Menü Bezárás

Cseszneky Miklós: A ló nem tudta

Apám tizenkét éves volt,
mikor a történelem
egy kötőféket adott a kezébe.

Nem mondta meg neki,
mi a szabadság.
Nem magyarázta el,
hogyan lesz egy emberből szobor,
egy szoborból törvény,
és a törvényből félelem.

Csak annyit mondott:
Vezesd a lovat!

A ló nem tudta, ki volt Sztálin.
Nem ismerte a népek atyját,
a terveket, a pereket,
a neveket, melyeket éjjel
kitöröltek a családi Bibliából.

Ismerte viszont a sarat,
a zab illatát,
a kéz súlyát a kantáron,
és a hazafelé vezető utat.

A főtéren emberek álltak.
Emberek, akik addig
suttogva beszéltek a konyhában,
és most a saját hangjuktól
is megijedtek egy kicsit.

Kötelet vetettek a szoborra.

A bronz még azt hitte,
hogy örökkévaló.
Ez a bronz egyik
régi tévhite.

Apám vezette a lovat.
A ló megindult.
Előbb a kötél feszült meg,
azután a csend.

A szobor ledőlt.

Nem a zsarnokság.
Csak a szobor.

A zsarnokság ugyanis
nem bronzból készül.
Beköltözik a mondatokba,
az iskolai füzetekbe,
a pillantásba,
mellyel egy anya
csendre inti gyermekét.

Azon a napon
valami mégis könnyebb lett.

Talán a levegő.
Talán a ló szíve.

Aztán eljött november.
A tankok visszahozták
a súlyt a szavakba.

A kötelet eltették,
vagy elégették,
vagy azt mondták,
sohasem létezett.

De apám kezében
megmaradt a mozdulat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük