– Édesanyám, mesélj nekem!
– Miről meséljek, Pannikám?
– A karácsonyról. Az egész évben az a legszebb nap és alig várom már! Arról szeretnék hallani.
– Jól van, kislányom. Az úgy volt, hogy abban az időben Augustus császár tudni akarta, hogy hány adófizető férfi él az országban. Hogy senki se maradjon ki a megszámolásból, elrendelte, hogy minden katonaköteles korban lévő férfi menjen oda, ahol született, és maradjon ott, amíg az összeírás befejeződik. József a galileai Betlehem városában született, így oda kellett neki utaznia Máriával…
– Anya, ezt már tudom. Ma reggel az iskolában Klarissza nővér már elmondta. Nekem másról mesélj. Tudod, a karácsonyfáról, Télapóról, ajándékokról.
– Jól van, habár nem tudom, hogy mi köze van a kedves Télapónak a karácsonyhoz, de mesélek arról, amit hallani akarsz. Ott kezdem, ahol Klarissza nővér abbahagyta. Tehát a Kisjézus megszületett az istállóban, édesanyja jászolba fektette. Meleg volt az istállóban, az állatok békésen figyeltek, a hold meg a csillagok beragyogtak az ablakon. Mária és József a jászol mellé ültek, és meghatottan nézték, őrizték a gyönyörű kisbabát, akinél szebb és jobb nem is volt a kerek földön, de még azon túl sem. Nagy, csodálkozó szemével ő egy ideig figyelmesen nézte a két boldog embert, kicsiny kezeivel feléjük nyúlt, el akarta érni Mária selymes haját, József szakállát. De kicsike volt még és hamar álmos lett, boldogan mosolyogva elaludt. Tudta, hogy két áldott jó szent ember vigyáz az álmaira. A szülők meg olyan nagyon örültek és olyan boldogok voltak, hogy mosolyogtak, nevettek, de közben színtiszta hálából a könnyeik is folytak, mert hiszen a legnagyobb csodát kapták ajándékba.
Elsőnek az ég angyalai hallották meg a nagy hírt a Gyermek születéséről. Egymás után suhantak az istállóba és együtt örvendeztek Máriával és Józseffel. Végül a legidősebb angyal megkérdezte, hogy miben segíthetne, mit tehetne a Gyermeknek meg az édesanyjának.
– Köszönöm figyelmességedet, kedves Angyalka, de mindenünk megvan, és végtelenül boldogok vagyunk – felelte Mária mosolyogva, de aztán egy kis gondolkodás után hozzátette:
– De, mégis van valami, amit kérnék tőletek. Azt szeretném, ha ezt az örömhírt elvinnétek a világ minden tájára az embereknek, hiszen a Gyermek nemcsak a mi boldogságunk, hanem az egész emberiségé, mert az a küldetése, hogy megváltsa őket. Mondjátok meg az embereknek, hogy örüljenek, menjenek a templomba hálát adni, vigadjanak, díszítsék fel a házukat, szeretettel hívjanak vendégeket, látogassák az elhagyatottakat. Készítsenek finom lakomát, ajándékozzák meg egymást, hogy még jobb kedvük legyen. Azt kívánom, hogy legalább ezen az egy szent napon ne legyen bánat, gyűlölködés, irigység, puskaropogás, helyette szeretettel és örömmel legyen teljes a világ, és minden bajt feledve a népek örüljenek a csodának!
Úgy is lett, Pannikám! Az angyalok olyan nesztelenül suhantak ki az istállóból, ahogyan bejöttek. Először a közelben legelő nyájak pásztorainak mondták el az örömhírt, és azok boldogságukban azonnal énekelni kezdtek. De elmentek Betlehem minden kis házába, aztán egész Galileába, meg azon túl is. Elmondták a három királynak is, akik már útra is keltek Betlehem felé, és amikor meghallották az angyaloktól a hírt, szintén énekelni kezdtek örömükben: „Betlehemi csillagodat ragyogtasd nekem, Ki e sötét lelki éjben jászlod keresem! Add hitemnek fényedet, akkor biztosan megyek…”
– Bizony, ez a nagy esemény már több mint kétezer éve történt, de az öröm még mindig velünk van, és az Istengyermek születésének évfordulóját még mindig a régi örömmel ünnepeljük.
– Hát ezért…
– Igen, Pannikám, ezért. Örömünkben ezért megyünk a templomba ünnepelni, ezért díszítjük fel még most is az otthonunkat, ezért hívjuk meg díszebédre rokonainkat, barátainkat, ezért van a vigasság, ezért adunk egymásnak ajándékokat, hogy ezekkel a cselekedetekkel még jobb kedvvel ünnepeljük a nagy csodát, mert hiszen az Úrjézus, a világmindenség egyetlen uralkodója kétezer éve eljött közénk. Részt vesz velünk a mindennapi életben, és közben tanítja, hogyan éljünk úgy, hogy ezt a nagy ünneplést folytathassuk a mennyországban. És mintha ez nem lenne elég, hát ráadásul azóta is velünk maradt.
– És a Télapó? Mit csinál karácsonykor a Télapó?
– Azt nem tudom, Pannikám, mert sohasem találkoztam vele. De azt hallottam róla, hogy szakosodott az ajándékokra és nemigen törődik mással. De gondolj csak bele, milyen sivár lenne a karácsony, ha Mária réges-régi kívánságából csak egyetlenegyet teljesítenének az angyalok meg az emberek! Képzeld el, milyen lenne egy olyan karácsony, amikor csak a ház díszítését teljesítenék, de Mária többi kívánságát figyelembe se vennénk! Nem lenne semmi más, csak egy feldíszített ház! Vagy finom ünnepi ebédet főznénk, de minden más ünneplés elmaradna, nem lenne ünnepi szentmise, díszített ház, nem lennének ajándékok, vendégség! Vagy ha Télapóra bíznánk a karácsonyt, akkor meg csak ajándékok lennének, de semmi más!
– Borzasztó lenne! Nem is lenne karácsony! De ugye nálunk nem így lesz?
– Bizony nem, ezt megígérhetem neked! Mi az Istenanyával és Szent Józseffel együtt Jézus Urunk születésnapját ünnepeljük, méghozzá a régi örömmel, a régi boldogsággal és jókedvvel, „citerával és hangos muzsikával” a zsoltár szerint, pontosan úgy, ahogyan Mária kérte az angyaloktól azon a szent éjszakán, amikor a csillag megállt a betlehemi istálló felett.
– Ez jó, nagyon jó! Én az egész karácsonyt kérem, nem csak egy részét – motyogta megnyugodva, aztán mély álomba merült. Édesanyja betakargatta, keresztet rajzolt homlokára és elmondta érte az esti imát.
Balogh Petres Judith
(Az illusztrációk forrása: Pixabay)
Tanmesesorozatunk itt olvasható 17. részének utánközlése kizárólag a szerző nevének feltüntetésével (Balogh Petres Judith) és a forrás pontos megjelölésével (Kalejdoszkóp magyar–angol irodalmi–kulturális folyóirat) lehetséges.
Tanmesesorozatunk előző részei itt olvashatók el:
Csipetmesék, csapatregék | Kalejdoszkóp (eletunk.net)
