A felhívásunkra beküldött válaszok
1.
„Ha oly sokat csatáztam hasztalan, / Csatázzam újra, és boldog leszek.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Az egyik kedvenc idézetem azzal kapcsolatban, hogy miért nem szabad feladni. Lehet, az ember próbálkozik százszor, nem sikerül elérnie a célját, feladja, pedig lehet, pont’ százegyedszer sikerülne. A csata és a boldogság ellentéte számomra azt jelenti, hogy minden rossz dolognak lehet jó a vége, és minden jó dologban lehet rosszat találni. (A. P.)
2.
„Elhull a virág, eliramlik az élet…” (Petőfi Sándor: Szeptember végén)
A költő ebben a sorban az elmúló időre utal, arra, hogy úgy múlik el egy élet, ahogy elhullik a virág. Egy emberi élet egy pillanat alatt elillan. Mintha meg sem történt volna. Az életet a virághoz hasonlítja; a kivirágzás a megszületés, az elhullás pedig a halál szimbóluma. (SZ. A. T.)
3.
„De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, / A tél dere már megüté fejemet.” (Petőfi Sándor: Szeptember végén)
A költő ezekben a sorokban is az elmúló időre és az öregedésre gondol. Fiatal koromban nem teljesen értettem ezeket a sorokat, de ahogy idősödőm, egye jobban világossá válik számomra, hogy a „tél dere már megüté fejemet” sorral a haj megőszülésére gondol a költő. (SZ. A. T.)
4.
„Minden, mi él, egyenlő soká él, / A százados fa s egynapos rovar. / Eszmél, örül, szeret és elbukik, / Midőn napszámát, s vágyait betölté.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Egy nap alatt is meg lehet változtatni a világot és a jövőt. Nem szabad az elmúláson aggódni, mert mindannyian addig létezünk, amíg léteznünk kell. Egy teljes élet, kerek történet akkor is egy egész, ha száz év eseményét foglalja magába, és akkor is, ha három nap eseményét. (K. Zsófia)
5.
„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komédiának s múlattatni fog.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Ahhoz, hogy boldogok legyünk, fontos, hogy mindenben meglássuk a jót. A világ nem fekete-fehér, minden egyes dolog összetett, ezért mindenben lehet találni valami jót. (Z. L.)
6.
„Őseinket felhozád / Kárpát szent bércére” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
A költő a honfoglalásra tesz utalást ezekben a sorokban, miszerint Isten segítette az ősmagyarok útját a Kárpát-medence irányába. (Névtelen olvasó)
7.
„Amit tapasztalt, érzesz és tanulsz / Évmilliókra lesz tulajdonod.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Bárki bármit elvehet a másiktól, bármit, ami tárgyiasult dolog. De az érzéseit, a tapasztalatait és tudását sosem. (Kovács Rózsa)
8.
„A tett halála az okoskodás.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Az ember hajlamos túlgondolni a legapróbb dolgokat is, ahogy személy szerint én is. Sok lehetőséget elvesztegettem életem során, csak mert alaptalanul féltem valamitől, mert túlgondoltam apróságokat, amik nem jelentettek semmit. (L. Tibor)
9.
„Itt az idő, most vagy soha!” (Petőfi Sándor: Nemzeti dal)
A költő ebben a sorban véleményem szerint arra gondolt, hogy most kell cselekedni és nem máskor, mivel ebben az időszakban Európa-szerte forradalmak és szabadságharcok kezdődtek, mentek végbe. A költő az elnyomásban élő magyar népet lázadásra szólítja fel az elnyomó hatalom ellen.
10.
„Rabok legyünk, vagy szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok!” (Petőfi Sándor: Nemzeti dal)
A költő eleinte kérdést fogalmaz meg a magyar nép felé, majd választás elé állítja azt: a rabság és a szabadság közül kell választani. A döntés szükségességét a sor végén szereplő felkiáltójel jelzi – hogy tartózkodásnak helye nincs.
11.
„Kárhozottak ősapáink, / Kik szabadon éltek-haltak, / Szolgaföldben nem nyughatnak.” (Petőfi Sándor: Nemzeti dal)
A költő azokra a magyar ősökre utal, akik szabadon éltek, és jelenleg a túlvilágról nézik, hogy testük olyan földben nyugszik, amely más ország elnyomása alatt van. Mint ahogy a vers egészében véleményem szerint Petőfi Sándor többször fejezi ki különböző módokon azt, hogy az elnyomásnak véget kell vetni.
12.
„Fényesebb a láncnál a kard, / Jobban ékesíti a kart, / És mi mégis láncot hordtunk! / Ide veled, régi kardunk!” (Petőfi Sándor: Nemzeti dal)
A költő ezekben a sorokban hasonlatot tesz a lánc és a kard között. A lánc a rabszolgaság és elnyomás jelképe, míg a kard a szabadság és az erő szimbóluma. Véleményem szerint a kard fényes jelzőjével a szebb és jobb múltra és lehetséges jövőre gondolt a költő. Az „Ide veled, régi kardunk” sorban a régmúlt dicsőségét eleveníti fel Petőfi Sándor.
13.
„A magyar név megint szép lesz, / Méltó régi nagy híréhez.” (Petőfi Sándor: Nemzeti dal)
Ezekben a sorokban a költő egy dicső jövőképet lát maga és a magyar nép előtt. Egy szabad országot, amilyenben az őseink éltek. A magyar nép múltbeli nagyságára is kitér Petőfi Sándor, felidézve, hogy egykoron erős és független nemzet volt a magyar.
14.
„Mit rákentek a századok, / Lemossuk a gyalázatot!” (Petőfi Sándor: Nemzeti dal)
Véleményem szerint a költő ebben a két sorban arra tesz utalást, hogy a török és Habsburg elnyomás bemocskolta a magyar nemzetet és az ország felszabadítása lemosná ezt a gyalázatot.
15.
„Hol sírjaink domborulnak, / Unokáink leborulnak, / És áldó imádság mellett / Mondják el szent neveinket.” (Petőfi Sándor: Nemzeti dal)
A költő a jövő nemzedékére utal, amely áldja azt az előző generációt, amelyik akár a halál árán is, de felszabadította a rabszolgaságból a nemzetet. Amikor először tanulmányoztam a verset, számomra nem volt világos, hogy mi volt a költő üzenete ezekben a sorokban, de ahogy idősödtem és több tudással rendelkeztem a magyar történelemre vonatkozóan, már megértettem, hogy Petőfi Sándor mire gondolhatott ezekben a sorokban.
(Erdély jeligére)
16.
„Hozz rá víg esztendőt, / Megbünhödte már e nép / A multat s jövendőt!” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
Kölcsey Ferenc ezekben a sorokban jobb jövőt kér a magyar nép részére azt írva, hogy megbűnhődte a magyar nép a múltbéli és a jövőbeli bűneit is. (Kiss Gábor)
17.
„Örüljünk, okosabb világ van, / Örüljünk, hogy mi élünk abban.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Gyakran elfelejtjük, hogy napról napra egyre több minden van, ami könnyíti az életünket. Folyamatosan fejlődünk és fejlesztjük a környezetünket. Régen sok minden nehezebb volt a modern technológia és modern megoldások nélkül. (P. Z.)
18.
„Zászlónk gyakran plántálád / Vad török sáncára” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
Kölcsey Ferenc a fenti sorokban a törökök elleni harcokra utal.
19.
„Hajh, de bűneink miatt / Gyúlt harag kebledben, / S elsújtád villámidat / Dörgő fellegedben, / Most rabló mongol nyilát / Zúgattad felettünk, / Majd töröktől rabigát / Vállainkra vettünk.” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
A költő ebben a versszakban a magyarok bűnei miatt az Isten haragjaként utal a tatárjárásra és a török hódoltság bekövetkezésére, miszerint ez a korábban elkövetett bűnök miatt kapott büntetés lett volna a magyar nép részére.
20.
„Isten, áldd meg a magyart / Jó kedvvel, bőséggel, / Nyújts feléje védő kart, / Ha küzd ellenséggel” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
Véleményem szerint a költő a vers első részében az Isten áldását és védelmét kéri a magyar nép részére.
(Anonimus)
21.
„Mi jó az értelemnek, / Kacagni ott, hol szívek megrepednek.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Mindig is ez volt a kedvenc mondatom a műből. Lucifertől hangzik el ez a két sor, akit mindig negatív karakternek képzelünk, pedig ő a szükséges rossz. Jó és rossz csak együtt létezhetnek, így Lucifer nagyon fontos alakja a műnek is. Mindannyiunk egy része Isten és mindannyiunk egy része Lucifer. Senki nem teljesen jó és senki nem teljesen rossz. Mindannyian kacagunk és mindannyiunknak „repedt már meg a szíve”. Nem lehetünk csak boldogok, és olyan sem lehet, hogy csak szomorúságot érzünk. (T. M.)
