Múzeumban jártatok-e már? Mert ott bizony sok csodás tárgy vár.
Legendás őslények, titkos jelek sora, évezredes kincsek rendezett tárlata.
Sétálgattam köztük én is, egyszer csak megálltam, mert egy különös korongot láttam.
Ősi ékek, karcolatok voltak rajta, egy mesét meséltek, aki itt van, hallja.
Úgy két évszázaddal ezelőtt élt Csicsókeresztúron* egy igen szép és kedves kislány, Zsófi, a Torma család szeme fénye. Az édesapja szeretett régészkedni, így sokszor együtt kirándultak, barangoltak testvéreivel, hogy ősi állatok maradványait és régi idők elveszett kincseit felkutassák. Rengeteg törött cseréplelet, kavics hevert nemcsak a Torma-ház udvarán, de még Zsófi szobája is tele volt velük.
Egy karácsonyi reggelen Zsófi a kandalló mellé kuporodott, és egész nap kedvenc cserépdarabkáival játszott. Szerette válogatni őket, és úgy örült, amikor összeillő darabokat talált. Így telt az egész nap, hol a hópelyheket bámulta az ablakon át, hol a cserepeket illesztgette egymáshoz. Testvérei karácsonyi énekeket énekeltek, s izgatottan várták az édességeket, amelyeket az édesanyjuk az ünnepre készített nagy szeretettel. Zsófi teljesen megfeledkezett a többiekről, még kedvenc mézeskalácsának illata sem zavarta meg figyelmét. Merengve forgatott a tenyerében pár cserépdarabkát. Már majdnem teljesen összeállt egy tányér mintája. Későre járt az idő. Amikor az utolsó hiányzó darabot is beillesztette a helyére, mély álomba merült.
Hárfa dallamára ébredt, amely hívogatóan szólt a távolból. Felkelt Zsófi és elindult a hang felé. Egy óriási nádashoz ért. Ekkor honnét, honnét nem, előbukkant egy vékonyka kislány, testére csavart fehér lepelruhában.
– A nádszálak jöttödet susogták – szólalt meg a furcsa kislány. – A nevem Ningi nádkisasszony. És te ki vagy? – érdeklődött barátságosan.
– Zsó-zsófi – dadogott Zsófi meglepetten. Hol vagyok? – fordult körbe.
Úgy érezte, ismeri a tájat, álmában már többször járt itt. Édesapja sokat mesélt neki a két folyó közötti hatalmas Mezopotámiáról, a több ezer évvel ezelőtti rejtélyes birodalomról.
– A nádak szent földjén vagy – felelt Ningi –, de hogyan kerültél ide? – kíváncsiskodott.
– Nem emlékszem semmire, csak a hárfa hangjára, ami idevezetett. Jaj, de nagy itt a forróság! – dobta le magáról Zsófi a sálat és a csizmáit. – Nálunk tél van és fagyos hideg, de itt nyár van – törölte meg gyöngyöző homlokát Zsófi.
– Várj egy pillanatot! – szólt Ningi és elszaladt. Hamarosan nagy korsóval tért vissza.
– Finom ital, datolyából – nyújtotta oda Zsófinak egy nádszállal.
Zsófi mohón inni kezdte a friss üdítőitalt. Ningi közben furcsa szavakat mondogatott:
IGI IZI, IGI MUL
LU GI, LU UL
Zsófi megköszönte az innivalót, majd megkérdezte Ningitől, hogy mit jelentenek az előbb mondott szavak.
– Az IGI az szem, IZI pedig tűz, a csillagot mi MUL-nak hívjuk. A LU embert jelent, a GI nádat. Én LU GI, azaz nádember vagyok, te viszont LU UL, távoli időből jött ember.
IGI IZI, IGI MUL
LU GI, LU UL
Mostmár együtt mondogatták, és jókat nevettek, amikor Zsófi összetévesztette a sorrendet. Zsófi hirtelen elhallgatott és kétségbeesetten nézett Ningire.
– Hogyan fogok hazajutni? – biggyesztette le a száját, s már-már könnycseppek buggyantak elő, amikor Ningi felkiáltott:
– Tudom, ki segíthet! – azzal kézen fogta Zsófit és gyors léptekkel elindultak a síksággá vált tájon.
Mentek, mendegéltek már jó ideje, amikor egy hatalmas, lépcsős torony emelkedett ki a semmiből. Minden szintje más-más színű és méretű volt, felfelé egyre csökkentek a teraszok.
– Csodaszép! – ámult el Zsófi. Mi ez?
– Az Égúr Háza. Itt lesz, aki segíteni tud neked – mondta Ningi és továbbhúzta Zsófit.
Hamarosan egy tágas csarnokban találta magát. Amerre csak nézett, mindenhol rengeteg agyagtábla, ékjelekkel teleírva. Zsófi figyelmesen vizsgálgatta a különös jeleket.
– Milyen érdekes írás, sosem láttam még hasonlót. Nem papírra írtok, mint mi, hanem agyagba. Hogyan lehetne ezt megtanulni?
– Csak a legügyesebbek tudják megtanulni – szólalt meg valaki mögöttük.
Zsófi meglepődve fordult a hang irányába.
– Ő Dumuzi, a király legjobb írnoka – mutatott Ningi a váratlanul érkezett fiúra. Senki nem tud úgy a táblákra írni, mint Dumuzi.
