Ne finomkodjunk feleslegesen, ne próbáljunk szépíteni a dolgon: Szerencsefi bizony nem keveredett kapcsolatba semmiféle munkának nevezhető valósággal az élete során. Hogy egyáltalán életben maradt, azt a különleges képességének köszönheti. Ha éhes volt, és meglátott az utcán egy elejtett zsömlét, kiflit vagy valami mást, szépen átbucskázott a fején, és máris kutya lett belőle, akinek nem okozott a legkisebb mértékben sem testi vagy lelki megpróbáltatást jóllakni az ilyesfajta ételmaradékokból.
Szerencsefi a legjobban hanyatt fekve morfondírozni szeretett a világ folyásán, de egyáltalán nem zavarta, ha hét esztendeig nem jutott eszébe semmi érdemleges. Közben el-elbóbiskolt, talán álmodott is valami szépségeset, mint aki jól végezte dolgát.
Egyszer aztán azt álmodta, hogy kicsi isten is lehetne belőle, ha nagyon akarná. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha ennek a szónak, hogy akarat, tisztában lett volna az értelmével. Kilenc nap és kilenc éjjel törte a fejét, de nem jutott semmire.
Kiült egy rusnya telet és egy rügyfakadásos, reményteli tavaszt egyhelyben, s várta, hogy a nagy természet súgja meg neki, mitévő legyen. Arra várhatott!
A nyara még ráment arra, hogy a gondolatait összeszedje, és eljusson a kiábrándító igazságig, miszerint a nagy természet nem sugdolózik, és esze ágában sincs megmutatni senkinek, merre induljon el.
Szerencsefi feje kótyagos lett a sok okoskodástól. Úgy érezte, valamivel el kell ütnie az időt, hogy meg ne zavarodjon. Egy folyó mellett találta magát, s ahogy a kacsákat, halakat viháncolni látta a vízben, az jutott eszébe: miért ne próbálhatná ki valamelyikük életét? A halakét a víz mélyén valamennyivel biztonságosabbnak vélte, így egy hatalmas harcsát választott átmeneti porhüvelyének. Aztán zavarni kezdte, hogy a többi hal úgy bámul rá, mint a véres rongyra, és nem tud közelebb keveredni semelyikhez, mert elmenekülnek előle. Pedig nem volt gusztusa egyikhez sem, de szegény halacskák ezt honnan tudták volna?
Kiúszott hát a partra Szerencsefi, és újra emberként bukdácsolt tovább. Ahogy felnézett az égre, meglátott egy gólyát. Olyan csodálatos ívben szelte a levegőt, hogy tüstént kedve kerekedett hozzá. No, az volt csak az igazi látvány odafentről, ahogy a porszememberek jöttek-mentek, mint a megkergült hangyák! A templomtorony bezzeg nem látszott olyan fenyegetően tekintélyesnek, ahogy lentről, és a falu máskor bejárhatatlanul nagy piaca is akkorka lett, mint a kislányoknak fából készített játékszoba.
Már éppen barátkozni kezdett a gólyaélettel Szerencsefi, amikor mellé repült egy gólyamama fülsüketítő kelepeléssel. Arra akarta rávenni ábrándos lelkű főhősünket, hogy gyűjtsön szorgalmasan gyíkot, halat, békát állandóan éhes fiókáinak. Szerencsefinek sem kellett több, úgy elrepült a közeli sűrű erdőbe, hogy hét évig nem talált ki belőle, pedig gólyából róka lett, aztán medve, egy gyönyörű lány miatt nyuszi, akiről azt képzelte, hogy az élete végéig simogatja, dédelgeti, magához szorítja, mint egy újszülöttet. Nem így történt, de legalább újra emberek közé került, mert végül is alapvetően Szerencsefi közülük való volt.
A szép lány folyamatosan etette, dicsérgette, becézgette, Szerencsefi már olyan kövér lett, hogy csak rágcsálni tudott. Sejtette, hogy ez így nem lesz jó. Egyik reggel megmozgatta a bajuszát, két lábra állt s kivetette a mellét is, mint aki legény a talpán.
S hát, láss csodát, éppen a lányhoz illő fiatalember lett belőle, és boldogan élhettek volna, míg meg nem halnak, de Szerencsefi még a lány miatt sem óhajtott dolgozni, anélkül pedig nincs becsülete senkinek egy tisztességes háznál. Azt azonban érezte, hogy megfutamodott vérével valamit kezdenie kell.
Doromboló macskaként igyekezett a legjobb családok hálószobáiban körülnézni, hátha talál valami megoldást egyre kínzóbb vágyainak enyhítésére. Igézetes népekkel találkozott, annyi szent, de nem tudta kifundálni, milyen módon intézze úgy a dolgokat, hogy neki is minden jó legyen.
Hét évig aludt egy fa odvában. Újra azt álmodta, hogy kicsi isten is lehetne belőle, ha nagyon akarná. Most a megfutamodott vére belesodorta az esztelen próbába: átbucskázott helyes kis macskafején, és várta, hogy isten legyen.
Egy gombát szedő kislány talált rá Szerencsefi holttestére az odvas fa alatt. Nem tudja senki, sikerült-e a nagy kísérlet, lelke milyen minőségben és merre szállt. Jelentéktelen porhüvelye mindenesetre itt maradt.
Horváth Gábor Miklós