Rigó Róbert „fényész”, „fényművész”, fotográfus, fotóművész többes látását többen több évtizede jól ismerjük, csodáljuk és szeretjük. Ezért is szedtük a lábainkat Szilvi barátnőmmel a szokásosnál is gyorsabban és lelkesebben 2026. február 17-én, kedden délután Budapest nyolcadik kerületében a Kenyérmező utca s abban a Két Hollós Könyvesbolt felé: mert biztosak voltunk abban, hogy a Hoztam pirosat, zöldet című, a megelőző napon zárult tárlata után Rigó Robi Kettőslátás című kiállításának megnyitóján is érdekes és különleges képeket, helyesebben ezúttal képpárokat fogunk megszemlélni.
Két nappal a 60. születésnapja előtt stílusosan 30 képpárt, azaz 60 képet helyezett el a kiváló előadóterem szemközti falain, s hogy az alkotó tényleg kerek születésnaphoz érkezett, arra Pável-Grósz Zoltán festőművész is emlékeztette a jelenlévőket, amikor a Születésnapomra című József Attila-vers felvételről való bejátszása után egy tűzijátékos tortával előviharzott a széksorok között a pódiumhoz.
De mielőtt az ünnepelttel együtt megízleltük volna a csodás krémes édességet, történt még egy nagyon szép dolog ezen a kedd estén a Két Hollósban: Kajári Lajos (a Tudó Emberek Iskolájának tanítványa és tanítója) nagyhatású előadásában meghallgattuk Szőke István Attila Magyarok madara című versét.
(Forrás: https://www.facebook.com/kethollos)
Szőke István Attila
Magyarok madara
Magyarok madara
Segítsed e népet
Simogasd a Hittel
Ki utadra lépett
Ne légyen az úton
Múlt-veszejtő homály
Ragyogjon a Fényed
Repülj Turulmadár
Szárnyaiddal érintsd
Érintsd meg az eget
Óvjad és vezessed
Magyar nemzetedet
Úgy sarjad a növény
Ha időben vetünk
Véled légyen boldog
S termő az életünk
Magyarok madara
Segítsed e népet
Simogasd a Hittel
Ki utadra lépett
Ne légyen az úton
Múlt-veszejtő homály
Ragyogjon a Fényed
Repülj Turulmadár
A vers után nyomban el is fogyasztottuk a Robi által szakszerűen és villámgyorsasággal felszeletelt tortát, amit Pável-Grósz Zoltán saját kezűleg készített aznap és ami tényleg rendkívül finom volt!
(Forrás: https://www.facebook.com/kethollos)
Pável-Grósz Zoltán festőművész régi jó barátja Rigó Robinak, hivatalos párizsi tartózkodásuk idején kilenc hónapon keresztül egy fedél alatt éltek. Sokat hallhattunk erről az időszakról – és persze Robiról, aki annak idején Párizsban barátjának arra a kérdésére, hogy ha lehetne egy kívánsága, mi lenne az, azt felelte: hogy legyen békesség a Kárpát-hazában.
Robi már csak ilyen: nemcsak néz, lát is; nemcsak él, érez is; nemcsak hallgat, gondolkodik is; és nemcsak mond, beszél is. Vagy szavakkal, vagy a képeivel. S a legnagyobb hallgatói-szemlélői élmény, ha mindkettővel. Mint itt is most. Elmondta, hogy bármire ránéz, abban a konkrét látványnál többet, de minimum kettőt lát, ezért adta kiállításának a Kettőslátás címet.
Épp azon gondolkoztam, miféle kiállítás az olyan, ahol nincs kifüggesztve az alkotások címe, amikor Sárosi Zoltán, a Két Hollós Kiadó szerkesztője a szakmai elemzését követően közreműködésre hívta a közönséget, mégpedig arra, hogy hajtsuk ki, tegyük láthatóvá kedvenc képpárunknak a gondosan behajtott címfeliratát. Így a kiállítás elején még címek nélküli képek a tárlatmegnyitó végére már címmel ellátottakká váltak – és az eltűnődést lehetett folytatni: lám, milyen szellemes, milyen ötletes, fantáziadús és találó címeket adott az alkotó az alkotáspároknak!
Robi és életének hű társa, Tóth Anna finom zsíroskenyérrel, valamint üdítő és vidító kortyolgatnivalókkal kedveskedtek a vendégeknek, s ha valaki lemaradt volna ennek az estének a felejthetetlen pillanatairól, a kiállításmegnyitó élményzuhatagát ugyan már nem, de a kettőslátott képek látványát április 4-ig még bepótolhatja. Tegye is, érdemes!
Varga Gabriella
Rigó Róbert
1966. február 19-én született Jászberényben; gyermekévei a közeli meggyespelei tanyán teltek. Az 1972/1973-as tanév volt az utolsó a négy összevont osztállyal működő pelei iskolában. Ez idő tájt még gőzmozdony húzta a szerelvényt a síkságon átszelő sínpáron. Napi ingázás következett 1980 nyaráig Jászboldogházára, néhány tanyasi gyermektársával ők voltak a „bejárók”.
Kollégiumi évei Szolnokon teltek. Ezt követően belekóstolt a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár munkáshétköznapjaiba. Nem horgonyzott le ott sokáig, várta őt kihívásaival, lehetőségeivel Budapest. 1984-ben a fővárosba költözött.
Már az iskolai évek alatt kitűnt kézügyességével, főleg jó rajzaival hívta fel magára a figyelmet. A fővárosban tanárokat keresett, képezte magát.
Az igazi fordulópont 1985-ben következett be, amikor megismerkedett a FÉNYKÉP elkészítésével és megnyílt előtte Fotóország kapuja. Igyekezett rövid idő alatt elsajátítani az elméleti és a gyakorlati tudást is. Az első néhány évben csak saját laborálású fekete-fehér anyagra dolgozott. Színpadi produkciókat, elsősorban rockkoncerteket fotografált. A zene és annak közönsége nem volt idegen számára – és a mai napig szívesen hallgat „hevimetált”.
Az 1988–1995 közötti években a sajtófotó játszotta a főszerepet az életében. Megbízásokat kapott, több mint félszáz lapban jelentek meg fotói. Eközben saját művészetét és a kiállításokat sem hanyagolta el: évente több alkalommal mutatkozott be egyéni és csoportos kiállításokon.
1985 óta tagja a Budapesti Városvédő Egyesületnek, elhivatottságot érez a múlt értékeinek felkutatásában, megörökítésében és megőrzésében.
A digitális technika minden előnyét elismeri, ennek ellenére hagyományos géppel negatívra és diára készíti felvételeit.
Gyakran elhangzik a kérdés: Na és miket fotózol? Sorolja, miket nem: tragédiákat, baleseteket, hajléktalanokat, nyomorúságos emberi sorsokat, sztárok meglesett pillanatait és sportot nem.
Hagyománytisztelő és hagyományőrző. A Kárpát-medence értékeit, őseink hagyatékát, a haza, a nemzet, a nyelvünk mindenkori védelmét és megőrzését szem előtt tartva él és dolgozik.
Büszke arra, hogy magyar, jász, íjász és természetesen fotográfus. A fához mint anyaghoz való vonzódását asztalos édesapjától örökölte. Amikor nem fényképez, akkor régi belvárosi kapuk restaurálásával foglalkozik.
2006-ban meghívást kapott egykori jászboldogházi iskolájától, hogy mutatkozzon be alkotásaival a Jászok Világtalálkozóján. A felkérésnek örömmel tett eleget. Ez egyben visszatérés volt a szülőföldre, a Jászságba, a képei segítségével.
