vette át „a magyar kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért”; méltatását a jelenlévők Jánosi Zoltán írótól, a Magyar Napló főszerkesztőjétől hallhatták. Kiérdemelte a kitüntetést Bánky Zsuzsa újbudai gyöngyékszerkészítő mester is, aki „művészi szinten készíti el századok ékszerkincsét”. A rangos elismerést ezért, illetve „a magyar népi hagyományok továbbéltetéséért, a művészi színvonalú munkáért” adományozták számára; laudátora Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének igazgatója volt.
A Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat 2018-ban alapította az özvegy, Szervátiusz Klára, az elismerést művészeti középiskolások nyerhetik el. Idén egy évre Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat kapott Dregics Árpád Dániel, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum volt diákja, jelenleg a kolozsvári egyetem szobrász tagozatának hallgatója.
Az ünnepségen részt vett Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára is. A műsorban a már említett Fülei Balázs zongoraművész és Lázár Csaba színművész mellett Tímár Sára népdalénekes, zeneszerző és Szabó Dániel cimbalomművész is közreműködött.
A Farkas utca délkörén
Árkossy István művészetéről – a Szervátiusz Jenő-díj átvétele alkalmából
„Ady Endre az a nádsíp, akin keresztül a Mindenség szól” – jellemezte Dénes Zsófia A magyar Ugaron és Az én magyarságom költőjét. S mivel a Mindenség fogalmába a magyarság sorsa és történelme is kizárhatatlanul beletartozik, Ady műveiben a nemzeti történelmi út és sorshelyzet is páratlan erővel kifejeződött – még a „szétszóródás előtt”. A költő halála után pedig mindazoknál, akik valamennyi porcikájukban érezték a históriai idő kezének sújtását, s abban a saját felelősséget is: a nemzet önvédelmi reflexeinek tékozló elvesztését, a Trianon révén a hazán kívülre száműződött magyarságra osztott sebeket. Akikben ezek a sebek aztán nemcsak belső szögnyomokká, könnycseppekké, hanem daccá és az élet igazságkereső és a nemzeti sorsot tudatosító felhajtóerőivé is váltak. Akik tudósokká, politikusokká, egyházi vezetőkké vagy művészekké lettek, idegen országokba vetve, a gyarmatokhoz hasonló módon késekkel szétszabdalt, egykor magyarok lakta, általuk épített és védett országterületeken. Európa e munkáért adott 1920-as „ajándéka”, szétosztódva az újabb és újabb magyar nemzedékekben ezért nemcsak jajkiáltásokat és tömegmérgezést okozott, s szinte az indiánok elűzéséhez mérhető jogfosztottságot Európa kellős közepén. Hanem e gyötrelem keresztjét cipeltetve előhívott olyan életműveket is, amelyek Európa szemébe nézve, de világszínvonalon vallottak a magyarnak született európai ember hazájából történt kiűzetéséről, majd 20. századi pokoljárásáról – ám az innen való nagyszerű felemelkedésének esélyeiről is.
Szervátiusz Jenő és Tibor művei e szellemi ellenállás és magasba szárnyalás kiemelkedő értékeiként adják nagy tanúságtételét a magyar sorsot az Adyéhoz hasonló arányokban mérő művészi gondolkodásnak. Az édesapa Bartókot nagyszabásúan megidéző Cantata profana faragott domborművének formáiról, Gyergyószentmiklósi Madonnájáról, Csángó siratóasszonyáról, kolozsvári Reliefjéről és a pápai Jókai emlékkövéről is ugyanazok a mélyről, de messzire sugárzó üzenetek beszélnek, mint később fiának drámai alkotásaiból. Apa és gyermeke mindvégig erdélyi kötődéseiből, sorstapasztalatából építette fel legfontosabb műveit, amelyek egytől-egyig e történelmi tragédia és következményei elleni szellemi lázadásról szólnak. Azzal a gondolati tisztasággal és művészi erővel, amely Szervátiusz Tibor andezitből faragott Ady-fejéről Nagy Lászlóval, Dózsa-szobráról Vári Fábián Lászlóval, Kolozsvári Krisztusáról Kovács Istvánnal íratott máig a lelkünkbe égő költeményeket. Édesapjával együtt készített Tamási-síremléke pedig Sütő András révén állítottművüknek, Tonnás hegyibeszéd címen, irodalmi emléket.
