Menü Bezárás

Üzenet Temerinbe, Illés Sándor író 108. születésnapjára, 2022. február 12-re

A tovatűnő időben hovatovább távolabbra kerül a személyéhez fűződő emlékeim színes és gazdag sora, soha szemernyit sem kerül azonban távol a kötődés, ami hozzá fűz – a barátságunk, a közös munkáink, a hosszú beszélgetések, a városligeti séták, a temerini utunk és megannyi csodás, építő, nemesítő együtt töltött pillanatunk emlékéhez. Illés Sándor esztendőkön át az életem része volt és ma is az. A mai napig szívdobbanva pillantom meg a nevét, egy-egy könyvét, emelem le a polcról és lapozom fel regényeit, novelláit, jegyzeteit, szemlélem a közös eseményeinket megörökítő fényképeket. Az európai Életünk újság főszerkesztőjeként és a torontói Kalejdoszkóp társszerkesztőjeként is időről időre megemlékezem róla és emlékeztetem megindító írásaira az olvasókat is. Neki köszönhetem azt is, hogy szeretett szülőfalujával, Temerinnel máig élő a kapcsolatom. Örömmel tölt el a tudat, hogy Miképpen mi is megbocsátunk című megrázó regényéből 2013-ban sikerült 450 ajándékpéldányt a településnek közvetítenem és hogy vaskos személyes iratanyag-gyűjteményem is a róla elnevezett emlékszobába került.

Számos más jelét is megemlíthetném a Temerinhez fűződő szoros kapcsolatomnak.

Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy e rövid üzenet révén most ismét visszatérhetek a kedves temeriniek közé, és főként hogy visszaléphetek tizen-, huszonévekkel korábbra, Zuglóba, a Cházár András utcába, ahol annyiszor időztem Sándor bácsi és Mária néni kedves és bölcs szavait hallgatva.

Köszönöm Temerinnek, hogy ápolja nagy szülötte emlékét. Köszönöm, hogy sosem felejti el: noha tőle távol, de mindig érte, a rajongott szülőfaluért kopogott az az öreg írógép. Csodálatos, hogy ekkora szeretettel így egymásba kapaszkodnak, múltat és jelent ilyen példaértékűen egymáshoz kapcsolnak. És megható, hogy ennek – ilyen sok év után is – magam is része lehetek. Köszönöm, Sándor bácsi! Köszönöm, Temerin!

A Jóisten áldja és óvja Önöket!

Varga Gabriella, 2022. február 11-én


Az időben egyre jobban, de lélekben cseppet sem távolodó emlékek tárházából:


A Temerini Újság beszámolója a 2022. február 12-i megemlékezésről:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük