Nem szokásom káromkodni, most is csak úgy kiszaladt a számon, hogy „vigyen el az ördög, ha még egyszer, segítő szándékkal, beleavatkozom a mások magánéletébe!” – amikor ez tényleg bekövetkezett.
Váratlanul ott találtam magam a Pokol tornácán, és egy csinos tiniördög mosolyogva intett türelemre, hogy azonnal jön, akire várok. A tornácra ki is lépett hamarosan maga az Ördög. Szépszál pokolfajzat volt, mit tagadjuk, kis körszakállal, tüzes szemei fölött bozontos szemöldökkel, dús, hullámos, fekete haja szinte teljesen eltakarta azt a két picurka, egészen elhanyagolható szarvát. A patákat is ügyesen elfedte az egyedi szabású cipő, a többit ne is részletezzük…
Kezit csókolommal üdvözölt, és megkérdezte, miben lehet a szolgálatomra. Kapva kaptam az alkalmon, ezt nem lehetett kihagyni, és megkértem, adna némi felvilágosítást, hogyan is mennek itt az ügyek a Pokolban.
Ön netán riporter? – kérdezte –, merthogy több kollégája is nálunk van. Megnyugtattam, hogy nem riporterkedem, de irogatok. Tagadni hiábavaló lett volna, itt úgysem maradna semmi titokban. Akkor lássuk, mire kíváncsi? – adta meg a kérdezés lehetőségét őméltósága.
Nekiveselkedtem, jól meghánytam-vetettem magamban a dolgot, és előálltam az első lényegi kérdéssel.
– Évszaktól függetlenül, tényleg olyan magas állandóan a hőmérséklet önöknél?
– Mire gondol, a Pokol tüzére netán? Ha arra, biztosíthatom, hogy nálunk a legnagyobb télben is megvan a minimum negyven fok. Itt nálunk még nem volt fagyhalál, amióta én vagyok a főnök.
– Azok a szörnyű kínzások, amelyekről annyit hallani, tényleg megtörténnek?
– Ahogy vesszük, kinek, mi a kín. Ez nézőpont kérdése. Például azok a nagyon pedáns emberek, akik odafenn annyit szenvednek, hogy maguk és mások után állandóan rendet rakjanak, itt végre kiélhetik titkos szenvedélyüket: állandó rendetlenség veszi őket körül. A nagyon erkölcsösek, kik elzárják magukat minden jótól, és szűziesen, visszafogottan élnek, itt végre felszabadulhatnak görcsös gátlásaik alól. A szexorgiákat saját kezdeményezésre rendezik. Az antialkoholistáknak tivornyákat tartunk, és elmondhatom, még nem merült fel panasz. Az odafenn olyan nagyon szorgalmasak itt végre lazsálhatnak. És elárulhatom, igencsak élvezik.
– Na de miért kerülnek ide ezek a jó emberek?
– Hát mert maguk ellen vétenek, megtartóztatják magukat olyasmitől, amire pedig titkon annyira vágynak.
– És mi van a bűnözőkkel?
– Kikre gondol? Például a csalóknak, szélhámosoknak muszáj betartaniuk a szabályokat, ezt szigorúan ellenőrizzük. Arra is nagyon odafigyelünk, hogy aki erőszakos volt odafenn, az itt csak olyasmivel foglalatoskodhat, amihez lágyság, szelídség szükségeltetik, például belőlük kerülnek ki a virágkertészek, a gyermekfelvigyázók, a lírai költők stb…
– Mi lesz a nagyon gazdagokkal?
– Velük? Hát utcaseprőre, kukásra szükség van, rendnek kell lennie a Pokolban is.
– Mi a helyzet a kapzsiság, mohóság miatt ide került delikvensekkel?
– Ők kezelik a házipénztárt, kifizetik a béreket, és igen nagy odafigyeléssel, beosztással kell gazdálkodniuk. A mohó ember itt nálunk általában raktárosi állást tölt be, de csak kiadhat és sohasem bevételez.
– A szenvedélybetegek?
– Ők általában nem sokáig húzzák. Ide vágytak, és amikor meg is kapják, amit akarnak, már nem kell nekik, nincs benne semmi érdekes, így az átlagnál hamarabb kiégnek.
– Ügyvéd?
– Ja, hát igen, az Ördögnek is szüksége van néha jó szakemberre…
– És végül, vannak-e itt írók, költők?
– Természetesen. Az ő büntetésük az, hogy folyton a saját műveiket olvassák fel nekik. Ha tudná, mennyire szenvednek, milyen nehezen viselik!
– Köszönöm az interjút. Ja, és még egy utolsó, személyes kérdés: télire alkalmaznak idénymunkást? Meggondolnám…
Szöveg és illusztráció: Mester Györgyi