„Úgy gondolom, nem véletlen, hogy az ’Ügy’ valahogy rokon Newman bíboros jelmondatával: ’Cor ad cor loquitur’ (’Szív a szívhez szól’). Júlia anya a szívével gondolkodott és a szívével ismerte fel Jézus szívét – azt az átszúrt szívet, amely a Szövetség, és a mi életünk forrása. Ha ehhez emblémaként a töviskorona társul, akkor világossá válik, hogy a Krisztussal való belső közösség az ő szenvedésével való összekapcsolódást jelenti. Ez hajlandóság a valóság által okozott sebesülések elfogadására. Aki az igazságért síkraszáll egy olyan világban, ahol kényelmesebb a hazugság, az vállalja a sérüléseket. És aki ebben a világban, ahol az önzés közelebb áll az emberhez, a szeretetért áll ki, az kiteszi magát a sérüléseknek, igent mond az átdöfött szívre, igent a töviskoronára. Ez a korona valódi királyi korona, amivel Krisztus a világ valódi uraként mutatkozik meg; megmutatja nekünk a halálig tartó szeretet és megbocsátás élő Istenének arcát. Ezen kor szorongattatásainak közepette együtt állunk a szenvedő Krisztussal és egyben részesülünk dicsőségében is. Ez a dicsőség a szeretet dicsősége. A szeretet pedig erősebb még a szenvedésnél és a halálnál is” (Joseph Ratzinger bíboros prédikációjából, elhangzott 2001. november 10-én a ’Krisztus Ügye’ lelki család pápai elismerése alkalmából tartott hálaadó szentmisén).
Miért is kérte Newman bíboros közbenjáró pártfogását Jack Sullivan? Erről saját maga így számol be: „Közbenjárását sohasem azért kértem, hogy gyógyuljak meg, mert azt túlságosan vakmerő kérésnek tartottam volna, hanem azért, hogy visszatérhessek a 3. és 4. év tanulmányi előadásaira és szerpappá szentelhessenek.” A műtét utáni második napon, noha néhány óránként kapja a morfiumot, mégis: „Jól emlékszem – írja visszaemlékezésében –, hogy hálatelt szívvel gondoltam Newman bíborosra, aki ezen a súlyos műtéten átsegített.”
A csodálatos gyógyulás Szűz Mária mennybevételének ünnepén, 2001. augusztus 15-én történt. A kitartó ima: „Newman bíboros, kérlek, segíts, hogy járni tudjak, és befejezhessem tanulmányaimat, hogy diakónussá szentelhessenek” – meghozta eredményét.
„Fölépülése teljesen hihetetlen, százszázalékig elképesztő. Ennyire gyors és tökéletes fölépülést még életemben nem láttam. Hajlékonysága és emelőképessége egy harmincéves férfinak felel meg.” Így látta az orvos, és nem tudott meggyőző, tudományos bizonyítékokkal szolgálni arra sem, hogy miért szűntek meg a fájdalmak nyolc hónapra a harmadik tanulmányi évben. A mágneses rezonancia vizsgálat eredményei ugyanis ebben az időszakban is olyanok, melyek egyáltalán nem voltak összhangban fizikai állapotával. „Orvostudományi magyarázattal én egyáltalán nem szolgálhatok, ha magyarázatot keres, forduljon Istenhez” – ezek a szavak adják Jacknek annak igazolását, amit az eltelt két évben a szíve mélyén már sejtett. Micsoda öröme lehetett, amikor az orvosa augusztus huszadikán lelkesen helyeselte, hogy folytassa a gyakorlatát. Mert mi is történt öt nappal hamarabb, amikor még az ágyban is haláltusának érezte, hogy megmozduljon? A gyógyulás hirtelen egy perc alatt következett be.
„Hirtelen valami melegség öntött el, és egész testemet békesség és öröm járta át. Megborzongtam, és bizsergett a bőröm, s olyan érzésem volt, mintha ez nagyon sokáig tartott volna. Azután erő áradt szét a tagjaimban, és magával ragadott valami hatalmas béke, öröm és bizalom, hogy végre járni tudok, teljesen megszabadulva a bénító fájdalomtól.” Aki már hónapok óta nem járt fájdalom nélkül, aki egyenesen állni sem tudott, és hosszabb ideje volt ágyhoz kötött beteg, sétálni akart. Megállt, kinézett az ablakon. Lélegzetelállítóan gyönyörűnek talált mindent. A virágok, a kék ég látványát. A percet, amikor a nővér telefonált feleségének, hogy jöjjön és vigye haza az egészséges férjét.
Mit érezhetett az asszony a vonal túlsó végén? Mi mindent megtapasztaltak addig is együtt, ’közös szellemi utazásukon’! Két gyermeket fogadtak örökbe, míg Isten kettőjük közös gyermekével áldotta meg házasságukat. Hat évvel házasságkötésük után, nem várt és nem remélt ajándék. Ilyen előzmény, ilyen közös élmény, és Carol mégsem vállalta el, hogy az első évben teljes mértékben és a következő háromban is, valamelyest, mint ahogy az a házastársnak is kötelező, részt vegyen ő is az oktatásban. Ezért kérte férje, hogy kérvényét mégse utasítsák el, hanem azt a két év múlva induló képzésig tartsák függőben. Eget ostromló imái az utolsó pillanatban, a jelentkezési határidő lejárta előtti estén hallgattattak meg. Szűz Mária segítette. Ezen a magasztos ünnepen mi is történhetett? Milyen újabb kegyelemmel tüntette ki őket Isten? Isten, aki ezt az alázatosokkal teszi. Amikor már teljesen lesújtottak, teljesen elveszettek, Jézus, mint az eltévedt bárányt a jó pásztor, maga veszi vállára őket a súlyos szenvedéseik, a nagy nehézségeik idején. Bekötözi sebeiket. Testével és Vérével táplálja őket.
„Jó reggelt Newman bíboros, közbenjáróm és pártfogóm!” – így kezdi attól a naptól fogva minden napját Jack Sullivan. Az ő életében akkor az, hogy szerpappá szentelhették 2002. szeptember 14-én, Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, csak eszköz volt a cél felé vezető úton. Az eszközt célnak tekinteni minden bűn lényege. Az eszköz életünkben lehet ezerféle, de a cél csak egy. Az emberélet középpontja a természetfölötti mennyország.
„Ha van Isten – és nyilvánvalóan van –, akkor ebből következik, hogy az isteni irgalom nem hagyja az embert elveszni. Ezért az üdvösség isteni terve nem valamiféle az életet kényelmesebbé tevő lehetőségként van fölajánlva, hanem ez az egyedüli eszköz, amely kimenti az embert az erkölcsi özönvíz hullámaiból” (Jáki Szaniszló: Newman kihívása).
Ez Noé egyetlen bárkája. Az talál rá, aki az Isten, a természetfölötti szolgálatába áll…
(2010)
(Vége)