Ritkán fordul elő a magyar irodalomtörténetben, hogy anélkül tekintünk valakit nemzeti költőnek, hogy vállalná azt a közéleti szerepet, amely Petőfi Sándor, az 1848-as forradalom vezéralakjának mintájára társadalmi és nemzeti felelősséggel ruházza fel a magyar költőt.[1] Szabó Lőrinc viszont egyike azon keveseknek, akik ilyen szempontból kivételnek számítanak, hiszen az ő életműve olyan magyar versekből áll, amelyek elsősorban a költő magánéletét helyezik előtérbe, és hazaszeretetről tanúskodnak ugyan, de mentesek a politikai állásfoglalástól.
Több generáció nőtt fel erősen személyes hangvételű költészetén, amelyet az irodalomtudomány szubjektív vagy vallomásos lírának szokott nevezni. Az óvodás gyermekek körében a legnépszerűbb költeményei közé azok tartoznak, amelyek saját gyermekei, Lóci és kis Klára iránti figyelmét és szeretetét mutatják be, vagy saját személyes emlékeit idézik fel Magyarország különböző tájairól 1945 és 1957 között a Tücsökzene című kötetben. A középiskolában a magyar diákok költészetének az európai és az erotikus oldalát ismerik meg az olyan költemények jóvoltából, mint a Mozart hallgatása közben vagy a Semmiért egészen. Az irodalomtörténészek pedig A huszonhatodik év című szonettciklusát tartják a legtöbbre, amely a szeretőjével, Korzáti Erzsébettel huszonöt éven át tartó házasságtörő viszonyának érzelmi intenzitását és intellektuális mélységét szólaltatja meg az Erzsike öngyilkosságával kezdődő gyászév során. Ennek a szonettciklusnak amagyar irodalomtörténetben betöltött kitüntetett szerepe az angolszász költészetben leginkább Ted Hughes Születésnapi levelek című kötetéhez hasonlítható. Szabó Lőrinc a saját költészetén túl műfordítóként is jelentős irodalmi örökséget hagyott hátra. Az általa magyarra fordított klasszikusok között olyan szerzőket találunk, mint Baudelaire, Verlaine, Raicine, Shakespeare, Coleridge, Byron, Keats, Goethe, Hesse, Yeats, Shelley, Rosetti, Kipling, Tennyson, Whitman, Puskin, Ovidius vagy Horatius.
A fentebb említett versei nyomán kialakult kép miatt a legtöbb magyar olvasó számára nagy meglepetést jelent a költő Meglepetések című verse, amely egyértelmű utalásokat tesz a 1956-os forradalom eseményeire. Miután 1990-ben a Vers és valóság című kötetben Kabdebó Lóránt közölte először a vers mindhárom szakaszát, kétségtelenül az ő érdemének számít, hogy ma már Szabó Lőrinc kulturális identitásának azt a rétegét is megismerhetjük, amely a személyes költői hangján túl a hagyományos magyar költészet és hazaszeretet szólamát is hallhatóvá teszi.
Mialatt 1956. október 23-án Budapesten a békés tüntetésből forradalom bontakozott ki, Szabó Lőrinc szülővárosában, Miskolcon volt, mert Illyés Gyulával együtt a helyi TTIT (Természet- és Társadalomtudományi Ismeretterjesztő Társulat) nevében Bihari Sándor meghívta egy szerzői estre. A miskolciak minden kedden ehhez hasonló rendezvényt tartottak, hogy az irodalom ürügyén bármi olyan dolgot megvitassanak, amiről tilos volt nyilvánosan beszélni.[2] A budapesti eseményekről a két költő még aznap este, a feleségeik és helybeli barátaik társaságában elköltött vacsora alatt értesült, de a távolsági közlekedésben támadt fennakadások miatt október 25-ig nem tudtak visszatérni a fővárosba. A váratlan eseményekre adott legelső válaszát Szabó Lőrinc az Ima a jövőért című esszéjében vetette papírra, ami az Irodalmi Újság november 2-i számában jelent meg.[3] Ebből az esszéből tudjuk, hogy számukra a forradalom Miskolcon eltöltött első két napja viszonylag nyugodtan telt, míg Budapesten a történelem nem várt fordulatot vett és az ország szinte csodával határos módon felszabadult. Bár a költő nagy örömmel éltette a nagy bálvány, vagyis a Sztálin-szobor ledöntésével kezdődő eseményeket, a jövő iránti aggodalmának is hangot adott.
Akként is fel kell szabadulnunk, hogy megmentsük magunkat és jövőnket az elmúlt tizenkét év bűneinek ismétlődésétől és ismétlésétől. Sok jóvátennivaló vár még ránk, sok becsületes igazságtétel, aminek szüksége csak ezután fog kiderülni. S ami nélkül nem nyugodhatnak meg igazán a lelkek. Magyarországot a fiai, a szenvedése és kétségbeesése szabadították fel. Váltsa meg most a szent munka és valami hasonlata a mennyei igazságnak a földön.[4]
November 4-én, amikor a szovjet csapatok erős csapást mértek Budapestre és minden nagyobb magyar városra, már egyértelművé vált, hogy az a szabadság, amit a költő az esszében éltetett, nem tarthat sokáig. Azonban a Meglepetések című versében, amit minden bizonnyal decemberben fejezett be, már máshogy látta az eseményeket. Egy rádióinterjúban azzal magyarázta a címválasztást, hogy a vers „az élet szép és rút meglepetéseiről” szól.[5] Egykori tanítványa, Lakatos István emlékei szerint még október végén Miskolcon a lerombolt épületek váratlan látványa késztette arra, hogy megírja ezt a verset.
– A zsarnokság mindig ostoba – mutat Lőrinc a szétlőtt házakra. – Végső fokon mindig ostoba. Az értelem ebben reménykedhet. Egy zsarnok lehet jó taktikus, de mindig rossz stratéga. A pillanatnyi célért habozás nélkül feláldozza a távolabbit. Győz a jelenben, következésképp elveszti, amivel áltatja magát, csal bennünket, saját jövőjét.
A Városmajor előtt visszatér saját témájára. Verset készül írni a forradalomról. ’56-ról, igen. A Szózatét parafrazálja. Néhány sort elmond belőle. Az alapgondolatra emlékszem csak: a sírt, melyből nemzet kel föl, ujjongó népek veszik körül.[6]
A verset a XIX. századi hazafias óda, Vörösmarty Mihály Szózat című verse ihlette, amelyre a magyar nép a mai napig a nemzet második himnuszaként tekint. Viszont fontos és egyáltalán nem véletlen eltérés a két vers között, hogy Szabó Lőrinc alapgondolata, miszerint „S a sírt, melyből nép lép ki, / már ámúlva nézte a világ”[7], ellentmond annak a jóslatnak, amely Vörösmarty versében úgy hangzik, hogy „S a sírt, hol nemzet sűlyed el, / Népek veszik körűl, / S az ember millióinak / Szemében gyászköny űl.”[8] Ez a versszak Johann Gottfried Herder XVIII. századi jóslatára utal, amely szerint a szláv, germán és újlatin népek által közrefogott magyar nyelv és így a magyar nép kihalásra van ítélve. Anemzethaláltól való félelem olyan erősen volt jelen a XIX. és a XX. századi közgondolkodásban,[9] hogy nem csoda, ha a patrióta magyar költők egyaránt hangot adtak a belenyugvásnak és a tagadásnak is.
