Menü Bezárás

Mustos Edit: Kiállítás az afrikai szavannán (tanmese)

Az afrikai szavanna lakói – az oroszlán javaslatára – kiállítást szerveztek. A műfajt nem határozták meg, nem volt különösebb kikötés, mindenki hozhatta saját alkotását, vagy akár többet is. A bemutató célja nem a versengés volt, hanem hogy megláthassák és örömüket lelhessék egymás remekműveiben.

A megnyitó napján már kora reggel messziről sereglettek az állatok, mindenki nagyon izgatott volt.  Fel se lehet sorolni mennyien érkeztek: jött a csíkos gnú, az impala, egy csapat pávián, máshonnan jónéhány csimpánz. Kíváncsi volt a sakál, a sivatagi róka, a méhészborz, de még a foltos hiéna is. Méltóságteljes lépésekkel közeledett az afrikai elefánt, a zsiráf, számtalanfajta és -féle antilop, oroszlán, gepárd és leopárd. A tóparton várakoztak a varacskosdisznók és a zebrák, a látóhatár pedig megtelt különféle madárral: keselyűkkel, sasokkal és sólymokkal. A piroscsőrű szövőmadár a közeli bokorból figyelte a kígyók, gyíkok és gekkók lassú mozgását a homokban.

Az ünnepi nyitóbeszédet természetesen az oroszlán tartotta, majd felkérte a népes közönséget, hogy tekintse meg a tárlatot. A szavanna lakói nagy érdeklődéssel jártak körül, hogy megcsodálják egymás műveit és tehetségét. Az elefánt egy önarcképet festett, s maga mellé egy virágzó fát, amely határtalan örömét fejezte ki. A kobra is nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy alkotása kiállításra kerülhet. Magát szépnek, bátornak és tekintélyt parancsolónak tartotta, ezért egy kobraformájú tartót készített színaranyból. Véget nem ért a szebbnél szebb alkotások sora: mindenki az általa legszebbnek tartott témát próbálta kifejezésre juttatni.

Az orrszarvú igazi festőművész volt. Számára a szavannai táj végeláthatatlansága mindennél többet jelentett, amit festmények sokaságán jelenített meg. A lelkes közönség azonban valami furcsaságot vett észre: minden kép közepén egy magas sziklacsúcs állt, holott ilyet még sosem láttak környezetükben. Hiába néztek bármelyik irányba, sehol egy szikla. Sokáig tanakodtak, de nem tudták megfejteni, miért ilyennek látja a rinocérosz a szavannai tájat. A bölcs elefánt ekkor ért oda hozzájuk. Magasba emelte ormányát, s csak ennyit mondott: ha sose tudnám leengedni az orrom, én is minden képre egy karcsú tűzhányót festenék. Rinocérosz barátunk mindig az orrszarvával együtt látja a világot.

És ti, Kedves Gyerekek, hogyan, milyennek látjátok a világot?

Mustos Edit

(Fényképek forrása: Facebook)


Tanmesesorozatunk itt olvasható hatodik részének utánközlése kizárólag a szerző nevének feltüntetésével (Mustos Edit) és a forrás pontos megjelölésével (Suliújság – A Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészségének diákújságja, 2024. januárdecember és Kalejdoszkóp magyar–angol irodalmi–kulturális folyóirat) lehetséges.


Tanmesesorozatunk kiteljesítéséhez jókedvű adakozók segítségét reméljük. A programról bővebben itt lehet olvasni:
Csipetmesék, csapatregék programunkhoz támogatókat keresünk | Kalejdoszkóp (eletunk.net)


Tanmesesorozatunk előző részei itt olvashatók el:
Csipetmesék, csapatregék | Kalejdoszkóp (eletunk.net)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük