„…mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga” – Kisboldogasszony születésének örömhírét adja tudtul ez a megfogalmazás a mi szép régi magyar nyelvünkön. Mert a kódexirodalmunk kedvelt témája volt a gazdag apokrif hagyományból, főként a Legenda Aurea és a Stellarium alapján átvett Szűz Mária élete, már születésétől kezdődően.
Isten bűn nélkül fogantatott teremtményét édesanyja, Szent Anna ősszel hozta világra, amikor a természet már haldoklik. Ebben a hervadó világban született meg a Megváltó édesanyja, a kegyelemmel teljes, aki alázattal lép be a világba és alázattal él. Istenhez legközelebbi ember ő, az élő frigyszekrény, az élő tabernákulum és a társmegváltó. A legtöbb anyai könnyet ejtett édesanyát Szent Fia, Jézus Krisztus a kereszten az emberiség édesanyjává avatta. Feltámadása után pedig valószínűleg nem hosszú idővel fölvitte a mennybe.
Jézus Krisztus nagymamájának, Szent Anna asszonynak a tisztelete hazánkban s főként a népi vallásosságban ehhez az ünnephez sokkal inkább kötődik, mint a július 26-i naphoz. Ezen a napon főként a meddő nők és az áldott állapotúak, a szülőasszonyok fordultak még inkább hozzá, a segítségét kérvén.
Ma, amikor megünnepeljük Égi Édesanyánk születésnapját, talán jó lenne elsőként az Ő édesanyja pártfogását kérni, a kis mai magyar ’aprószentekre’ gondolva. Évekkel ezelőtt kaptunk egy gyönyörű levelet egy egyéves kisfiú születésnapja alkalmából. Máté 600 gramm súllyal született, sokat imádkozott érte a baráti kör. Sokat fáradozott az orvosok és nővérek hada körülötte, de egy-egy jó, vigasztaló szóval, egy-egy papírzsebkendővel minden szükséges pillanatban ott álltak a szülők mellett is.
Máténak szerencséje volt, hogy még 2006-ban született. Bűvészmutatványszámba ment ugyan már akkor is mindent előteremteni a kórházban ahhoz, ami egy parányi pislákoló lángocska őrzéséhez nélkülözhetetlen. A pillanat törtrésze elegendő ahhoz, az első intenzív osztályon töltött hónapok alatt különösen, hogy kialudjon egy kis honpolgár életének mécsese. Nyolc százalékkal nőtt azoknak a szülőknek a száma, akik talán már emléket is állítottak elvesztett reményüknek az Angyalok szülei weboldalon. Magam gyakran felkeresem ezt az oldalt. Egy-egy kis emlékgyertyát gyújtok valamelyik picikére emlékező írás alatt. Isten vigasztaló jóságát kérem az anyukáknak és apukáknak, akik talán soha nem fognak abban a kimondhatatlan nagy örömben részesülni, hogy így szólítsa őket egyszer egy gyermek, aki az ő kislányuk vagy kisfiúk. Minden egészséges csecsemőért külön hálát adok, mert fogy nemzetünk, a mi egyre kisebb lélekszámú nemzetünk, aránytalanul gyorsan.
Pedig a magyar népnek hivatása van és volt a történelemben. Ahogyan Prohászka Ottokár írja, ennek a hivatásnak őrangyala is van.
„Nagyboldogasszony a magyar nép hivatásának őrangyala. 1896. szeptember 28-án volt 400 éve, hogy Nikápolynál török és magyar először szemben állt. Háromszáz éve nincs más hivatásunk, mint hogy a kereszténység lovagjai, a Szent Szűz választott vitézei voltunk. Hősiességünk felett az ő képe, az ő zászlaja lengett. Ha el kellett volna vesznünk, zászlaja lett volna szemfödőnk, s csendítésünk az Ave Maria estharang szava.”
„Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve? Új harcok, a kultúra harcai; új küzdelmek, a népboldogulás küzdelmei várnak ránk. Szellem, ész, munka, erény ezentúl a fegyver; megbírja majd a nemzet karja ezeket is? Ha hisz és szeret, ha téged tisztel, ha erényeidet saját életébe oltja: nemcsak hogy megbírja, de már a győzelem koszorúja után nyújtja ki kezét.”
Szent István életének esthajnalán nyújtotta koronáját Szűzanyánknak, hogy népének az ő esthajnalcsillaga örök időkig hajnalcsillaga legyen.
Dobos Marianne