S tehetnek bármit a nemzeti létet elfojtani igyekvő erők: a közösségükből a hűség eszméin felszálló lelkeknek szárnyai vannak. Ezek a szárnyak áttörnek minden korláton, bilincsen, s üzenetük mindig megérkezik azokhoz, akik a bennük fölfénylő példát továbbéltethetik. A nemzeti értékekkel szembeni közöny hatalmasai – immár az anyaországban – azt ugyan megakadályozhatták, hogy Szervátiusz Tibornak a Millenniumi Szent Korona emlékműve és Az aradi vértanúk emlékműve eszméltető, új nemzeti centrumokat kínáló, monumentális alkotásai a maradék haza központi terein felállíttassanak; ám ezek az emlékhelyek mégis – és megtöbbszöröződve – valósultak meg. Részben az apának és fiának a nemzeti tudatból immár kimozdíthatatlan szobraiban, majd pedig a Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetettek munkáiban is. E művészek és alkotásaik váltak a Szervátiusz-akaratok megsokszorozódott hirdetőivé, továbbálmodóivá. A Kolozsvári Krisztus alkotójától az Édesapja (1903. július 4. – 1983. szeptember 15.) századik születésnapjának tiszteletére létrehozott Szervátiusz Alapítvány és a Szervátiusz Jenő-díj ezt a lázadó és továbbszárnyaló szellemet teszik meg alapértékké. Ezt a nemzeti minőségeszmét viszik és éltetik tovább a díjjal kitüntetettekben. Akiknek névsora mögött jelképesen, születési vagy lakóhelyükként, a Kárpát-medence és környéke szinte teljes magyarlakta területei felsorakoztak már. A Délvidék, Moldva, Erdély, Kárpátalja, a Felvidék, olyan gyönyörűen zengő helységnevekkel, mint Zobor, Szabadka, Szováta, Csíkszereda, Marosvásárhely, Korond, Munkács, Tiszapéterfalva vagy Kassa, és e nevek tovább is folytathatók.
Ezen a napon, a sorrendben 21. képzőművészeti díjazottal e szépen csengő helységlistára egy olyan város neve íródik fel, amely Hunyadi Mátyás mellett a két Szervátiusz szülővárosa is volt, és számos e díjjal már kitüntetett művész iskoláját is adta. Hiszen, Szervátiusz Jenő után 40, Szervátiusz Tibor után 13 évvel, 1943-ban Árkossy István szintén Erdély szívében – a legendás hírű kolozsvári Farkas utca szellemi sugárútján – látta meg a napvilágot, s szerzett később, 1966-ban, diplomát Képzőművészeti Egyetemének grafikai szakán. Attól a pillanattól fogva – nemcsak erdélyi magyar sorsa szorongattatásában, hanem műveltsége eredőin is – lelkében, szellemében és kezén hasonló eszmék és igazságok kezdtek megformálódni, amelyek Szervátiusz Tibort is kiemelték a romániai kommunista évtizedek embert és magyart roncsoló sötétségéből. S mind művészi, mind antropológiai értelemben egyre magasabbra röpítették. A fiatal Árkossy István, egyeteme kapuján kilépve, szinte azonnal a teljes magyar nyelvterület akkor egyik legkiválóbb folyóiratának, a kolozsvári Utunknak a grafikai szerkesztője lett. A gyötretések legkeményebb évtizedeiben ugyan, de olyan kiemelkedő tudású szerkesztőtársakkal, mint Lászlóffy Aladár, Szilágyi István, K. Jakab Antal, Kenéz Ferenc, Király László, Létay Lajos, Mózes Attila, Páskándi Géza és a többiek. S abban a tágabb kolozsvári szellemi körben mozogva és tanulva tovább művészetet, gondolatot s hitet, amely olyan jeleseit adta a magyar kultúrának, mint Kocsis István, Panek Zoltán, Szabó Gyula, Szőcs István írók, Csetri Elek, Kántor Lajos irodalomkutatók, Selmeczi György, Terényi Ede zeneszerzők, Ruha István hegedűművész, Horváth Béla, László Gerő, Tompa Gábor színművészek és még sok-sok más művész, tudós és egyéb gondolkodó. Az egyre ismertebbé váló képszerkesztő, alkalmazott grafikus és festőművész (1967 és 1987 között) húsz éven át látja el ezt a feladatot, miközben