Versek a Föld napjára

Benedek Elek
Szeresd a fát

Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,
Ne bántsd a fát!

Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve;
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl rája,
Szeresd a fát!

Édes gyümölcsét várva-várod,
S mégis letépnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódol majd, késő bánat!
Ne bántsd a fát!

Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba.
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztne téged,
Szeresd a fát!

Falombok közt viharba, vészbe,
Lám, meg se ring madárka fészke:
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája,
Ne bántsd a fát!

Mind, akik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének:
Ásóval is költők valának,
Szép, lombos fáról álmodának,
Szeresd a fát!

Kádár Sára Hajnalka
Életterünk, a föld 

Zafír egén arany csillan,
daloló kis madár suhan,
tarka lepke,
kis pillangó
virág illatában zsongó,
rétje, dombja selyemkendő,
szivárványon
felröppenő,
erdők, hegyek, sivatagok,
selyemruháján színfoltok,
fehér haja 
s cipellője,
égszínkék a felöltője,
négy és fél milliárd éve,
földi létünk
éltetője.

Tóth Margit
Gyere kislány

Gyere kislány ki a gyepre
játszunk együtt kéz a kézben,
hozd magaddal el a napot
én viszem az árnyékomat.

Lobban a nap gurul kedve
árnyékommal utól érem,
ellibbenünk a világba
a közeli zöld határba.	

Gyere, lányka ki a gyepre
perdülj-fordulj, járjad körbe,
nap sugara a mosolyod
csipkés szélű felhőd vagyok.

... „Egy előre, két kettőre”, gyere kislány
lépjünk ritmust kilengőre,
nótába fog tavasz hangja 
arcodon árnyékom húrja.

Gyere, kislány bújócskázzunk
legyen e nap a mi napunk,
bújj-bújj, kacagj ernyőm alatt
én pedig a napod alatt.

2017. március 27.

Petőfi Sándor
A Tisza (részlet)

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
 
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.
 
Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
 
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
 
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.
 
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
 
Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.
 
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
 
Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
 
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül…