Ahol most forgatod a tollat, ott nincs se háború, se rombolás, csak csend, amelyre vágyunk s véljük, hogy örök kincs s amely betölti ott a végtelent. De nézz körül e felbolydult világban, itt tótágast áll most minden mi múlt, az égetés és tombolás zajában egy józan szó saját füstjébe fúlt. Senkit nem érdekel egy drága nyaklánc s a fülledt kor, amelyben létezett, s uralkodott a vígalom és kartánc és pártfogolták a művészetet. Senkit nem érdekel, miért lett híre és élt-e, halt-e itt egy Pendragon... és mért van az, hogy még nem szedte rímbe sajátos verseit Anakreon. Senkit nem érdekelnek már a versek, magyar költészet nem kell senkinek, „modernek” lettünk, célja a tömegnek az internet és azt ünnepli meg. Senkit nem érdekel a rím s a forma és Berzsenyi s Kazinczy már avítt, felesleges már egy barokkos pompa, „okos” mobilnak korszaka van itt. Senkit nem érdekel, hogy írók s költők a szent hazáról énekeltenek, hogy századok és gazdag emberöltők a múlt porába így enyésszenek. Senkit nem érdekel a nyelvünk, senkit, a szép beszéd már teljesen kihalt; nem „nagyszerű”-t mond, csak annyit, hogy „splendid”, makog s ficammal ejti a magyart. A színpadon a trágár lett a módi, legyen az vaskos, ám szellemtelen... és minden fals és semmi sem valódi és pénzért mérik azt, mi nemtelen. A kultúrát s a gótikát siratjuk, meg Archimédeszt és a józan észt, fülünkben is Mozart zenéjét halljuk és olvasgatjuk Zenont, Szókratészt. Ha véletlen a hatalomra jutna a hontalan és bamba csőcselék, csak nemzetet, hazát eladni tudna és nem tudhatjuk, hogy mi jönne még!... Hiányzik szellemed, nagyon hiányzik, humánum nincs, eltűnt a ráció és céltalannak, de önzőnek látszik a felnövekvő generáció. Ki megtagadja ősi kultúráját, kit nyelv és múlt egyként nem érdekel, ahogy üvölti most a pénz imáját – az pusztuljon és bénán vesszen el!
*Mórus Tamás (Sir Thomas More) Utópia (a hely, ami nincs) kifejezését Hans-Ulrich Niemitz és Heribert Illig nyomán kiterjesztve az időre: Uchronia – az idő, ami nincs, azaz az időtlenség.