Menü Bezárás

Mindenütt büszke magyar: Miska János

Trianon103/96*

A legszerényebb fajtából való tudós, műfordító, író a Nyugat-Kanadából hazatelepedett és haláláig mind szülőföldjének, mind választott hazájának elkötelezett népszerűsítője volt Miska János (1932. január 20., Nyírbéltek – 2022. augusztus 3., Budapest). A brit-kolumbiai Victoriában nyugdíjasként is bizonyítani akart: hogy bármikor lehetünk példamutatók. A magyarság érdekében kifejtett több évtizedes munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjai sorába választotta, amire nemcsak ő, de mi, a diaszpórában élő magyarok is büszkék voltunk, hiszen ez azt jelentette, hogy a szülőhaza is számon tartja és elismeri a történelem sodrásában messzire került honfitársak külföldi szolgálatait. Az alábbi, 2004-ben keltezett önéletrajza felidézi annak az embernek az alakját, aki, közöttünk különb volt, és bemutatja azt az életutat is, hogy miben rejlik ez a különbség.

„Középparaszti családban születtem. Származástudatom fontos szerepet játszik szépírói munkásságomban. Wass Albert így ír ezzel kapcsolatban: »Elbeszéléseiben érezni lehet egy mélyebb dimenzió jelenlétét, az író lelki vívódásait. Nagy szerencse, hogy Miska János falusi gyerek, s józan földszagú mivoltából még a kanadai életforma sem tudja kiforgatni…« (Amerikai Magyar Szépmíves Czéh Évkönyve, 1971). Az októberi forradalom leverése után Kanadában telepedtem le, 1957-ben. A középiskolát a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban, egyetemi tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (1953–1956), a hamiltoni McMaster Egyetemen (1958–1961) és a Torontói Egyetemen (1961–1962) végeztem, újságírás, történelem, filozófia és könyvtártudományi szakon. A Manitóbai Egyetem mérnöki könyvtárának vezetője voltam (1962–1966). 1965-ben feleségül vettem Maria von Brockhausent. 1966-ban kineveztek a Kanadai Földművelésügyi Minisztérium osztályvezető könyvtárosává. 1972-ben a minisztérium Alberta tartományban lévő könyvtárait igazgattam, Lethbridge-i székhellyel. Az itt alapított kutatóintézeti könyvtár ma is az ország egyik legmodernebb intézményei közé számít. 1983-tól az 1991-ben történt nyugalomba vonulásomig könyvtárhálózati igazgató voltam Ottawában. Fontos szerepet játszottam a kanadai tudományos és állami könyvtárak gépesítésében s az információs forradalom kialakításában. A föderális minisztériumi könyvtárak számára készített módszertani kézikönyvem elsőnek egyesíti a hagyományos és az automatizált technikai módszereket s a könyvtárszakok javasolt könyvlistáján szerepel ma is. Több száz irodalmi tanulmányom jelent meg magyar és angol nyelvű antológiákban, folyóiratokban és önálló tanulmánykötetekben. Húsz könyvterjedelmű szak- és irodalmi bibliográfiám látott napvilágot. Jelentős munkát végeztem a kanadai magyarságismeret tanulmányozásában. Borbándi Gyula írja Emigráció és Magyarország (1996) című munkájában: »Nincs a nyugati magyar irodalomnak olyan rendezett tárháza, mint a kanadai magyar, köszönet Miska János munkásságának.« Pályám egész során megőriztem kapcsolatomat a szépirodalommal. Egy bögre tej (1969) című kötetemmel kapcsolatban többek között ezt írja Bisztray György a Hungarian-Canadian Literature (1987) című könyvében: »Miska János az egyedüli magyar prózaíró, aki pozitív szellemben ír Kanadáról, s behatóan foglalkozik a kanadai magyarok témáival és beilleszkedésük számos problémájával.«

