Tűzpiros nyárban őrült lázban játszi kedvében incselkedik a szél, lebarnult napon borzolja testem átsuhan bőrömön démonokat kerget, kóstol, ízlelget kényezteti magát szívemben muzsikál érzem játékát magamon s akarom, hogy simogasson...
Rózsa mögé rejtőzik táncot lejt illatával – kellesz nekem – kacag a szél ura vakmerőn átsuhan lángvörös hajamon s a bőröm alá fúj. Szárnyára vesz a Káosz istene szívem égő katlan szikrája ámor nyila dübörög a vágy a szenvedély tűzben égek játszik velem, s megesett lelkem együtt ég, remeg lebeg a széllel...
Mint égi istenek ura fejemnél hancúrozik csókjával tűzdelte napszította arcom tiltott, forró utakon száguld velem elveszett lelkem megtisztulásáért a napistenhez röpített. – Hol voltál eddig? dúdolta útközben – sumer istennő kegyében, feleltem én. Zilált hajam hullámzott a vibráló légben megállt az idő, egy pillanatig úgy tűnt a delelő nap horizontján az égbolt szent helyén égető nyár tüzében megsemmisültem.
