Tollas Tibor: Végvár a templom Mihályi Gilbert atyának, a Chicago-i Szent István templom 50 éves jubileumáraKonok őseink századokon átvárakat emeltek, – ti templomot.Házatok nem volt,…
Jézus szembejött az üvöltöző, megvadult tömeggel. Szakadt ruhájú, tépett hajzatú fiatal nőt lökdöstek maguk előtt. Bárki szíve megesett volna a szerencsétlenen, ahogy durván taszigálták, jobbról-balról…
Az erősen őszülő nagypapa a négy kisebb unokájának mesélt az édesanyjáról, a kicsik dédnagymamájáról, akit ők már nem ismerhettek. A többi öt, orgonasípokat formázó nagyobb…
1526. augusztus 29. egy kitörölhetetlen évszám a magyar történelemben: a csata Mohács környékén, a II. Lajos király vezette Magyar Királyság 25 ezres és az I.…
Végigjátszottam közepes irambanMajd minden jelenést kettőzött alakbanSzeretném most végre arcomra formálniSzerepeimet és nem csak idomulniDe egyre halványabb ez a késztetés is.Tűrhető alakban színpadra vajúdomAmit egykor…
Kutyának lenni Baránszkyéknál sem volt sohasem kutyadolog. Az első főkutya – ahogy Laci időnként nevezte – Shadow volt. Az Isten tenyerén című állattörténet-kötetemben így szól…
(2009) Az utóbbi napok évek óta szokatlanul nagy hidege gondolataimat a gyermekkorom hidegeihez terelte. S ha nem a hidegtől, hát akkor a „nagyon-nagymamaságtól” sorjáztak elő…
Pósa Zoltán az Önreflexiók (1948–1973) – Vaskori tekercsek a remény országából – Önéletrajzi regény I. című könyvében a lélektani realista próza eszközeivel tárja föl Magyarország…
egyszer ha valóban hozzám érsz tündérré változom piciny csillagpötty leszek végül ajkadon válladon tied leszek csakis olyan titkod melyben örökké de örökké otthon vagyok s…
Pósa Lajos (Radnót, 1850. április 9. – Budapest-Terézváros, 1914. július 9.) halálának száztízedik évfordulójára emlékezve 2024. július 6-án a felvidéki Radnótról (ma Nemesradnót), Cakóból, Uzapanyitból,…