sorozatosan készíti erdélyi magyar könyvek címlapterveit és egyéb kiadványok grafikai anyagait. Több mint ötszáz könyvarculat-tervén alkotóművészetének nemzeti értékekre mutató koordinátái ezrek kezében lettek láthatóvá. A romániai magyarság jövőképét, megmaradását nyelvi-gondolati-művészeti és etikai síkon is igen jelentősen segítő Napsugár nevű gyermekújság címlapjainak és képanyagának is hosszú éveken át ő a tervezője. S közben grafikáival, majd – főképp 1982-es kolozsvári kiállításától fogva – festményeivel is egyre nagyobb figyelmet kelt a kritikusok tekintetében s a művészetbarátok körében. Munkája, élete minden órájában azt a lelki, szellemi és fizikai terhet viselve ezalatt, amely végül a Szervátiuszokhoz és még sok tízezer magyarhoz hasonlóan (1987-ben) őt is Erdély elhagyására kényszerítette. S amely távozás fájdalmát a Nyugatra szakadt festőgrafikus sorstárs, Szalai József életútjához kapcsolódóan ekként fejezte ki: „Művészsors. Erdélyi művészsors anno. Beborult ég, grafitszürkére satírozott, fojtogató kilátástalanság, majd szívszorítóan sorsfordító pillanat egy nehezen megszületett kényszerű döntéssel, vándorbatyuval, félve titkolt, esetleg nyilvánosan meghurcoltatott és kiböjtölt elindulással” (A való világ álma. Szalai József, a festőgrafikus).
Árkossy Istvánnak a Trianon utáni magyar évszázad felező idejétől felépülő életműve: ez a szülőföldről való kitaszítottság fájdalmából, hazátlanná lett magyarok viaskodásaiból, személyes dacból és a modern képzőművészet figurális és absztrakt formáiból felrakott templom: festményeinek, grafikáinak, könyvterveinek nagy épülete mindezek miatt is szervesíti magába erős tudatossággal a nemzeti és az egyetemes történeti időt. Az eseménysorok és az arcok képeire nézve hirtelen figyelni kezdenek ránk, szemünkbe néznek, beszélnek, szorongatnak és megszólítanak bennünket.
A történelemtől gyakran ihletett művei sűrítetten tükrözik Árkossy István jellemének és elkötelezettségeinek alapvonásait. Azt az örökséget, amelyet egyetlen mondatban így vallott meg: „Az én greenwichi kezdő délköröm ma is ott van meghúzva a Farkas utcai gótikus templom árnyékában.” A nemzettudat, a nemzeti tradíciókból táplálkozás és a történeti igényű létfelmérés szintetikusan izzik át így sorsunkat értelmező festményein. Az e terembe lépésünk pillanatában, kívül, az ajtó közelében látható Szent István című alkotásán például még első királyunk arany koronázási palástja borítja be a keresztény hitre tért, Közép-Európában nyugalmat teremtett új országot. A Mátyás és Mohács címet kapott, mellette lévő festményén viszont Corvin Mátyás királyunk hollója már kirepül az egész országnak biztonságot adó pajzsból, s gyűrűjét vesztve, szemközt a béke földre hulló angyalszárnyával kémleli – immár varjúvá vadultan – a mohácsi harcteret s mögötte a jövendők nemzeti bukásait. Csupa jelkép, toposz, tömörítés, embléma valamennyi alkotás, a bennük, a belőlük felszakadó vizuális kiáltások pedig ezernyi szállal kötődnek a magyar, az erdélyi és az egyetemes történelemhez, művészethez és gyakran kapcsolódnak magyar folklórmotívumokhoz is.
Árkossy Istvánnak nem csupán katalógusok, könyvalbumok, internetes fórumok mutatták be és őrzik műveit. 1967-től mindeddig másfélszáznál több kiállításon láthatta alkotásait a közönség. Ezek közül jó ötven egyéni bemutatkozást jelentett, s szintén ennyi a külföldi, ezek között a spanyol-, lengyel-, svéd-, németföldi, ciprusi, finnországi, ausztriai, belgiumi, görögországi, USA-beli megjelenés. Képei nyolc erdélyi és négy magyarországi közgyűjteményben láthatók.