A Meglepetések című versnek nemcsak az alapgondolata származik Vörösmartytól: Szabó Lőrinc a Szózat rímképletét is tőle kölcsönözte, hiszen az ő versében is csak a páros sorok rímelnek. A tanítványa ugyan ezt nem említette meg, de van egy másik emblematikus költemény is, amely Szabó Lőrinc versének formai és képi világát egyaránt meghatározta. Petőfi Sándor Nemzeti dalához hasonlóan a Meglepetések ritmusa is a leghagyományosabbnak tekinthető, nyolc szótagos rímes sorokból álló magyar versformán, az úgynevezett „ősi nyolcas”-on alapul. A prozódiai hasonlóságon túl az utolsó előtti sor, vagyis a „Nem! Rabok tovább nem leszünk!”[10] szó szerint is felidézi Petőfi versének refrénjét, vesd össze: „A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!”[11]
A verskompozíciót három, egyenként hat négysoros versszakból álló, önálló alcímmel is jelölt, teljesen elkülönülő szakasz alkotja (I. Gyanútlan vers október 15-én; II. Egy hét múlva; III. December közepe),amely azt sugallja, hogy erre a versre mint egy személyes és történelmi emlékeket felidéző és kronológiai sorrendben felvillanó képsorozatra tekintsünk. A legelső és a legutolsó versszakban ismétlődő költői kép, „Szájon csókol a pillanat” és „De csak szájon csókol a perc”[12], egy sajátos gondolati keretbe foglalja a verset és személyes érintettséget ad hozzá. A lírai én egyéni nézőpontja és kétségei teljesen előtérbe kerülnek, amikor azt igyekszik felidézni, mi történt decemberben.
És Valami tanácskozott
és aztán Ugyanaz, megint,
és züllött, körben, minden a
Föld züllött szokása szerint;
s a talpak jártak. Nem tudom,
már nem tudom, hogy volt s mi lett.
Már nem tudom.[13]
Azonban némi ellentmondás érezhető az1956-os eseményeket felidéző, kissé zavart emlékképek és azon fontos történelmi események között, amelyeket a Szózatra való intertextuális utalások hívnak elő. A „Szabadság, itt hordozta hős / zászlaidat az ifjúság!”[14] sor hallatán a magyar olvadónak a Szózat alábbi sorai jutnak eszébe: „Szabadság! itten hordozák / Véres zászlóidat, / S elhulltanak legjobbjaink /A hosszu harc alatt.”[15] Ehhez hasonlóan a vers utolsó sora: „És: Isten áldd meg a magyart!”[16] szó szerint idézi fel Kölcsey Ferenc Hymnusának első sorát („Isten áldd meg a magyart”[17]), amely lényegében egy a magyar nép jövőért könyörgő fohász kezdete.
Ezek a magyar hazaszeretet kanonikus verseire történő egyértelmű utalások felülírják a szubjektív visszaemlékezés hangját és ezáltal a Meglepetések kitüntetett szerepet kap Szabó Lőrinc életművében. Az persze egyértelmű,hogy 1960-ban a versnek csak az első szakasza jelenhetett meg egy folyóiratban, majd egy későbbi kiadott verseskötetben, hiszen abban nincs egyetlen olyan utalás vagy költői kép sem, amelyet az ideológiai és politikai cenzúra veszélyesnek talált volna a fennálló rendre nézve.[18] A második és a harmadik szakasz szövegét, amelyekben a költő a forradalmat dicsőíti és bemutatja Budapestet a szovjet megszállás alatt, Kabdebó Lóránt 1980-ban véletlenül találta meg, miközben a még kiadatlan kéziratokat nézte át a Szabó Lőrinc életéről szóló monográfiájának harmadik kötetéhez.[19] Azonban számára és könyvének szerkesztője, Réz Pál számára is világos volt, hogy ez a kézirat nem jelenhet meg nyomtatásban még akkor sem, ha felfedezésük jelentősen megváltoztatta volna Szabó Lőrinc költészetének megítélését. Egészen a rendszerváltozásig kellett várniuk azzal, hogy nyilvánosságra hozzák a vers utolsó két szakaszának létezését, amelyek először 1989-ben egy miskolci felolvasáson, majd 1990-ben a Magyar Nemzet napilapban váltak mások számára is ismertté.[20] Azt azonban senki sem gyanította, hogy a vers még egy meglepetést tartogat Kabdebó Lóránt számára. 2002-ben új dokumentumok érkeztek a Magyar Tudományos Akadémia levéltárába Szabó Lőrinc örököseitől, amelyek között ott volt a teljes vers eredeti kézirata is. Ez a kézirat és Illyés Gyula naplójának egy bejegyzése bizonyítja, hogy a második szakasz negyedik versszakának utolsó két sorát valójában Illyés Gyula írta, és 1956-ban még az is felmerült, hogy a két költő együtt írja majd át a verset.[21]
Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Csók, szívre, minden pillanat!
És nem volt többé szégyen az,
hogy a magyar nép fia vagy.[22]
A hazaszeretetnek ez az egyértelmű, Illyéstől származó megnyilvánulásának és a vers fentebb bemutatott történelmi és kulturális hivatkozásrendszerének fényében Pomogáts Béla meggyőzően érvel amellett, hogy a Meglepetések alapján Szabó Lőrinc nemcsak egy térben meghatározott „politikai és intézményes valóság”-ként tekintett hazájára, hanem „időbeli: eszmei, lelki fogalom”-ként is, „amelynek történelmi és erkölcsi garanciáját valamiképpen szellemi tényezők adják, jelen esetben a magyar költészet, amelynek szakrális hagyományai és szavai […] elkeverednek az aktuális történelmi beszámoló és számvetés képzeteivel.”[23] A Meglepetések a hazaszeret legfontosabb költeményeire történő utalásai révén kapcsolódik a magyar irodalom szellemi örökségéhez és ezzel egyúttal táplálja a „történelmi reményt”. Ugyanakkor a vers utolsó két szakaszának és Illyés Gyula szerepének a felfedezése jelentősen hozzájárult ahhoz is, hogy Szabó Lőrinc megítélését a költő hazája iránti elkötelezettségének ismeretében tovább árnyalja.
Mudriczki Judit
[1] George Gömöri, „Literature and Revolution in Hungary”, World Literature Today 65, no. 2 (1991. tavasz): 240–243.
[2] Molnár Adrienne, „Bihari Sándor (1992)”, in. A ciklon szélcsendjében. Emlékezések, dokumentumok Szabó Lőrinc 1956. október 23-i miskolci irodalmi estjéről, illetve Miskolc irodalmi életének szerepéről az 1956-os forradalomban, szerk. Csaba Fazekas, Miskolc: Bíbor, 2000, 77.
[3] Pomogáts Béla, „Egy prózai és egy verses vallomás – Szabó Lőrinc 1956-ban”, Új Holnap 45 (2000. május–augusztus): 70.
[4] Szabó Lőrinc, „Ima a jövőért”, in. A ciklon szélcsendjében. Emlékezések, dokumentumok Szabó Lőrinc 1956. október 23-i miskolci irodalmi estjéről, illetve Miskolc irodalmi életének szerepéről az 1956-os forradalomban, szerk. Csaba Fazekas, Miskolc: Bíbor, 2000, 140.
[5] Kabdebó Lóránt, „Jönnek, jönnek, katonák jönnek, / katonák akik nem köszönnek”,in Akkor is karácsony volt: Bölcsészek 1956-ról, szerk. Dobos Marianne, Miskolc: I és É Bt., 2004, 172.
[6] Kabdebó, „Jönnek, jönnek”, 173.
[7] Szabó, Lőrinc, „Meglepetések”. In. A ciklon szélcsendjében. Emlékezések, dokumentumok Szabó Lőrinc 1956. október 23-i miskolci irodalmi estjéről, illetve Miskolc irodalmi életének szerepéről az 1956-os forradalomban, szerk. Csaba Fazekas, Miskolc: Bíbor, 2000, 142.
[8] Vörösmarty Mihály, „Szózat”. In. Vörösmarty Mihály összes művei, szerk. Horváth Károly, Tóth Dezső, II., Kisebb költemények 2. (1827–1839), s. a. r. Horváth Károly, Budapest: Akadémiai, 1960, 211.
[9] Susan Gal, „Linguistic theories and national images in 19th century Hungary”, Pragmatics 5, no. 2: 155–166.
[10] Szabó, „Meglepetések,” 142.
[11] Petőfi, Sándor, „Nemzeti dal”. In. Petőfi Sándor összes művei. III., Költeményei, jegyz. Varjas Béla. Budapest: Akadémiai, 1951. 37.
