1. A kereszt tövében lettél te anyánk, kereszt tövén lettünk mi gyermekeid, mikor Fiad szólott: „Íme az anyád” és „Íme a Fiad!” Most ez lelkesít.
Ott állunk naponta a kereszt alatt, melyen bűneinktől szüntelenül vérzik az Isten Fia és anyai szíved. Az elfásult lelkek, sajnos, ezt nem érzik.
Sokan cserben hagyták a kereszt jelét, nem tekintenek már, Mária, feléd. De te továbbra is édesanyjuk vagy.
Mater Ecclesiae – imádkozzál értünk, gyermekeidért, míg mind célba érünk. Hisz' benned, Anyánkban, bizodalmunk nagy.
2. Ezer éve lettél, Mária, anyánk, neked ajánlotta István a hazánk, és reád testálta a szent koronát, védjed és oltalmazd magyarok honát.
Regnum Marianum lettünk és vagyunk, de nemcsak az ország; én, te, mi magunk, kik szívünkben hordjuk István örökét. Mért lett körülöttünk oly nagy a sötét?
Dúlhatta országunk tatár és török... Századok múltán, lám, hétfelé törött – Mária, oltalmazd István örökségét.
Ma is az vagy Te – Domina Hungarorum, magyarok népének győzhetetlen fórum, Szűzanyánk, oltalmazd István árva népét.
Már befogadtad apám s anyám is. Védő palástod borítsd reám is.
6. Mily sok árva siet hozzád, hogy a kebledre fogadd, mert tudja, hogy szünet nélkül árasztod jóságodat.
Ha van jó anya a földön, minden bizonnyal Te vagy: lehetünk hűtlenek hozzád, a te szíved el nem hagy.
Anyánkká tett Fiad téged. Méltósággal viseled. Jó munkádban segít néked lelkes angyali sereg.
Ötszáz éve közöttünk vagy – ilyenek a székelyek! – szeretnek és káromolnak, hogy szíved is megremeg.
Ma is jönnek százezrével székelyek és magyarok: zeng a Somlyó hegye, mikor dicsőítnek a dalok.
7. Mikor néped veszélyben volt, segítséged kérte; a férfinép hadba vonult, közbenjártál érte, és legyőzte ellenségét, szent hitét megvédte, azóta is minden bajban hite volt a vérteje.
Veszélyben van a székely nép, ma is arra kérünk, – most már nem a Fejedelem a mi ellenségünk – légy pártfogónk, helytállhassunk, ne jöjjön a végünk, ne tudjanak leszámolni elleneink vélünk.
8. Hét tőr járta át a lelked méhed magzatáért, megszenvedtél szent Fiaddal az égi hazáért.
Hányszor sebezzük meg lelked, égi Anyánk, néked, szavainkkal, tetteinkkel leszünk a pribéked.
Nem látszik meg a sok vágás hársszobororcádon – vigasztaló, engesztelő szavad csendül szádon:
„Árva népem, székely népem, Isten megáld téged, hisz' a csodával határos már a földi léted.
Az igazak mind szenvednek; a szenvedés vége: kínokkal szegélyzett utad felvezet az égbe.”
9. Hozzád kiált székely néped, csíksomlyói Szűz Mária; az élete gond, vesződés, és az útja kálvária.
Sötét felhők gyűltek össze, nem látják színét az égnek, egyik napról a másikra tengődés nekik az élet.
A székely nép viszi terhét, reá rakott nagy keresztjét, nem hoznak számára enyhet sötét napok, holdas esték.
Hozzád kiált fel az égre, néked könyörög az ének: Ne hagyj elfogynunk az úton, szabj határt a szenvedésnek.
10. Mária, te babba, Mária, te szép, feltöltődni nálad jövünk mi eléd.
A sötét napokból jövünk mi, jövünk: könnyű lett a lelkünk, napba öltözünk.
Átváltozik arcunk, mint tied, ragyog, olyan tiszták lettünk, mint az angyalok.
A szeretet szépít, elfedi a bűnt; csak jóra emlékszik, a rossz tovatűnt.
Szép szeretet anyja, Mária, anyánk, szeresd székely néped, összetört hazánk.
Szentlélek mátkája, kegyelemmel tölt, maradj közbenjárónk – és jobb lesz a föld.
Mária, te babba, Mária, te szép, nálad feltöltődni jöttünk mi eléd.