22.
„Föltámadott a tenger, / A népek tengere” (Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger)
Petőfi ezzel a két sorral utal a magyar szabadságharcra, a tengert asszociálja a magyar néphez. A föltámadás pedig maga a felkelés, a lázadást jelenti az elnyomással szemben. (Géza)
23.
„Trombita harsog, dob pereg, / Kész a csatára a sereg.” (Petőfi Sándor: Csatadal)
A költő a vers első két sorában szerintem a katona csata előtti pillanatait írja le. A dobpergés és a trombita harsogása a legtöbb esetben a sereg adrenalinszintjének az emelésére szolgált és megadta a ritmust a meneteléshez. (Nemzet fia)
24.
„Vár állott, most kőhalom” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
Minél jobban belemélyülünk a költeménybe, annak hangulata egyre elkeseredettebb és egyre csak jelennek meg az idő elmúlására tett metaforák. A várból már csak egy kőhalom maradt, mivel az idő elmúlásával összedőlt. (Zoltán J.)
25.
„Én a komédiát lejátsztam, / Mulattattam, de nem mulattam.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Sokunknak ismerős lehet egy síró bohóc képe, ami annyira sok irodalmi művet és szórakoztatófilmet megihletett. Szinte szürreális sírni látni egy alakot, akiről mindenkinek a nevetés, a lufik és a szórakozás jut eszébe. Nekem erről a két sorról mindig egy síró bohóc jut eszembe – akiknek az a munkájuk, hogy mosolyt csaljanak a gyerekek és felnőttek arcára egyaránt, és nem várnak semmit cserébe, ami őket tudná boldoggá tenni. És azok az ismerőseim is eszembe jutnak, akik rengeteg megpróbáltatáson mentek át életük során, mégis mindig ők az elsők, akik másoknak segítenek, akiket sosem láttam sírni, akiket bármilyen problémánkkal felhívhatunk. Sokan közülük éveken át keresték a békét és a nyugalmat, mert nem jutott nekik korábban, mások felé mégis mindig biztonságot és szeretetet biztosítottak. Mindent megtesznek azért, hogy a szeretteik sose érezzék azt a fájdalmat, csalódottságot és kétségbeesést, amin ők mentek keresztül. És gyakran eszembe jut, hogy vajon mi is törődünk velük eleget? (Szabó T.)
26.
„Mi emeltük föl először / A cselekvés zászlaját, / Mi riasztók föl zajunkkal / Nagy álmából a hazát!” (Petőfi Sándor: A márciusi ífjak)
Itt a költő saját magukról mint forradalmárokról ír, akik felébresztették a nemzetet, és harcra, ellenállásra buzdították a magyar népet. A márciusi ifjakat dicséri, merthogy ők emelték fel először hangjukat a Habsburg felsőbbrendűséggel szemben. (Jelige: Brassó)
27.
„Csak egy van, amitől őt félthetem, / Hogy önmagát nem győzi meg.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Mind saját magunk legnagyobb ellenségei vagyunk. Magunkat korlátozhatjuk és magunkat befolyásolhatjuk a leginkább. A saját elvárásainknak kell megfelelnünk és a saját akadályainkat kell kiküszöbölnünk. Saját magunk vagyunk a legnagyobb riválisunk. (Névtelen olvasó)
28.
„Egy gondolat bánt engemet: / Ágyban, párnák közt halni meg!” (Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet)
A költő elszánt forradalmár- és szabadságharcosként nyilvánvalóan hősi halálra vágyott, a csatatéren küzdve hazája szabadságáért. Ez – legalábbis azt hiszem – mind a mai napig mindenhol a katonák főbb vágya: hogy ha meg kell halni, akkor hősi halált halhassanak. (Sz. Aladár)
29.