Grafikusi és festőművészi munkássága mellett a hetvenes évek elejétől képzőművészeti elemzései nagyszabású művészettörténeti tanulmányokká nőttek, majd az irodalmi igényű esszé műfajában A lélegző vonal című kötetét eredményezve teljesedtek ki. Az erdélyi eredetiség és a jövőkép kutatása hatja át az európai művészettörténet újabb impulzusait is kreatív módon szervesítő képi és grafikai albumának munkáit is. Festményeinek, grafikáinak az identitás-kimondás nem csillapodó szükségességével átitatott reprezentatív albuma Világsíkok címmel a békediktátum 100. évében került a művészetszeretők kezébe.
Tisztelt Ünneplő Közösség! Árkossy István munkásságát több magas szintű elismeréssel értékelték már itthon – és otthon. A magyar államtól a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje és Tisztikeresztje kitüntetést, valamint a Munkácsy Mihály-díjat (2023), a Magyar Írószövetségtől az Arany János-díjat (2021) vehette át. Erdélyi szülőföldje a Kriterion-koszorúval jutalmazta (2022). S szülővárosában, 2018-ban megkapta a Szolnay Sándor-díjat is. Ennek névadója művészével Szervátiusz Jenő 1933 és 1936 között Kolozsvárott, a sétatéri pavilonban, a Minerva Nyomda emeletén működtetett a nemzeti identitásában akkor már korlátozott régi műhely helyett szabad magyar művészképző iskolát. A Szervátiusz Jenőről elnevezett díj most Árkossy Istvánnak az erdélyi és az egyetemes magyarságért végzett minden eddigi művészi tevékenységét összefoglaló fénnyel ismeri el. Az erdélyi, az anyaországi és a világban bárhol lakóhelyre talált magyarság összetartozásának, önmagát megtartani akaró kultúrájának szellemében helyez páratlan – és félreérthetetlen – emblémát életművének címerébe.
Tisztelettel és szeretettel gratulálunk a Díjazottnak!
Jánosi Zoltán
író, a Magyar Napló főszerkesztője
Személyesség, ami sugároz, hirdet, vonz
Bánky Zsuzsa alkotómunkájáról – a Szervátiusz Jenő-díj átvétele alkalmából
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Klára Asszony! Tisztelt Díjazottak! Hálás vagyok, hogy engem ért a megtiszteltetés, hogy ebben a csodálatos környezetben mondhatok elismerő szavakat Bánky Zsuzsanna gyöngyfűző alkotóművészről, aki nagyon távolról érkezett meg ehhez a kézművesmesterséghez.
Bánky Zsuzsanna eredeti szakmája szerint vegyészmérnök, egészen nyugdíjazásáig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. sz. Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézetében dolgozott először tanársegédként, majd kutatói státusban, és ez után még további tíz évig, szintén kutatói státusban, a Magyar Tudományos Akadémia Anatómiai Intézetében.
