
Elsősorban kisiskolás gyermekek figyelmébe ajánljuk az Országház Könyvkiadó egyik újdonságát. A Nagyjainkról sorozat részeként megjelent Szent Margit című kiadvány a nyolcszáz éve élt Margit apáca-királylány rövid, ám tanulságos és példaértékű élettörténetét mutatja be.
Margit élete nem maradhat érdektelen egy mai fiatal számára, hiszen szintén egy fenyegetett és önmagát kereső korszakban, a tatárjárás utáni elpusztított országban képviselte az alázatot, a békét, a szegényekkel, kiszolgáltatottakkal, betegekkel szembeni odaadást és felelősséget – a napjainknak is oly ritka, ám kívánatos erényeket. Margit felismerte és vállalta küldetését. Életszentsége máig követendő példa.
Rövid életéből kevés konkrét eseményt ismerünk. E csekély ismert történelmi tényanyagból kiindulva a szerző, Kudelász Nóbel a Margit-legendák motívumaiból írói fantáziával alkotta meg történeteit, amelyeket Endrődi Kata rajzai kísérnek. A sorozat más köteteihez hasonlóan az olvasottak és a történelmi korszak megértését itt is tudásdobozok, áttekintő életrajz és térkép segíti.