Kis Júlia kolozsvári ügyvéd, a Jogaink Egyesület elnöke, hatalmas sikert ért el az Európai Unió Bíróságán. A végleges döntés szerint minden alkalmazott, aki képernyő előtt végzi a…
2007. november 6-án magyarországi idő szerint 10.28-kor a budapesti Szent István Kórházban elhunyt Mózsi Ferenc költő, lapkiadó, az 1980–1994 közötti észak-amerikai magyar irodalmi élet és…
„Az Isten megtestesülése által valamiképpen minden emberrel egyesült” (GS22). „…Láthatjuk, hogy ebben a látószögben megváltoznak a minimum és a maximum, a legkisebb és a legnagyobb…
„Az imádkozó keresztény természetesen nem képzeli, hogy megváltoztatja vagy megjavítja Isten terveit, amelyeket Ő előre elgondolt. Sokkal inkább találkozni akar Jézus Krisztus Atyjával, és kéri,…
1998-ban Rómában a Pápai Magyar Intézetben a Stephanus-díjat Paskai László bíboros-prímás adta át Joseph Ratzinger bíborosnak. Akkor elmondott köszönőszavai talán ma még nagyobb aktualitással bírnak.…
„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Római levél 8:31) A jó kezdet sok mindent meghatározhat. Vannak is mondásaink a kezdetekről életünk különböző helyzeteire, mint például:…
From Easter to Midsummer’s night, Budapest and Hungary will become a celebratory meeting point for theatrical world. 200 companies from 35 countries will come to…
Sajtóközlemény 2023-ban Magyarország ad otthont a nemzetközi kulturális élet egyik kiemelkedő eseményének, a 10. Színházi Olimpiának. Húsvéttól Szent Iván éjjeléig a világszínház ünnepi találkozópontjává válik…
Tegyük szebbé az erdélyi szórványban élő nehéz sorsú magyar idős emberek, gyermekek karácsonyát! Sokkal nehezebb az életük a mindenkit sújtó gazdasági problémák, a közelben zajló…