Amikor a fájdalom, a gyász megszüli maga szépségét, a szépség meg maga fájdalmát, a gyászt…
Drága Cica!
Osztálytársaid s magam nevében is úgy, olyan nagyon szeretnék hozzád méltó szavakat mondani! Nem tehetem, nem tehetem, képtelen vagyok rá. Úgy érzem, távozásoddal – e világból, közülünk –
mintha megnyílt volna az ég három felé,
lábunk alatt hasadna föld kettőfelé…
Beléd kapaszkodunk, Cica, arcod, lelked tükrének tiszta mosolyába.
Hogy ki voltál nekünk?
Cica voltál, maradtál. Ember voltál. Tanítónéni voltál, többkötetes szerző, költő-író. Felnéztünk, büszkék voltunk, vagyunk Rád.
Most már onnan, fentről add tovább a szókat, szavakat, mint fáklya lángja, csillagfény és napnak ragyogása égen.
Mint mag szélben az elhintett szók, anyanyelvünk szépsége tovább világítsanak szívünkben, olvasóid szívében. Nyugodalmad legyen csendes. Béke poraidra.
Őszinte részvétünk, vigasztalást szerető családodnak…
a régi-régi diák-osztálytársaid 2024. május 25-én
M. Simon Katalin
Májusi eső
Miért szomorkodsz, szép tavasz?
Látod, a fű már egy arasz,
egyre nyúlánkabb a napfény,
serdül a levél ág hegyén.
Aranykönnyeim hullatom,
szökkenő szárnak jutalom,
virágsziromnak arcvize,
sarjadó élet ereje.