Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért – jelentették be 2023. október 2-án, hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
A Svéd Királyi Akadémia az indoklás szerint azért ítélte Karikónak és kutatótársának, Drew Weissmannak a díjat, mert a tudósok munkájukkal „hozzájárultak a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcinák példátlan ütemű kifejlesztéséhez a modern idők egyik legnagyobb egészségügyi fenyegetésének idején”. Karikó Katalin a tizenötödik magyar, akit Nobel-díjjal tüntettek ki, az ötödik az orvosi Nobel-díjasok között, egyben az első magyar nő, aki megkapta a világ legrangosabb tudományos elismerését.
A kanadai Kalejdoszkóp című folyóirat nagy szeretettel és büszkeséggel, valamint Ady Endre költőnk versével gratulál a világraszóló elismeréshez:

„Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,
Pocsolyás víz, sás, káka lakják.
De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna
Oceánig hordják a habját.
S ha rám dől a szittya magasság,
Ha száz átok fogja a vérem,
Ha gátat túr föl ezer vakond,
Az Oceánt mégis elérem.
Akarom, mert ez bús merészség,
Akarom, mert világ csodája:
Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Oceánba.”
(Az Értől az Oceánig)
Isten éltesse Karikó Katalint!
a Kalejdoszkóp szerkesztősége