A Mesés hittan egy egércsalád életén keresztül mutatja be az Istennek tetsző keresztény életet. A mesék a legnagyobb értékekre vezetnek rá, mint a hit, a család, a munka, a barátságok vagy a biztonság és az egészség. Fogadjátok szeretettel: Dufek Mária
Az adakozás
Az idő telt-múlt, és a kis egércsalád élete csendesen, mégis örömteli eseményekkel telt meg. A reggelek továbbra is frissen sült kenyér illatával kezdődtek, a napok a kertben és a konyhában serénykedéssel teltek, az esték pedig puha takarók alatt, mesemondással értek véget. De Egéranyu szívében mindig volt egy kis pluszfigyelem – nemcsak a családja, hanem az egész városka iránt is.
Egy hideg őszi reggelen, amikor a fák levelei már aranysárgán hullottak a földre, Egéranyu a piacra igyekezett, hogy néhány dolgot beszerezzen a hétvégi ebédhez. Az úton azonban észrevette, hogy az egyik szomszédja, egy idős egérnéni, aki már alig tudta mozgatni fájó kis mancsait, reszketve húzta magára vékony kabátját.
Egéranyu szíve megesett rajta. Otthon gyorsan előkereste a legpuhább gyapjút, amit még régen édesanyjától kapott, és estére már el is készült egy meleg, szépen kötött sál. Másnap reggel, amikor a nap épphogy átbújt a dombok felett, Egéranyu bekopogott a néni ajtaján.
– Ezt neked hoztam – mondta kedvesen, és a vállára terítette a sálat. – Hogy ne fázz meg a hidegben.
Az idős egér néni szeme könnybe lábadt. – Ó, kedvesem, micsoda jóság van a szívedben!
Egéranyu csak mosolygott.
– Tudod, mindig azt mondom a gyerekeknek: amit a szívünkben hordozunk, azt adjuk tovább másoknak is.
Zsófi és Miki látták ezt a jelenetet, és elhatározták, hogy ők is segíteni fognak. Amikor hazaértek, előszedték a kisebb-nagyobb darab anyagokat, amiket Egéranyu az évek során félretett. Miki kis kesztyűket varrt, Zsófi pedig meleg párnákat töltött meg puha gyapjúval. Néhány nap múlva együtt indultak el a városka utcáin, hogy azoknak ajándékozzák ezeket, akiknek szükségük volt rá.
A városka lakói lassan észrevették, hogy valami különleges történik: ahol Egéranyu és családja járt, ott a hideg napok is melegebbnek tűntek. Egy-egy meleg kabát, egy gondosan megfoltozott takaró vagy egy forró leves mindenkinek azt súgta: „Nem vagy egyedül.”
Egy este, amikor a család a tűzhely mellett üldögélt, Miki egyszer csak megszólalt:
– Anya, szerinted mindig lesz valaki, akinek segíteni kell?
Egéranyu elmosolyodott, és megsimogatta fia fejét.
– Mindig, kisfiam. De ha nyitott szívvel járunk, mindig lesz módunk segíteni is.
A tűz halkan pattogott, a ház megtelt a frissen sült kalács illatával, és a kis egércsalád tudta, hogy minden, amit aznap tettek – minden apró varrás, minden elkészített étel, minden meleg szó –, egy kicsit több fényt hozott a világba.
És ahogy Isten vigyázott rájuk, úgy vigyáztak ők is egymásra.
Dufek Mária
Az illusztrációk forrása: Pixabay
(folytatjuk)
A mesesorozat további részei:
Dufek Mária: Mesés hittan – 1. fejezet, A kert | Kalejdoszkóp