„»A halál nem jelent semmit. Csupán átmentem a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.« Szent Ágoston sorai: Lóránt első üzenete a ‘másik oldalról’. Miközben gondolkodtam, mi kerüljön a gyászjelentésére, akkor érkezett” – írja Dobos Marianne, Kabdebó Lóránt életének alkotótársa. Ő választotta ezt az idézetet, vagy az idézet választotta őt? Amiként Szabó Lőrinc esetében is történt, akit Szauder József választott számára, vagy amiként ő is választott szerzőt a hallgatóknak. Sok fiatal kutatónak Szabó Lőrincet, nekem Arany Jánost, teljesen váratlanul, egy beszélgetés kellős közepén. Derrida iránti lelkesedésemben nemet mondtam a választására, mivel Arany János, akárcsak Szabó Lőrinc egy egész életet kíván, nekem pedig csak egy életem van, és az akkor már a Derridáé volt. Mindannyiunknak megvan a személyes emlékünk róla, mert mindig személyesen szólított meg minket, kiválóan értett a szakmai és személyes összekapcsolásához, a filológus érdeklődése mellett mindig ott volt a beszélgetőtárs személyisége iránti eredendő kíváncsisága, akár a kortárs irodalom legismertebb alakjaival, akár a kollégáival, akár a hallgatóival beszélgetett.
Messziről felismerhető volt a hangja, az a hosszú, elnyújtott, kitartott rikkantás, amitől visszhangzott a PTE BTK B épülete. Messziről felismerhető volt az alakja, amint feltűnt a második emeleti folyóson, kissé előrehajló testtartással, kalappal a fején, hátizsákkal a hátán. Szabó Lőrinc két lábon járó könyvtára, az életmű minden filológiai és életrajzi részletének ismerője, nyitott minden új megközelítésre, legyen az nyelvfilozófia vagy hermeneutika vagy éppen a dekonstrukció. Szabó Lőrinc életművéről írt három kötete – Szabó Lőrinc lázadó évtizede (1970), Útkeresés és különbéke (1974), Az összegezés ideje (1980) – tette ismertté szakmai körökben. Az általa kiadott Vers és valóság. Bizalmas adatok és megfigyelések (2001) kötet adott új irányt a Szabó Lőrinc-kutatásnak. A Valami történt. Szabó Lőrinc átváltozásai (2023) kötet tanulmányai adhatnak új lendületet a Szabó Lőrinc-életművet az európai modern irodalom kontextusában vizsgáló kutatásnak.
Valami történt, amint Bécsy Tamás meghívására Kabdebó Lóránt a Janus Pannonius Tudományegyetemre érkezett 1989-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumból, amelynek 1970-ben főmunkatársa, 1972-től 1989-ig osztályvezetője, 1989–1991 között pedig tudományos tanácsadója volt. 1989–1993 között tanított Pécsett az Irodalomtörténeti Tanszéken, itt nevezték ki tanszékvezetőnek, itt vált egyetemi tanárrá 1991-ben. Ez az időszak a magyar felsőoktatás és a pécsi egyetem történetének meghatározó időszaka, mivel a tanárképző főiskola ekkor alakult át egyetemmé, és ebben kiemelt szerepet játszottak a magyar irodalom és nyelvészet tanszékek oktatói és hallgatói, nevezetesen Horányi Özséb, Szépe György, Kézdi Balázs, Bécsy Tamás, Kabdebó Lóránt, Kulcsár-Szabó Ernő és folytathatnám tovább a sort. Az egyetemmé válással kapcsolatos szakmai megbeszélések a Kari Tanácson kezdődtek, a Makáriban folytatódtak, a Pécs–Budapest vonaton végződtek. Éjszakába nyúló viták és elmélyült beszélgetések időszaka volt ez. Az ország legrégebbi egyetemén az ország legfiatalabb bölcsészkarának létrehozása volt a tét: egy olyan „pécsi modell” kidolgozása, amely a kortárs nemzetközi kutatásokat és egyetemátalakítási kísérleteket figyelembe véve alakítja ki a maga szellemiségét, struktúráját, kurikulumát, ahol át lehetett lépni a diszciplináris határokat, ahol felszabadultan és nyíltan lehetett vitatkozni, ahol tanár és diák egymástól tanul, ahol egymást érik a hazai és nemzetközi egyetemekről érkező előadók.
