Menü Bezárás

Krisztus csillaga(i) – Karácsony ünnepe (2023. december 24.)

Lekció: Máté 2:1–12
Textus: „Feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban” (Filippi levél 2:15).

A karácsonyi történetben egy fontos kifejezést találunk azzal a csillaggal kapcsolatban, amely elvezette a három napkeleti bölcset az újszülött Messiáshoz és Királyhoz, Jézus Krisztushoz: „láttuk az ő csillagát…” (2b.v.) – mondta a három bölcs Heródes királynak. Majd ez a csillag „előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt” (9.v.). Amikor meglátták a csillagot és végül találkoztak a Messiással, igen nagy volt az örömük, mert mindaz, amit megértettek az új Király születéséről, beigazolódott számukra. Ez a csillag Isten áldott eszköze volt abban, hogy elvezesse a bölcseket az újszülött Királyhoz, a világ Üdvözítőjéhez.

Pál apostol a mai textusunkban – a filippi levélből – szintén ezt a szót használja, hogy csillag. Azt írja, hogy Isten gyermekeiként ragyogunk, mint csillagok a világban. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a Krisztus által kapott világosságunk úgy ragyog, mint ahogy a csillagok ragyognak. Az Úr arra hív, hogy legyünk tündöklő, világosságot adó csillagok ebben a világban, ahol az emberek lelki sötétségben élnek. Az Istennel való kapcsolatunkat, és mindazt, amit Ő tesz az életünkben, ne rejtsük el vagy tartsuk titokban. Ragyognunk kell!

Jézus mondja: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt 5:14–16).

Néhány hónappal ezelőtt volt egy születésnapi parti a Bethlen nagytermünkben a vasárnapi iskolásokkal. A szülinapos próbálta elfújni a tortán levő gyertyákat, de nem tudta. A gyertya újra és újra lángra lobbant. Döbbenetes volt látni.

Ebben az életben sok nehézség, megpróbáltatás ér minket, amelyek próbálják a szeretet, a lelkesedés, az elkötelezettség lángját kioltani bennünk. Sátán el akarja oltani Krisztus világosságát a szívünkben. Azonban, ha továbbra is bízol az Úrban és engeded az Ő világosságát, hogy az Jézusért ragyogjon, akkor Sátán nem tudja kioltani a tüzet, mert a Biblia azt mondja: nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van” (1János 4:4). Jézus a mi világosságunk!

Emellett sokszor oly könnyű nem észrevenni, hogy a családtagjaink, barátaink Isten nélkül élnek. A Biblia azt tanítja, hogy Krisztus nélkül ők a sötétség hatalmában vannak(Kol 1:13). A családtagjaink, barátaink élvezhetik az életüket, élhetnek megelégedett, örömteli életet, mégis tisztában kell lennünk azzal, hogy Krisztus nélkül ők lelki sötétségben élnek. Ezért fontos, hogy halljanak az Élet Igéjéről és a Világosság Igéjéről, Jézus Krisztusról. Arra pedig, hogy Jézust megosszuk velük, a legnagyszerűbb eszköz az Úr kezében te vagy, testvérem!

A Biblia arra bátorít, hogy legyél készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőled a benned élő reménységet (1Pt 3:15), és „hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő” (2Tim 4:2). Az Úr mindannyiunknak ad olyan lehetőségeket és alkalmakat, hogy megosszuk másokkal a Krisztusban való hitünket. Ha valóban értjük, hogy mit jelent hálásnak lenni mindazért, amit Jézus tett értünk, ha valóban értjük azt, hogy mennyire fontos hitünket másokkal megosztani, akkor ragyogni akarjuk Jézus világosságát, bármi is legyen annak az ára.

Hiszem, hogy a Szentlélek most szól a szívedhez. Arra hív és bátorít, hogy legyél Jézus világossága azok számára, akik a bűn sötétségében élnek, Krisztus nélkül. Talán ma arról győz meg téged, hogy tegyél egy lépést afelé, hogy elkezded hirdetni a családod körében vagy a barátaid között azt, hogy Jézus mit tett érted, hogy Ő megmentett téged a bűntől és most új életed van Krisztusban. Talán arra hív, hogy újra szánd oda neki az életedet. Vagy talán arra vezet, hogy legyél bátor gyermeke, aki feláll, amikor jön a lehetőség, hogy megoszd Krisztust ezzel a bűneiben elveszett világgal. Az Úr áldjon meg ebben az igen fontos elhívásodban! Ámen!

Ft. dr. Krasznai Csaba
püspök
Krisztus Egyesült Egyháza
Kálvin Egyházkerület

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük