Hunyorgó még a fény, aranyba hajló
hűs ködszemek között eső után,
a szél e vakmerő, ravasz csavargó
zászlókat tép ma Pesten és Budán.
A zsenge nedv már életet keringtet,
s a fáknak zöldje új reményt tanít;
a távolokba révedő tekintet
vajon meglátja régi álmait?
Vagy felfalták az embert földi vágyak?
Istentelenségének híre ment…
de számadással tartozik magának:
vajon szabadnak lenni mit jelent?
Magyar hitét vajon ki vallja, s tartja?
Igazra, hogyha népem nem gügye,
¬– előtte még, hogy nemzetünk kihalna –
lobbanj szemünkben, március tüze!
B. Mihály Csilla (Szatmárnémeti, 1977)
Magyarországi és erdélyi lapokban rendszeresen publikáló költő. Költői világa a „szívérzékenységre” épít, ahol a hétköznapi pillanatok szakrális értelmet nyernek. Alkotásaiban az összhangra és a ritmikai pontosságra törekszik. A költészetet olyan „fenséges játéknak” tartja, amelyet csak teljes és tiszta szívvel lehet játszani. Első kötete Versek, égi pásztorok címmel 2024-ben jelent meg az Underground Kiadó gondozásában.