Reggel jót nevettünk magunkon – és egymáson. Olyanok voltunk, akár az óvodás bohócok, pedig mi nem is tettünk piros orrot magunkra. Mégis pirult az orrunk. Pirosra csípte a hideg.
Legközelebb nem hagyom magamat, visszacsípem, aztán majd meggondolja, hogy csipkedjen-e tovább…
Amikor kinéztünk a csoportszoba ablakán, csodálkozva láttuk, hogy az udvar fáiról, pitty és potty, hullanak lefelé a levelek. Szépek voltak, de sajnáltam őket.
– Menjünk ki, óvó néni! – szólalt meg Kata.
– Szedjünk szép leveleket! – kérte Nárcisz.
Daninak furcsa ötlete támadt:
– Ha minden levél lehullik, üresek lesznek a fák! Menjünk, és ragasszuk vissza őket! Én a fára is szívesen felmászom.
– Kedves vagy, de semmi szükség rá. A levelek minden ősszel lehullanak. Tavasszal újak nőnek helyettük. Nem bánom, kimehetünk, de előtte fel kell öltöznünk. Mielőtt kimegyünk, beszélgessünk az öltözködésről! Mit kell felvennünk?
– Inget, nadrágot!
– Pulóvert, kabátot!
– Köszönöm, nagyon okosak vagytok, de a kislányok és a kisfiúk ruhája nem teljesen egyforma.
Kata blúzt vesz fel, Dani inget, Hajni szoknyát, Döme nadrágot.
– Én is vehetek fel nadrágot! – húzta ki magát Hajni.
– De én sohasem veszek fel szoknyát! – vágott vissza Döme.
– Nem is kell! Van egy nép, skótoknak hívják őket, ott különleges alkalmakkor, ünnepeken a férfiak is szoknyát vesznek magukra.
– A lányok ruhája színesebb is! – mondta okosan Soma. Nemhiába, az én uncsitesóm!
– Azt mondtam az előbb, hogy a lányok és a fiúk nem egyformán öltözködnek. Segítek két rövidke verssel. Meg is tanulhatjuk. Először a fiúkét mondom el:
Alsónadrág, hosszúnadrág,
ilyen az a fiús világ.
Ing, pulóver legfelül,
s hogyha a szél hegedül:
felveszem a kabátom,
a rossz időt nem bánom. Szandál, cipő, télen csizma:
az én lábam mind elbírja.
– Márta néni! Márta néni! A kislányok nem alsónadrágot hordanak! – segített Virág.
– Nem ám, figyeld csak a nektek szóló verset!
Reggel jókor, fürgén kelek,
oviba megy minden gyerek.
Bugyit veszek, zoknit, szoknyát,
blúzból is szép, színes formát.
Nyáron szandál, ősszel cipő:
nem tréfál meg a rossz idő.
Télen sapkát, hozzá sálat:
megnézem a ruhatárat.
Hóviharban, hideg szélben:
csizmában a lábam nékem.
– Sapkát kislányok és kisfiúk is viselnek. Megvédi a fejünket a hidegtől:
Siet az ősz hideg széllel,
sustorog a sok kéménnyel.
Sapkát teszek fejemre,
mert vágyom a melegre.
– Ti is tegyetek sapkát a fejetekre, s kabátot és kinti cipőt is veszünk magunkra. Gyorsan felöltözünk, azután gyűjtünk gyönyörű leveleket. Segítek az öltözködésnél.
Így is történt. Hipp és hopp, a mi óvó nénink nemcsak okos, ügyes is, az ő segítségével fürgén felöltöztünk. Közben azt is észrevettem, hogy Dani (biztos, ami biztos) ragasztót csúsztatott a zsebébe.
Odaálltunk a legnagyobb fa alá. Hullottak ránk a levelek. Megpróbáltuk a levegőben elkapni őket. Néha sikerült.
Dani egy másik fa alatt álldogált. Háttal nekünk. Lehajolt, felkapott egy levelet. Körülnézett. A zsebébe nyúlt. Biztosan a ragasztót vette ki… Körülnézett. Csinált valamit, majd a levelet a fa ágához szorította. Körülnézett. A levél várt egy picit, aztán leesett a földre. Gyorsan lehajolt érte, nézegette. Körülnézett. Ismét a zsebébe nyúlt. Biztosan ragasztót kent rá. Ismét próbálkozott. A színes őszi levél lehullott a földre. Körülnézett. Már mindenki őt figyelte. Odamentünk hozzá.
– Danikám, felesleges munkát végzel! Ez a természet rendje. Ezeket a fákat éppen azért nevezik lombhullatónak, mert ősszel lehullanak róluk a levelek. Emlékszel? Odabent már mondtam: tavasszal, amikor megint napsütés lesz, és kellemes meleg fogad bennünket idekint, rügyeznek a fák…
– …és új levelek nőnek belőlük a fák ágaira – segített az óvó néninek Nárcisz.
Erre aztán Dani is megnyugodott.
Szép sárga, barna, piros – ahogy az óvó néni mondta: – színes leveleket gyűjtöttünk. Odabent vázába tettük őket. Néhányat papírra ragasztottunk. Dani különösen élvezte…
Márta néni megdicsért bennünket, amiért ilyen ügyesek voltunk. Mi is büszkén néztük a falon lévő levélképeket. Az óvó néni a jelünket is odarajzolta.
Délután majd megmutatom az anyukámnak.