[12] Szabó, „Meglepetések”, 141–142.
[13] Szabó, „Meglepetések”, 142.
[14] Szabó, „Meglepetések”, 142.
[15] Vörösmarty, Mihály, „Szózat”. In. Vörösmarty Mihály összes művei, szerk. Horváth Károly, Tóth Dezső, II., Kisebb költemények 2. (1827–1839), s. a. r. Horváth Károly, Budapest: Akadémiai, 1960, 211.
[16] Szabó, „Meglepetések”, 142.
[17] Kölcsey Ferenc, „Hymnus”. In Kölcsey Ferenc minden munkái, Versek és versfordítások, s. a. r. Szabó G. Zoltán, Budapest: Universitas 2001, 750.
[18] Kabdebó Lóránt, „Naplójegyzetek a forradalom idejéből (Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1956–1957)”, Forrás 9, no. 9 (2017. szeptember): 135.
[19] Kabdebó, „Jönnek, jönnek”, 172–173.
[20] Kabdebó, „Jönnek, jönnek”, 173.
[21] Kabdebó, „Naplójegyzetek”, 136.
[22] Szabó, „Meglepetések”, 142.
[23] Pomogáts, 72–73.
Bibliográfia
Gal, Susan, „Linguistic theories and national images in 19th century Hungary”. Pragmatics 5, no. 2: 155–166.
Gömöri, George, „Literature and Revolution in Hungary”. World Literature Today 65, no. 2 (1991. tavasz): 240–243.
Kabdebó, Lóránt, „Jönnek, jönnek, katonák jönnek, / katonák akik nem köszönnek”.In. Akkor is karácsony volt: Bölcsészek 1956-ról, szerk. Dobos Marianne. Miskolc: I és É Bt., 2004, 147–177.
Kabdebó, Lóránt, „Naplójegyzetek a forradalom idejéből (Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1956–1957)”. Forrás 9, no. 9 (2017. szeptember): 133–136.
Kölcsey, Ferenc, „Hymnus”.In. Kölcsey Ferenc minden munkái, Versek és versfordítások, s. a. r. Szabó G. Zoltán, Budapest: Universitas 2001, 750.
Molnár, Adrienne, „Bihari Sándor (1992)”. In. A ciklon szélcsendjében. Emlékezések, dokumentumok Szabó Lőrinc 1956. október 23-i miskolci irodalmi estjéről, illetve Miskolc irodalmi életének szerepéről az 1956-os forradalomban, szerk. Csaba Fazekas, Miskolc: Bíbor, 2000, 76–84.
Petőfi, Sándor, „Nemzeti dal”. In. Petőfi Sándor összes művei. III., Költeményei, jegyz. Varjas Béla. Budapest: Akadémiai, 1951, 37–38.
Pomogáts, Béla, „Egy prózai és egy verses vallomás — Szabó Lőrinc 1956-ban”. Új Holnap 45 (2000. május–augusztus): 70–73.
Szabó, Lőrinc, „Ima a jövőért”. In. A ciklon szélcsendjében. Emlékezések, dokumentumok Szabó Lőrinc 1956. október 23-i miskolci irodalmi estjéről, illetve Miskolc irodalmi életének szerepéről az 1956-os forradalomban, szerk. Csaba Fazekas, Miskolc: Bíbor, 2000, 140–141.
Szabó, Lőrinc, „Meglepetések”. In. A ciklon szélcsendjében. Emlékezések, dokumentumok Szabó Lőrinc 1956. október 23-i miskolci irodalmi estjéről, illetve Miskolc irodalmi életének szerepéről az 1956-os forradalomban, szerk. Csaba Fazekas, Miskolc: Bíbor, 2000, 141–142.
Vörösmarty, Mihály, „Szózat”.In. Vörösmarty Mihály összes művei, szerk. Horváth Károly, Tóth Dezső, II., Kisebb költemények 2. (1827–1839), s. a. r. Horváth Károly, Budapest: Akadémiai, 1960, 210–211.