Ezt a történetet nagyon régen egy amerikai kislány mesélte el nekem, és most pontosan úgy mondom el neked, ahogyan én hallottam.
Húsvét vasárnapja volt, éppen a templomba indultam. Akkor találkoztam először Lorettával. Tőle tudtam meg, hogy úgy kétszáz éve szokássá vált New Yorkban, hogy a húsvéti mise után a hölgyek felvonultak az Ötödik utcán, hogy a többi sétáló megcsodálhassa új tavaszi öltözéküket. Lassan a többi államban is átvették a szokást, és habár nem rendeztek felvonulást, és nem is vásároltak maguknak teljesen új tavaszi öltözéket, de aki adott magára, az igyekezett legalább egy divatos és tavaszias kalapot beszerezni erre a napra.
Loretta édesanyja is jó előre elment a kalapszalonba, és kiválasztott magának és három lányának gyönyörűséges, virágokkal díszített kalapokat, hogy méltón öltözve üdvözölhessék a nagy napot a tavasz színeiben. Egyik lány sem volt hiú, de azért titokban alig várták, hogy a csodaszép új kalapokban parádézhassanak. Loretta időnként elővette a szekrényben őrzött új kalapját, hogy megnézegesse. Igazán nem is volt valami nagyszerű kalap, mert alig volt több, mint egy helyes kis rózsaszínű sapka, mégis varázslatosan szép volt, mert csodálatos virágok díszítették. Igaz, hogy a virágok selyemből és egyéb nemes kelméből készültek, de olyan szépek voltak, hogy csak a méhek tudták, hogy melyik virág volt igazi és melyik a selyemből készült.
Azt is tudnod kell, hogy május utolsó hétfője amerikai ünnep, az emlékezet napja (Memorial Day), amikor az egész nemzet megemlékezik minden hősről, aki hazájáért halt meg. Ha meg akarod tudni a világháló segítségével, hogy milyen egy amerikai temető, akkor mindig csak a katonai temetők tárulnak eléd, ahol végtelen szabályos sorokban fehér kereszteket láthatsz. Szinte úgy tűnik, mintha egész Amerikában katonákon kívül más nem is halt volna meg.
De ez nem így van, és Loretta édesanyja a szokás szerint a tavasz első jelére kiment lányaival a helyi temetőbe, hogy az emlékezet napjára rendbe tegye a családi sírt. És itt kezdődik a történet.
Loretta észrevette, hogy volt a közelben egy nagyon elhanyagolt sír. Gaz borította, az öreg sírkövet belepte valami zöld moha vagy penész. Vette hát a magukkal vitt kefét, és otthagyva a családi sírt átment az idegen sírhoz. Addig súrolta a követ, amíg az írás látható lett: „Drága anyánk, sohasem felejtünk el.”
– Hát, vagy mégis elfelejtették, vagy talán már nem élnek azok sem, akik az üzenetet a kőbe vésték – gondolta Loretta, és ha már ott volt, sorban kihúzgálta a csúf gazokat is.
Édesanyja nem bánta, hogy gyermeke az idegen sírral törődött. Azt mondta:
– Kislányom, az az igazi jótett, amit senki sem lát, senki sem méltányol. Amit megteszel azért, mert a lelked úgy diktálja, és ezért nem vársz sem tapsot, sem viszonzást.
Aznap este Loretta nehezen aludt el, és egyre arra az elhanyagolt sírra gondolt, amelyik olyan árván húzódott meg a többi virággal díszített sír mellett.
A holdvilág bekukkantott a szobájába, és az ágya és a szekrény között ezüstcsíkot festett a padlóra. Loretta pedig arra gondolt, hogy ennek a szekrénynek a legfelső polcán a csodálatos kalap várja a húsvétvasárnapot.
Egy kicsit gondolkodott, aztán felkelt és elővette a szépséges kincset. Csak rövid ideig nézegette, aztán hozta az ollót és levágta a virágokat a kalapról.
Másnap, amikor iskolába ment, kicsit előbb indult és így volt ideje egy rövid temetőlátogatásra. Hátizsákjából előszedte a selyemvirágokat és az ismeretlen édesanya sírjára tette.
– Örülj te is, idegen édesanya, már nem sivár és gazos a sírod – suttogta, és nem tudta, miért gyűlt könny a szemében.
Így történt, hogy azon a húsvéton Loretta volt az egyetlen, akin egyszerű kis rózsaszínű kalap volt, minden dísz nélkül. De nem bánta, és amikor édesanyja megölelte és azt mondta, „Kicsim, a te kalapod a legszebb ezen a szép, napon”, akkor igazán megismerte, mi az igazi boldogság.
Balogh Petres Judith
(Az illusztráció forrása: Pixabay)
Tanmesesorozatunk itt olvasható 19. részének utánközlése kizárólag a szerző nevének feltüntetésével (Balogh Petres Judith) és a forrás pontos megjelölésével (Kalejdoszkóp magyar–angol irodalmi–kulturális folyóirat) lehetséges.
Tanmesesorozatunk előző részei itt olvashatók el:
Csipetmesék, csapatregék | Kalejdoszkóp (eletunk.net)