Valami történet, amint Kabdebó Lóránt és Kulcsár-Szabó Ernő Pécsett elindították azt a konferenciasorozatot, amely a magyar irodalmi modernség újraértelmezésére tett kísérletet. Az irodalomelmélet hívta párbeszédre az irodalomtörténetet, a hermeneutika (Hans-Georg Gadamer), a recepcióesztétika (Hans-Robert Jauss, Wolfgang Iser, Renate Lachmann), a posztstrukturalizmus (Roland Barthes, Julia Kristeva), a prózapoétikai kutatások (Gerard Genette, Paul Ricoeur), az új historikusok (Stephen Greenblatt és Louis Montrose) által kínált elméleti szempontok és elemzési eljárások ötvöződtek a magyar líra és próza értelmezésének hagyományával. Az első három konferencia Pécsett zajlott a Művészetek és Irodalom Házában, mindhárom konferencia előadásai megjelentek a Janus Pannonius Egyetemi Kiadónál Kabdebó Lóránt és Kulcsár-Szabó Ernő szerkesztésében: „de nem felelnek, úgy felelnek”. A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján (1992), Szintézis nélküli évek. Nyelv, elbeszélés és világkép a harmincas évek epikájában (1993), Az irodalomértés horizontjai. Párbeszéd irodalomtudományunk modern hagyományával (1995) címen. Ezekkel a konferenciákkal kezdődött az újraolvasások kora, amely majd Miskolcon folytatódott, ahol Kabdebó Lóránt 1958–1970 között középiskolai tanárként, 1993–2006 között pedig egyetemi tanárként tanított. Vitte magával Pécsről az egyetemszervezés tapasztalatait, meghatározó szerepe volt a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának létrehozásában, a magyar irodalmi, történelmi és modern filológiai tanszékek megalapításában. 1993–1997 között a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetének igazgatója, 1997–2006 között a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, 2005-ig az Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetője, 2006-tól pedig a Miskolci Egyetem professor emeritusa.
Valami történt, amint Kabdebó Lóránt belépett egy irodalmi társaságba vagy folyóirat szerkesztőségébe: a Magyar Irodalomtörténeti Társaság főtitkáraként (1990–1991), az Irodalomtörténet főszerkesztőjeként (1993–1998), a Digitális Irodalmi Akadémia Szabó Magda (1998-tól), valamint Szabó Lőrinc-szakértőjeként (1999-től) megszólította a különböző elméleti háttérrel rendelkező irodalmárokat. Több folyóiratot és kutatócsoportot alapított és vezetett, így az Irodalomtudomány című folyóiratot, valamint a Szabó Lőrinc-füzetek című sorozatot. 1997-ben megalapította az OTKA által is támogatott Szabó Lőrinc Kutatóhelyet, ahol a fiatal kutatókat és doktoranduszokat az életmű feltárására, valamint a kiadatlan műfordítások közlésére késztette és folyamatosan segítette.
Tudományos munkásságát és egyetemszervezői tevékenységét számos díjjal ismerték el: 1969-ben kapta meg Miskolc Város Irodalmi Díját. 1989-ben Szabó Lőrinc-díjjal, majd 1990-ben a Művészeti Alap Irodalmi Díjával ismerték el munkásságát. 2007-ben Toldy Ferenc-díjban, 2012-ben József Attila-díjban részesült. 1998-ban kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést, 2021-ben pedig a Magyar Érdemrend Középkeresztjét.
A kötetek, interjúk, kitüntetések, elismerések magukért beszélnek, az irodalomtörténész, a Szabó Lőrinc-kutató, a szerkesztő, az oktatás- és intézményszervező Kabdebó Lóránt tevékenységéről tanúskodnak. Arra ösztönöznek, hogy ugyanolyan szeretettel, nyitottsággal és kíváncsisággal olvassuk Kabdebó Lóránt köteteit, amilyennel ő olvasta az irodalmat. Szövegeit olvasva megtapasztalhatjuk, miben is rejlik Kabdebó titka: az olvasás szeretete, a kutatói kíváncsiság, a szenvedélyes kérdezés titka. Nekünk azonban, akik kollégaként vagy tanítványként ismertük, tiszteltük és szerettük őt, a személyiségéről kell tanúskodnunk. Hiányzik az inspiráló és bátorító jelenléte, hiányoznak a beszélgetések, amelyek a találkozás örömében a legtermészetesebb és legegyszerűbb kérdésekkel kezdődtek és egyre mélyebb és mélyebb szakmai és személyes kérdésekhez vezettek. Mi még most is halljuk a hangját, látjuk az alakját, idézzük a szólás-mondássá váló mondatait. Ez alkalommal a 80. születésnapján készült interjú címszavát idézem: „Kitüntetésnek veszem, ha valaki Lórántnak szólít.” Kitüntetés volt számunkra, hogy Lórántnak szólíthattunk, hogy együtt taníthattunk a Janus Pannonius Tudományegyetemen, hogy együtt konferenciázhattunk Pécsett vagy Miskolcon, hogy mindig hívhattunk, ha szükségünk volt Rád, hogy mindig szólítottál, ha szükséged volt ránk, hogy emlékezetünkbe idézted Szent Ágoston sorait:
„Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
Mint mindig tettük.”
Isten Hozzád, kedves Kabdebó Tanár Úr! Lóránt itt marad velünk mindörökre.
Orbán Jolán
PTE BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék