Kezében kopottas nádtollával agyagtáblába karcol tegnapot: Lássa az ember, az idő rávall, de ha szófogadatlan, rátapod. A múlt, mint repedt és érthetetlen jelkép a kezdetek kezdetéről, ó-sumér s új-akkád képjelekben intve és óvón jövőnk felé dől. A szikkadt tábla épp tenyérnyi, kopott drappjában karcos a sorsunk. Ha nem értjük, többszáz nemzedéknyi kútmélyből fog üzenni, hogy: voltunk…
