„Amikor Lázárra gondolt és megdobbant a szíve, vajon nem érezhette magát József helyében, aki előtte álló testvéreit viszontlátva, nem gyászában, hanem egy pogány földön való teljes elhagyatottságában, mélyen megrendült lélekkel ’nem tudta tovább tartóztatni magát’, mintha saját könnyei lennének leghívebb támaszai enyhítésében annak a fájdalomnak, amelyet senkivel sem tudott megosztani?” (Boldog John Henry Newman)
„Amikor Józsefet apja szeretetének hírnökeként küldte testvéreihez, azok, őt meglátva, összebeszéltek: ’Itt jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg’ (Ter 37,19–20). Azután mégsem ölték meg, hanem lelketlenül egy kútba dobták, majd eladták rabszolgának az izmaelitáknak, akiktől egy idegen országba került, ahol nem ismert senkit. Ez Jákob fiainak részéről rendkívül kegyetlen és gyáva cselekedet volt, és ami még megrázóbbá teszi, az az, hogy József nemcsak ártatlan és védtelen volt, a saját öccsük, akit védelmezniük kellett volna, hanem még ráadásul annyira jóhiszemű és jóindulatú is, hogy nem kellett volna odamennie hozzájuk, hogy egyáltalán nem is került volna a kezeik közé, ha nem szeretett volna szívességet tenni nekik. Mármost ez a történet ugyan ki másra emlékeztetne, mint arra, akit a Szőlősgazda azzal küldött el a szőlőművesekhez, hogy ’a fiamat majd tiszteletben tartják’ (Mt 21,37–39), de a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: Itt az örökös, gyertek, öljük meg és szerezzük meg az örökséget. Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték’.”
Mennyire meg tudja indítani a jó szándékú emberi szíveket a gyermekek szenvedése. Milyen nagy az emberi részvét a szülők ehhez kötődő, talán még súlyosabb fájdalmai iránt, amikor gyermekük betegágya mellett virrasztanak vagy koporsója felett állnak. Mélyen belátható, hogy József testvérei milyen gonoszságot tettek, miközben nemcsak öccsük ellen tettek gonoszat, de tettük súlyosbítása a hazugság, amellyel apjuk elé mertek állni.
„Ádám-kór”. Nevezhetnénk így ezt a betegséget, ami világméretű járvány napjainkban. „Az emberek végül is azzá válnak, amit vallanak magukról: hideg, közömbös, profán lelkületűvé. Megvetéssel gondolnak Isten szolgáira, szentségekre, istentiszteletre, Igéjét lebecsülik, ritkán olvassák és sohasem tanulmányozzák. Minden hitvallást megvetnek, a másik embert saját maguk alapján ítélik meg, a lelkiismeretes magatartásnak pedig, ha ilyet látnak, rossz szándékot tulajdonítanak. Ezért szívükben hitetlenek, noha formálisan nem olyanok. Egyéni hitetlenségüket igyekeznek a vallás egyik vagy másik tétele elleni kifogásuk mögé rejteni. Ha pedig eljön a kísértés ideje, amikor nyíltan mutathatják magukat olyannak, amilyenek valójában, hirtelen elvetik keresztény hitüket és a csúfolódó világhoz csatlakoznak” (P.S.I.306) (1851,5,8).
A kereszt alatt csúfolódó világhoz. „Pedig a mi betegségeinket ő viselte és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét” (Iz 53,4–6).
A világ által követett életfelfogás ma talán még rosszabb, mint amit a maga idejéből Newman említ: „Nagy embertömegek mohó kapkodása időleges dolgok, evilági foglalatosságok, nyereség, nemzeti felbuzdulás, közös vagy egyéni előnyökkel kecsegtető spekulációk után.”
Ha ezt meggondoljuk, be kell látnunk, hogy ma talán még sokkal inkább ennek a világnak él a világ. Akár annak a gyönyöreit élvezi, kényelemben és gazdagságban, vagy az erőfeszítéseit szenvedi, mintha hályog nőtt volna az emberi szemekre. Hitetlenekké váltak, válnak: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Lk 16,13).
(2010)
(Folytatjuk)
(Az illusztrációk forrása: Pixabay)