Menü Bezárás

Balogh Petres Judith: Büszke hetedikesek (tanmese)

(Az illusztráció forrása: Pixabay)

Hétfő reggel volt, délelőtt fél tíz és a számtanóra vége. Mint mindig, Kalmár Józsi volt a fénylő csillag a hatodik osztály matematikájának sötét egén. A többiek, Zolit is beleértve, tisztes távolban kullogtak utána, bátortalanul tapogatózva a formulák és szabályok között, és erősen remélve, hogy idővel eljutnak Józsi fölényes tudásáig. Botond, mint mindig, teljesen lemaradt. Már nem is próbálkozott. Elég baja volt az életében, nem volt szüksége még egy nyomorúságra.

– Botondkám, igencsak botfüled van a matematika fenséges zenéjéhez – gúnyolódott Józsi. – Fogadni mernék, amikor a tanárunk a törzs- vagy prímszámról kérdez téged, azt képzeled, hogy egy elsőhegedűsről érdeklődik. Persze csak akkor gondolnál a zenére, ha legalább ahhoz konyítanál valamit.

Botond nem válaszolt. Sohasem válaszolt, ha bántották.

Zoli ki nem állhatta, ha valakit piszkálnak, és megsajnálta Botondot. Amikor délután hazafelé ballagtak, Botond mellé szegődött, és azt ajánlotta, hogy ezentúl tanuljanak együtt.

– Tudod, ha ketten összeadjuk azt, amit tudunk, talán többre megyünk, mint akkor, ha csak egyedül, magunkban kísérletezünk.

Úgy is lett. A két fiú mindennap találkozott a tanítás után. Zoli, ha tudott, magyarázott, aztán újra és újra bemutatta, hogyan oldotta meg a problémát. Végül Botond boldogan felkiáltott:

– Aha! Most már értem! Hiszen ez pofonegyszerű! Egyáltalán nem is boszorkányság, aminek eddig hittem! Ez így tiszta és értelmes. Ezt még szeretni is lehet, csak éppen kell valaki, aki segít megérteni.

– Miért nyüglődsz azzal a tökfilkó Botonddal? – háborgott Józsi. – Inkább törődj a magad dolgával. Nemsokára jön a matekverseny. Ha észnél vagy, talán még lehetne eshetőséged, hogy néhány pontot szerezzél a megméretésnél.

– Botond nem tökfilkó, és van annyi esze, mint neked. Csak éppen lemaradt, mert otthon gondjai vannak, és azokkal volt elfoglalva. Egyébként én nem nyűglődök, ahogyan mondtad, és nem is vesztegetem az időmet. Képzeld el, amióta együtt tanulunk, én is sokkal jobban értem a számtant. Nem tudom, hogyan van ez, de így igaz. Amikor magyarázgatom Botondnak, akkor hirtelen előttem is sokkal világosabb lesz minden.

Április végén volt a nagy matekverseny. És láss csodát: Zoli lett az első, Botond a második, Józsi a harmadik!

– Puff neki! Erre nem számítottam – panaszkodott Józsi. – Úgy látszik, igazad volt, Zoli. Talán amikor Botondot tanítottad, te is jobban megértetted a feladatokat, azért lettél első. És úgy látszik, Botond valóban nem egy menthetetlen tökfilkó. Azt hiszem, elbíztam magam, és alaposan melléfogtam.

– Ha ezt bocsánatkérésnek szántad, akkor elfogadom – nevetett jókedvűen Zoli. – Hova tovább? Mi a következő lépésed ezek után?

– Tudom, hogy bármit is mondok, te nem nevetsz ki, mert jó fej vagy. Ezért hősiesen bevallom neked: ezután én is kiválasztom néhány tökfilkónak mondott társunkat, és én is tanítani fogom őket.

– Úgy legyen. Mégiscsak rendes srác vagy, Józsi.

A következő évben ez az osztály, most már büszke hetedikesek, a vármegyei matekversenyen messze lehagyták a többi iskola diákjait. De mégis az volt a legjobb, hogy barátok lettek és többé nem bántották egymást.

Balogh Petres Judith


Tanmesesorozatunk itt olvasható hetedik részének utánközlése kizárólag a szerző nevének feltüntetésével (Balogh Petres Judith) és a forrás pontos megjelölésével (Kalejdoszkóp magyar–angol irodalmi–kulturális folyóirat) lehetséges.


Tanmesesorozatunk kiteljesítéséhez jókedvű adakozók segítségét reméljük. A programról bővebben itt lehet olvasni:
Csipetmesék, csapatregék programunkhoz támogatókat keresünk | Kalejdoszkóp (eletunk.net)


Tanmesesorozatunk előző részei itt olvashatók el:
Csipetmesék, csapatregék | Kalejdoszkóp (eletunk.net)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük