
Lelkemhez csapódtak a kérdőjelek, jövőt siratva feszülnek egymásnak, erőtől duzzad virágzó szereped, – csábító kegyelme az elmúlásnak. Látjátok közeledni a jeleket, de süket-néma és vak az elit, hangoskodni suttogva is lehet, amíg megrendeled a műreggelit. Bús vaksi szem, amely agyadba lát, az elméd fénye sötét, megkopott, de így kaptam szerelmet, numerát, amíg a romlott szemed vágyakozott. Tegnap szerteszórtam mindenem, – ahol jövőt ígért a hangulat, – versektől volt hangos a műterem, ahol faragták szimbólumodat. Nem szabadíthat fel az esti mámor, átfesti magát bennem a lélek, – amíg fekszel a porban, mint a zápor, hangoskodni ismét visszatérek. Jövőt sirató gyáva kérdőjelek, véremet a szeretet fogja össze, vagy eljátszott férfi epizódszerep, zárt alakzatom csábítja a ködbe.