„Lányaimnak”, e két nőnek,
kikkel megosztottam mindent,
(a volt-at, a van-t s a nincsent:)
Szerettünknek s szeretőmnek!
Egy fedél alatt kik éltünk,
(utazgatva erre-arra,
hegyekbe s a tengerpartra –)
reménykedtünk és reméltünk.
Volt sok dolgunk, s munka, kemény,
kellett spórolás, lelemény,
(megcsappant közben a remény.)
De azért kis szerencsével,
Sok babbal, még több lencsével,
megbékéltünk az egésszel!
2.
Sőt, a végén el is hittük,
amíg megvan egészségünk
másra nem is lesz szükségünk:
lám, semmiből sokra vittük!
Lett autónk, kertes házunk,
gyermekünknek gyerekszoba,
(sok kacattal ide-oda –)
még koncertekre is jártunk!
De aztán ami megesett:
szívbaj, agyvérzés, baleset –
mindhármunkat megérintett.
Oda se! Vidáman élünk,
sírás közben nevetgélünk,
s amíg megvagyunk, remélünk!
Kamloops, Február 23, 2020
