Trianon103/80*
2023. november 4-én Budapesten, a XIV. kerületben, az Ötvenhatosok terén az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc központi emlékművének szűk oszlopai közé tévedt és oda beszorult egy gyermek. A tűzoltók mentőkötél segítségével szabadították ki. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság által készített felvétel IDE KATTINTVA megtekinthető. Az eset kapcsán Trianon 103 sorozatunkban felidézzük Búza Barna szobrászművész (1910–2010) 2005-ben e sorok írójának tett és a MAKtár – A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány havilapjának 2005/12-es számában megjelent nyilatkozatát.
„Országunkban nagyon sok pályázat zajlott le a Művészeti Alap megalakulása előtt is. Ezeken a zsűri a minőségi kiválasztódás elvét gyakorolta, eszerint hirdette ki a nyertest, úgy, hogy a nagy nyilvánosságnak a teljes pályázati anyagot bemutatta, ezzel is vállalva a döntés felelősségét. Így van nekünk gyönyörű millenniumi emlékművünk, Erzsébet királynénk és sok más szobrunk.
Az 1956-os forradalom emlékére nagyon nehéz pályázatot írtak ki, kísérőrajzok, műleírások követelményével és egy átgondolatlan méretigénnyel, hiszen elegendő lett volna egy a húszhoz, de ők egy a tízhez arányú méretet határoztak meg. Köztéri emlékműről volt szó a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok, a Liget hatalmas fái között. Ide egy földre fektetett, abba belapuló jelenséget nem lehet tervezni, mert illeszkednie kell a városképbe.”
Hetvenkilencen vettek részt a pályázaton, abban a reményben, hogy a bemutatott munkáikat becsületesen, hozzáértéssel, igazságosan válogatják ki, bemutatják az ország lakosságának, és a zsűri azt követően hirdet eredményt.
Ezzel szemben a zsűri egyik tagja úgy nyilatkozott, hogy túlságosan sok a figurális, annak az ideje pedig lényegében lejárt, ma egy elvont gondolat absztrakt formában történő kifejezése a korszerű. Ez a pályázat nem izzasztotta meg a zsűrit és nem szerzett számukra álmatlan éjszakákat, mert itt kizárólag a nonfiguratív munkákat méltányolták, a figurálisakat egyszerűen kirekesztették, így hetvenegynéhányan nem kerülhettek a nagyközönség szeme elé.
„Itt a nyertes olyan tervet készített a főváros egyik legcsodálatosabb műemléki városképébe, aminek semmi köze nincs a környezethez, de az 1956-os forradalmat is egy egészen más szemszögből fejezi ki. Alkotóik és elbírálóik szerint az az éles vasék, mint a forradalom, úgy szántja föl a Dózsa György teret, mögötte pedig a kétszázvalahány vasoszlop az egyetemi és forradalmi ifjúságot jelenti. Velem együtt azonban sokan arra asszociálnak, hogy annyi ágyúcső meredt a fővárosra november negyedikén éjjel a budai hegyekből, ahány vascső van ezen a pályamunkán, és a T72-es szovjet tankok másnap úgy szántották fel a Dózsa György teret, ahogy az emlékmű egy sarka megbontja a térnek az egységét. Az az emlékmű valahol bizonyára nagyon jó lehetne, de a mi Dózsa György utunkra és az ’56-os forradalmunk emlékének örökítésére nem alkalmas. A munkát irányító zsűrielnök elég rövid idő alatt elfogadta egyik zsűritag véleményét, hogy zárják ki a figurálisokat és csak a nonfiguratívok maradjanak versenyben, így aztán három-négy ember között a miniszterelnök úr (Gyurcsány Ferenc – a szerk.) szétosztotta a díjakat. Az a miniszterelnök, aki annak a több névváltoztatáson átesett pártnak az élembere, amelyik annak idején a kötelet az ’56-os mártírok nyakára tette, utána pedig koncepciós perekben Nagy Imrét, Mansfeld Pétert és a többieket halálra ítélte. Összetett együttműködés volt ez, amiben ízléstelen formahibákat látok.”
„Két árnyék borul tehát erre a pályázatra. Egyik, hogy nem a zsűriszabályzatok értelmében bonyolították le, másik, hogy nem egy ötvenhatos személyiségre bízták a díjak átadását. Azok a művészek, akik ezt a sorsot akaratuk és szándékuk ellenére kénytelenek voltak végigszenvedni, ezt soha nem fogják megbocsátani.”
“Kollégák mondják: arról szó sincs, hogy ilyen intézkedéseknek még egyszer kitegyék a bőrüket és az idegeiket. Egy pályázatra ugyanis az ember szívből, mély átérzéssel, mindent bele alapon készül fel, azon kívül itt a felkészülés csapatmunka volt, mert asztalosra és más szakemberekre is szükség volt; fejenként mintegy kétszázezer forintba került a műteremrezsivel, a munkatársak munkájával, a felhasznált anyagokkal és az anyagmozgatással együtt. Ezt a pályázatot nagyon rosszul véleményezi az egész szobrászat, sőt az egész ország. De nem lehet már meg nem történtté tenni.”
Varga Gabriella
A szövegrészletek forrása: MAKtár – A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány havilapja, 2005/12.
* Trianon 103 – Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből
Az Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja kiadását gondozó Misszió Média Lap- és Könyvkiadó Kft. szervezésében és koordinálásával az idei év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti… fejezeteiből merítő, 103 írásból álló gyűjtemény. A cikksorozat ötven eleme a miskolci Új Misszió katolikus folyóirat nyomtatott és online kiadásában, más darabjai a torontói Kalejdoszkóp irodalmi-kulturális magazin internetes oldalán és az Életünk újság papíralapú változatában jelennek meg, valamennyi eleme pedig, sorszámmal ellátva, az Életünk újság webes felületén (www.eletunk.net) érhető el. A program együttműködő partnerszervezete a kanadai Kaleidoszkóp Hagyományőrző Klub, az újfehértói székhelyű Debreceni Magvető Alapítvány és a miskolci Új Misszió Alapítvány, támogatója pedig mások mellett a Bethlen Gábor Alap. A projektet vezeti és a cikksorozatot szerkeszti annak kezdeményezője: Varga Gabriella.