Hogyan jut el valaki ebből a környezetből a gyöngyökhöz? Miért éppen a gyöngyfűzés? Már maga a szó – GYÖNGYFŰZÉS – is nyugalmat és koncentrációt sugároz. Idegesen, kapkodva nem lehetséges gyöngyöt fűzni. Talán ezért is szeretjük annyira, amikor gyermekeink körében előkerül a gyöngy. Tudjuk, hogy most egy kis nyugalom és béke következik mindannyiunk életében. A rohanást az alkotás öröme váltja fel. Talán ez indíthat egy a világban ambiciózus tudományos kutatót arra, hogy hobbiként gyöngyfűzéssel, gyöngyékszer-készítéssel kezdjen foglalkozni. Mi készteti azonban arra, hogy hagyományaink felé forduljon, hogy az új alkotást ne a régi tagadásában, hanem a régi korok újrafelfedezésében, megértésében és értékeinek átmentésében, maivá tételében lássa meg? Talán éppen ugyanaz a vágy, ami az alapok, a kezdetek, a gyökerek felkutatására, a valamiben való elmélyülés felé hajtja, ami Bánky Zsuzsanna egész teremtő életét mindig is meghatározta. És talán az a véletlen és szerencsés találkozás, ami évtizedekkel ezelőtt összehozta őt Fehér Anna Király Zsiga-díjas népi iparművésszel, akinek hatására ez az elmélyülés és alkotás utáni vágy utat talált a gyöngyékszer-készítés színes világába. Innen csupán néhány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Bánky Zsuzsanna a Fehér Anna által kezdeményezett Magyar Gyöngy Egyesület alapítótagjaként jelenjen meg. Ez után már nem volt megállás. Jöttek a kiállítások és pályázatok, a kísérletezések a különböző anyagokkal, ásványokkal, kristályokkal és üveggyöngyökkel és persze a formákkal. Mert a gyöngyékszerekben való elmélyülés elvezetett a pártákhoz és a násfákhoz, ezekhez a nagyon különleges, mély érzelmekkel és jelentésekkel teli, évszázadokra visszanyúló egyedi, saját történettel rendelkező, díszítő ékekhez. Bánky Zsuzsanna ezeknek a díszeknek a mai elkészítésében vált igazi mesterré.
Nyilván nem véletlen, hogy éppen ezek az egyedi ékszerek keltették fel leginkább érdeklődését. Aki szívvel, lélekkel, hivatástudattal végzi a kutatást, azt nem ereszti ez a mélyen belülről fakadó kíváncsiság és az élet más dolgaihoz is ezen a módon fog kapcsolódni.
Bánky Zsuzsanna minden munkája előtt múzeumokba és könyvtárakba jár, hogy a lehető legteljesebb képet kapja leendő alkotása eredetéről, fellelhetőségéről, a formákról és mintákról, hogy aztán ebből a tudásból nyerjen inspirációt az új, a mai megalkotásához. Ezért lehetséges az, hogy kézművestermékei a lehető leghűbben mutatják meg múltbeli eredetüket, ugyanakkor szemet gyönyörködtetőek és kedvesek mai viselőik számára is.
Minden alkotás más, mindenből csak egy darab készül, ami személyessé teszi nemcsak a viselést, de a készítést is. Ez a személyesség az, ami sugároz, ami hirdet, ami vonz. A személyesség pedig hitelessé tesz, ami érdeklődést vált ki a környezetből, a társalkotók körében is. Véletlen vagy tudatos elhatározás irányította Bánky Zsuzsannát Gisztl Anna Magyar Örökség-díjas ruhatervezőhöz és Szabó Gyula „Magyar Kézműves Remek”-díjas designerhez? Nem kell tudnunk. Elég, ha közös alkotásaik eredményében gyönyörködünk, amelyekkel számos kiállításon, vásáron, divatbemutatón, pályázaton találkozhatunk. És örülhetünk sikereiknek, a felsorolhatatlanul sok díjnak, amellyel környezetük, szakmájuk elismerte közös munkájukat és Bánky Zsuzsanna egyéni munkáját is.
Mint ahogy mi is tesszük most itt. Ez a mostani díj azonban nem egy különleges alkotást díjaz, nem egy csodálatosan kivitelezett debreceni gyöngyös pártát vagy násfát, hanem magát az életutat. A Szervátiusz-díj egy köszönet Bánky Zsuzsannának, amiért megosztja velünk tehetségét és ezáltal segít nekünk megismerni múltunkat, közös gyökereinket, amelyek hozzájárulnak magyar nemzeti identitástudatunk erősítéséhez.
Hálás vagyok, hogy személyesen ismerhetem Zsuzsát, hogy közelről kísérhetem figyelemmel alkotómunkáját, nemcsak mint régi ismerős, hanem úgy is, mint tenni akaró bajtárs, akivel közös úton járunk a magyarországi népművészeti egyesületek minden tagjával, hogy múltunkat a mába emelve a jövő generációknak teremtsünk biztonságos alapot, nyújtsunk fogódzót ebben az egyre bizonytalanabbá váló világban. Köszönöm.
Igyártó Gabriella
a Népművészeti Egyesületek Szövetségének igazgatója
A kerek évfordulót ünneplőknek és a kitüntetetteknek a Kalejdoszkóp szerkesztősége is szeretettel gratulál!