„Kedv s öröm röpkedtek, / Halálhörgés, siralom / Zajlik már helyettek.” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
Kölcsey Ferenc ezekben a sorokban ismételten a magyar nép szomorúságára tesz utalást, miszerint a remélt győzelmi örömet az elesés halálhörgése és siralma váltotta fel. A vers több része is akár több magyar történelmi időszakra igaz, olyan tragédiákra is, amelyek jóval a vers megírása előtt sújtották a magyar népet, gondolva itt a tatárjárásra, de akár a jelen napokban olvasva több történelmi esemény is eszünkbe juthat, amelyekre a költő nem is gondolhatott, olyan szomorú események, mint az 1848–1849-es szabadságharc leverése és az utána következett véres és kegyetlen megtorlás. (Attila)
30.
„Csodálatos, az ember hő kebellel / Eseng epedve szerelem után, / S csak kínt arat.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
A szerelem velejárója a fájdalom és a csalódás is. A tökéletes egyensúly érdekében muszáj lennie valaminek, ami fáj, mert semmi nem létezik, ami tökéletesen ártatlan és gyönyörű. (Szerelem jeligére)
31.
„Vérözön lábainál, / S lángtenger fölette.” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
Ebben a két sorban Kölcsey Ferenc akár a pokolra is utalhat, a pokol elképzelhetetlen szörnyűségére, miszerint ott vérözön és lángok vesznek minket körül. De főleg utal a sok harcra, amit népünk az évszázadok során megvívott, a veszteségekre, amiket elszenvedett, a kínokra, amiket a szabadságért vívott küzdelmeiben átélt.
32.
„Lassan hervadni el, mint a virág, / Amelyen titkos féreg foga rág; / Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, / Mely elhagyott, üres szobában áll.” (Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet)
Ebben a versrészletben az elmúló időre, az öregedésre több hasonlatot is tesz Petőfi: az egyik a virág elhervadása, a másik a gyertyaszál elfogyása. Továbbá a halálra is tesz utalást – a féreg foga rág sorban –, az idézet utolsó sorát olvasva pedig a magányra gondolhatunk. (Kiss Sándor)
33.
„Az élet mellett ott van a halál, / A boldogságnál a lehangolás / A fénynél az árnyék, kétség és remény.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Akkor lehet harmónia a világban, ha minden jó dolognak megvan a saját maga rossz párja. Persze ez csak akkor igaz, ha nem gondolunk annyira mélyen bele, hogy valami ténylegesen csak rossz lehet, vagy ténylegesen csak rossz. Minden apróság ennél jóval összetettebb, semmit nem lehet egyetlen tulajdonsággal tökéletesen megmagyarázni. (S. F.)
34.
„Hányszor zengett ajkain / Ozman vad népének / Vert hadunk csonthalmain / Győzedelmi ének!” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
A versnek ez a része a törököktől elszenvedett vereséget idézi fel. A költő Ozman vad népeként utal a győztes törökökre, a vert hadunk csonthalmain sorban pedig akár gondolhatunk az idő elmúlására is, vagyis arra, hogy a legyőzött magyar seregből már csak csonthalom maradt. (Kiss Gábor)
35.
„Bújt az üldözött s felé / Kard nyúl barlangjában, / Szerte nézett s nem lelé / Honját a hazában” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
Ezekben a sorokban Petőfi szavai a magyar történelem nagyon sok időszakára hasonlatok lehetnek, gondolhatunk itt a török megszállásra, a Habsburg elnyomásra… A magyar történelem során gyakran ismétlődő kép, hogy a magyar nép nem ismer rá a saját országára, mivel nem a magyar törvények vannak érvényben, nem a magyar a hivatalos nyelv, más országok szokásai vannak ráerőltetve a magyar népre stb. (K. E.)
36.
„Isten, áldd meg a magyart / Jó kedvvel, bőséggel” (Kölcsey Ferenc: Himnusz – A magyar nép zivataros századaiból)
Az „Isten, áldd meg a magyart” kéréssel semmi bajom nincs. Sőt csatlakozom a kérőkhöz. De ezt a kérést a himnuszból levezetni csalás! Kölcsey versében az első sor utolsó szava („magyart”) után nincs sem vessző, sem pont, sem felkiáltójel, ami nyelvtanilag azt jelenti, hogy olvasd tovább. Tehát: áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel. Vagyis Kölcsey Istentől nem áldást kér, hanem jókedvet és bőséget. A magyar „megáld” igének „adni” jelentése is volt, s talán még ma is van, de inkább negatív értelemben: „Jól megáldott engem az Isten ezzel az emberrel” – mondják asszonyok, akiknek például részeges a férjük. (Jacsman János)
