Porba hullt terveink meztelen gyászoljuk, mint az Emmausba tartó tanítványok. Bár gördül a kő, s üresen tátong a luk, nem ismerjük fel a mellénk szegődő lángot.
Napestig mesél nekünk tömjénfüst nélkül, nem zeng kórus, sem királyt nem koronáznak, nem értjük a lényeget, de szívünk szédül, észrevétlenül szökken virága a szárnak.
Krisztus kísér egészen kenyértörésig, velünk van ebben a nagy-nagy hallgatásban, kik az övéi, most szívükben megérzik, nemcsak tavasz, de igazi feltámadás van.