A Kanadai Magyar Írók Szövetsége alapító elnöke (1967–1974) és örökös tiszteletbeli elnöke vagyok. Négykötetes bibliográfiám Canadian Studies on Hungarians címmel jelent meg, s 2500 annotációkkal ellátott citátumával úttörő referenciamunkának számít a magyarságkutatás terén. 1969-től számos elbeszélés- és tanulmánygyűjteményem jelent meg, köztük a már említett Egy bögre tej (1969), továbbá A magunk portáján (1974), a Kanadából szeretettel (1989), a Literature of Hungarian Canadians (1991), a Többnyire magunkról (1996), a Lábunk nyomában (1997), a Földiek között (1999), a Jelenlétünk Kanadában (2001). Újabb elbeszéléseimben a memoárírás szubjektív elemeivel ábrázolom a hazai retrospektív keretekbe foglalt élettapasztalatokat (Sztálinvárosban; Gépellenőrök). A befejezőben lévő Így éltünk című életregényemben pedig a Kanadában letelepedett ’56-os fiatalok beilleszkedését és életútját ábrázolom. Szerkesztője vagyok a kanadai magyar írók antológiasorozatának (három kötet magyar nyelven, kettő, a The Sound of Time és a Blessed Harbours angol fordításban). Munkásságomért számos kanadai állami stipendiumot (grant) kaptam. Ezek közül figyelmet érdemel az Erzsébet angol királynő koronázási emlékérme (1976), az Alberta tartomány érdemrendje (1977) és a clevelandi Árpád Akadémia ezüst- és aranyérme elnevezésű kitüntetés. Nyugdíjas éveimben a vancouveri Tárogató című lapot szerkesztettem (1994–1999). Máriával Victoriában élek, több magyar nyelvű lap (Tárogató; Szigeti Magyarság; Magyar Krónika; Pythagoras Füzetek) munkatársa vagyok, s Így éltünk című, korrajznak tervezett vallomásaimon dolgozom.” (Az életrajz forrása: Napsziget, 2004. október 10.)

Noha személyesen csak sok év múlva találkozhattunk Budapesten, Miska Jánosnak az egyénisége évek óta benne élt a mindennapjainkban – és a férjemmel, Telch Györggyel együtt minden leírt szót, minden gesztust valahogy az ő szellemi mércéjéhez is igazítottunk. Nem is mertük elképzelni, hogy kiengedjünk valamit a kezünk alól, ami a magunk szerény megítélése szerint silánynak minősülhetett, mert nem akartuk volna – nemcsak magunkat – Jánost sem szégyenbe hozni. A vele kialakult, mondjuk, éteri barátság ugyanis megerősített abban a hitünkben, hogy az emigrációban először csak szentimentális értékűnek hitt, majd gyökeret eresztett és az itteni mindennapjainkban is egyre elevenebb és súlyosabb szerepet játszó anyanyelvünkkel nem sáfárkodhatunk könnyelműen. De nem hagyhatjuk meddőn vegetáló állapotban sem, mert elsatnyul vagy kipusztul. Márpedig, ahogy János megfogalmazta, mindenkiben megvan „az eltökélt szándék a magával hozott értékek, társadalmi szokások, hagyományok megőrzésére”. Azt is leírta, hogy „valamennyi nemzetségnek megvan az elképzelése hazája és a saját csoportja jó hírneve megőrzésére”, de nemcsak leírta, hanem maga egész életével meg is mutatta a követhető példát. Azt, hogy mindenkinek ott és azon a területen kell a legtöbbet nyújtania, amihez adottsága, képessége van, hogy a magyar névnek tisztességet szerezzen az idegenek között.

Egykori gimnáziumi tanára, dr. Papp Béla „univerzális embernek” nevezte Miska Jánost, aki íróként, szerkesztőként, könyvtárosként minden elérhetőt begyűjtött az egyetemes magyar szellemi kincsestárba. Olyan nyitott szemmel és szívvel élte meg kanadaiságát, hogy közben mindig magyar maradt, mint egy modernkori Mikes Kelemen. Magyarsága mindig az „adhatás gyönyörűségében” öltött testet: hatalmas tudását nemcsak az otthoni, hanem a nyugati magyarsággal is megosztotta. Rendkívüli tudós és jótollú író, műfordító és – Demmer Györgyöt idézve – „mindig tapintatos, mély, humánus érzésű”, önzetlen ember volt.

Az évek során saját magam győződhettem meg arról, hogy János emberi kiválóságának egyik titka a szakmai sokoldalúság, a másik pedig a jó értelemben vett ambíció, a kitartó bizonyítani akarás. Mert hiszen „a magyar sem alávalóbb, mint más”!

Dancs Rózsa


* Trianon 103 – Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből

Az Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja kiadását gondozó Misszió Média Lap- és Könyvkiadó Kft. szervezésében és koordinálásával az idei év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti… fejezeteiből merítő, 103 írásból álló gyűjtemény. A cikksorozat ötven eleme a miskolci Új Misszió katolikus folyóirat nyomtatott és online kiadásában, más darabjai a torontói Kalejdoszkóp irodalmi-kulturális magazin internetes oldalán és az Életünk újság papíralapú változatában jelennek meg, valamennyi eleme pedig, sorszámmal ellátva, az Életünk újság webes felületén (www.eletunk.netérhető el. A program együttműködő partnerszervezete a kanadai Kaleidoszkóp Hagyományőrző Klub, az újfehértói székhelyű Debreceni Magvető Alapítvány és a miskolci Új Misszió Alapítvány, támogatója pedig mások mellett a Bethlen Gábor Alap. A projektet vezeti és a cikksorozatot szerkeszti annak kezdeményezője: Varga Gabriella.

Vélemény, hozzászólás?