Zsófi egy mosollyal köszöntötte a fiút, és végigmérte furcsa öltözetét. Csak egy fehér rojtos vászongatya volt rajta, csupasz felsőtesttel, és mezítláb állt előtte.
– Dumuzi segíteni tud neked, hogy hazajuthass, igaz? – bökte oldalba Ningi Dumuzit.
– Rendben, segítek – mondta Dumuzi –, idehívom a barátaimat. De ők is csak akkor tudnak segíteni, ha kiállod a próbákat. Ma este felragyog a Párduc csillag. Fel kell jutnod a hétszintes torony tetejére, mert egyedül csak onnan látszik az ezüstszál, amelyen visszatérhetsz a te idődbe – mondta Dumuzi.
– Igen, megpróbálok megfelelni! – szedte össze a bátorságát Zsófi.
Ningi megölelte és egy agyagkorongot adott Zsófinak, hogy mindig emlékezzen rá.
Dumuzi elővette nádfuvoláját és belefújt. Egy szempillantás sem telt bele, ott termett Nibur, a párduc:
– Miért hívtál? – nézett kérdőn Zsófira a háromszemű párduc.
– Segíts a lánynak, kérlek! – intett a párducnak Dumuzi, majd Ningivel eltűntek.
– Következő a feladat, amit meg kell oldanod, segítségem csak akkor kaphatod! Az őrzésemre bízott agyagtáblák közül az egyik véletlenül széttört. Ha összerakod, amíg a homokóra le nem pereg, akkor felviszlek téged addig, ameddig az erőm engedi. Zsófi megértően biccentett, és gyorsan nekilátott az összeillő darabokat kikeresni az agyagtöredékek közül. Éles szeme és jó logikája most sem hagyta cserben. Szépen összeillesztette a széttört agyagtáblát, s mire a homokszemek lefolytak, minden a helyére került.
– A próbát kiálltad – szólalt meg a párduc –, kapaszkodj jól a hátamra, indulunk! Nibur nekiiramodott, és akkorát ugrott, hogy nyomban a harmadik szintre érkeztek. Itt Darmah, a csodálatos fényes fehér szarvas állt. Így szólt Zsófihoz:
– Három szót mondok, egy választ várok. LU, IGI, MUL. Az idő egy dallam, mit jelent hát, halljam!?
Zsófinak eszébe jutott Ningi mondókája és a szavak jelentése. MUL csillag, IGI szem, LU ember. – A megfejtés szerintem: csillagszemű ember! – vágta rá Zsófi.
– Elfogadom, kislány – bólintott Darmah. Kapaszkodj jól az agancsaimba!
Egyet lépett, kettőt ugrott, és már a hatodik szinten voltak.
Itt Imdugud várta őket, az oroszlánfejű és lazúrkőszárnyú sasmadár.
– Merre tovább, csak rajtad áll, talán a szerencse is veled száll. Kérdésemre, ha nem jól felelsz, bizony utat többé nem lelsz. Miért van négy sarka és hét színe a toronynak?
Zsófi minden tudását összeszedte, hogy jó választ adhasson. Megannyi mesét, történetet hallott már az édesapjától, számos könyvet olvasott, így arra a megoldásra jutott, hogy a torony négy sarka a négy égtájat, a színek pedig hét égitestet jelképeznek.
– Így igaz! – bólintott Imdugud elismerően. Hunyd be a szemed, s ki se nyisd, amíg én nem mondom. Azzal kitárta hatalmas lazúrkőszárnyait és felrepült vele a torony legtetejére.
– Most már kinyithatod a szemed! – szólt a sas és továbbrepült.
Zsófi amint kinyitotta a szemét, megpillantotta a gyönyörűen ragyogó Párduc csillagot. Alighogy kimondta kívánságát, az édeshangú hárfa zenéje újra álomba merítette…
Nevetésre ébredt. Testvérei körülötte ugráltak és az utolsó mézeskalácson vitatkoztak.
– Ez a Zsófié! – vette el az édesanyjuk –, hiszen tegnap meg sem kóstolta, annyira elvarázsolták a cserepek – cirógatta meg kedvesen az arcát.
– Olyan szépet álmodtam – nyújtózkodott nagyot Zsófi, amikor kiejtette kezéből a Ningitől kapott korongot. – Vagy nem is álmodtam? – dörzsölte meglepetten a szemeit.
Zsófi követte gyermekkori álmát és egész életét a régészetnek szentelte. Sokszor ragadott ásót, és fáradhatatlanul kutatta a nyomokat, ahol az őskor eltemetett emlékeit sejtette. Még a lakását is múzeummá alakította. A Maros mentén feltárta a tordosi őstelepet*, így rengeteg tárgyat mentett meg a folyó hullámai elől az utókornak. Edényeket, apró szobrocskákat, köztük olyan agyagkorongokat, amelyeken hasonló titokzatos jelek voltak, mint a Ningitől kapott korongon, csak még annál is régebbiek, több ezer évvel korábbról.
A Kárpát-medence képírását, Európa legrégibb írásos emlékeit fedezte fel számunkra.
Torma Zsófia a világ első régésznője, legismertebb őskorkutatója volt. Most égi régészként figyel minket, hátha akad olyan gyermek, akinek szívében úgy lobog majd a kutatási kedv, mint a tűz, vagy mint az IZI, ahogy Ningi mondta.
Belle Orsolya
*Csicsókeresztúr: település Beszterce-Naszód megyében.
*Tordosi őstelep: kőkorszakbeli telep az erdélyi Hunyad megyében.