Hideg kövekre pára száll,
mohos tavak fölött
kering a héja, szárnya már
a napba öltözött.
Ha lápra lép a langymeleg
a szellő rálegyint,
s a csendnek húrja elrezeg
egy dalt, megint s megint.
A fénynek biztos útja van,
törekszik mélyre, le,
felizzik rajta súlytalan
az élet szent heve.
Az égi vándor árnya fogy,
s a szemhatár mögött
ujjongva zeng, már látja, hogy:
a nyár, a nyár örök.
