A Mesés hittan egy egércsalád életén keresztül mutatja be az Istennek tetsző keresztény életet. A mesék a legnagyobb értékekre vezetnek rá, mint a hit, a család, a munka, a barátságok vagy a biztonság és az egészség. Fogadjátok szeretettel: Dufek Mária
A kert
Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsi városkában, ahol a házak tornácán muskátlik virágoztak, és az utcák macskakövei vidáman csillogtak az eső után, élt egy kedves egércsalád. A család szíve és lelke Egéranyu volt, aki sosem pihent – de sosem panaszkodott.
Egéranyu mindig elsőként kelt fel a házban. Amikor a hajnal aranyfénye átszűrődött az ablakon, ő már a konyhában serénykedett. Lisztfelhő kavargott a levegőben, a friss kenyér illata bejárta az egész házat, és mire a kis egérgyerekek, Zsófi és Miki kibújtak az ágyból, a reggeli már az asztalon illatozott.
– Jó reggelt, aranyosaim! – köszöntötte őket mindig mosolyogva. – Ma is szép napunk lesz!
És tényleg az lett, mert Egéranyu szerint mindennapban van valami csoda, csak észre kell venni. A kertben például, ahol a paradicsom pirosra pirult a napon, a sárgarépa titokban növesztette a föld alatt édes gyökereit, és a kismadarak hálásan csipegették a morzsákat, amiket a gyerekek az etetőbe szórtak.
– Látjátok? – mondta Egéranyu, miközben óvatosan egy érett almát szakított le a fáról. – Minden, ami körülvesz minket, ajándék. A napfény, az eső, a föld… és ti is nekem.
Zsófi és Miki szerették hallgatni Egéranyu meséit, különösen esténként, amikor a konyhában még egy kis gyertyaláng pislákolt, és az egérfotelbe kuporodva hallgatták az esti történeteket. A mesékben mindig volt egy csipetnyi varázslat – egy angyal, aki a búzamezők fölött repült, egy kis csillag, amely a fészekből kiesett madárkát vezette haza, vagy egy mezei nyúl, aki megtanulta, hogy a legnagyobb kincs a barátság.
– Ugye, Anya, ez igaz? – kérdezte Miki nagy szemekkel.
Egéranyu mindig elmosolyodott. – Ha elég nagyra nyitod a szíved, meglátod a csodákat magad is.
A legszebb nap a vasárnap volt, amikor együtt elindultak a kis egértemplomba. Az utakon gesztenyék gurultak, a levelek susogtak, mintha ők is velük énekelnének. A templomban gyertyák fénye táncolt, és amikor a kórus dalra fakadt, Egéranyu szeme mindig megcsillant – mintha ilyenkor egy titkos fényt látna, amit más nem.
Így telt az életük: kenyérillatban, napsütésben, madárdalban és szeretetben. Ha valaki megkérdezte volna tőlük, mi a titkuk, Egéranyu csak ennyit mondott volna:
– A szeretetből mindig van elég. Csak meg kell osztani.
Dufek Mária
(folytatjuk)