Tollas Tibor: Végvár a templom
Mihályi Gilbert atyának, a Chicago-i
Szent István templom 50 éves jubileumára
Konok őseink századokon át
várakat emeltek, – ti templomot.
Házatok nem volt, de már új hazát
a tengerentúl így foglaltatok.
Tartott a kő, mert kötötte a hit,
ölelő, védő falai között
ki-ki meglelte honát, társait:
Isten előtt senki se száműzött!
Az oltárképről Szent István vigyáz,
táborba gyűjti szétszórt seregét.
Ősi zsoltártól oldódik a gyász
és egybeköt a pártos ezerév.
Hol anyátok, mint gyermek térdepelt,
most fiatok mond imát – magyarul.
A hétvégeken iskolára lelt
harminc gyerek Petőfit tanul.
Mert minden templom végvár, őrtorony,
nyíl záporozza: idegen szavak.
Helyt kell állni a napi ostromon,
ha rést ütnek, vagy hull a vakolat.
Bennetek él a múlt s a jövendő, –
élők és holtak, szétszórt magyarok –
ötven vagy ezer esztendőt őrző
maroknyi sereg: Imádkozzatok!
Elnémult, honi harangok helyett
kiáltsátok, vészjelző lármafák,
– mert szolgálnunk így rendeltetett –
a nagyvilágba népünk igazát.
1983
